Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-07 / 27. szám

azzal a kérelemmel forduljanak az állami anyakönyvi hivatalok legfőbb hatóságához, a belügyminisztériumhoz: intézkedjék oly irányban, hogy a polgári házasság megkötéséről szóló tanúsítványba vétessék be a házasságra lépő férfi és nö vallása, valamint az a körülmény is, hogy a születendő gyermekek vallására nézve kötöttek-e egy ez -séyet ? Vagy azt is elrendelhetné a belügyminisztérium az 1894: XXXI. t.-cz. 123- §-a alapján, hogy a felek szabályszerű házasságkötési kivonattal tartoznak igazolni az egyházi esketésre felkért, előtt, hogy a házasságot a polgári tisztviselő előtt már megkötötték. Abban azután mind az anyakönyvi bejegyzéseinkhez szükséges adatokat megtalálnék, mind az esetleges reverzálisra vonatkozólag biztos tudomást szerezhetnénk. Az utóbbi esetben ezeket a kivonatokat őriznők meg és gyűjtenék össze évről évre. Az újfajta tanúsítványok, vagy a szabályszerű házasságkötési kivonatok azután nemcsak a lelkészt juttatnák a szükséges adatok birtokába, de azok alapján az egyházi hatóságok is meggyőződhetnének a felől, hogy betartotta-e a lelkész a vegyesházas^ágok tárgyában ldbocsájtott szabályrendelet intézkedéseit,'? Nem gondolnók, hogy egyházi főhatóságaink ilyen irányú kérelme nem találna meghallgattatásra a belügyminisztérium részéről. Sok összevisszaságnak és képtelenségnek szakadna ezzel vége! Dr. K. I ért a czikk tartalmával, sőt még olyanok is, a kik lapunkkal egyébként nem tartanak mindenben együtt. Mert mégis csak óriási megfontolatlanság ilyen elveket hirdetni, a melyek végső konzekvencziájukban felbátorítják az egyház szolgáit arra, hogy magánéletükben beszélhetnek akármit, a fő az, hogy ex cathedra az egyház tanításai ellen soha se vétkezzenek. Egy pillanatra szinte azt gondolnók, hogy Liguori Alfonz beszél így, pedig egy olyan férfiú, a ki meg másfelől minduntalan hirdeti a kálvinizmus tradiczióihoz és a konfesszióhoz való ragaszkodást. így aztán mégis csak megtaláljuk a nyitját annak a kettősségnek is, a melyet dr. F. egyéniségében már sokan észrevettek; az egyik t. i. a mindenáron hithű kálvinistának látszani akarás, a másik barátságos melengetése néha még a keresztyén-ellenes vagy legalább is nem református világnézeteknek és szellemi áramlatok képviselőinek. Ezek után azonban már kezdjük érteni a dolgot. Úgy látszik, hogy dr. F., a mikor a hithüségről beszél, ex cathedra szól, mint a debreczeni tradicziók letéteményese. Mikor azonban a kálvinizmussal oly nehezen összeegyeztethető elméletekről vagy azok képviselőiről ejt el egy-egy pártolást sejtető nyilatkozatot, akkor, úgy látszik, csak mintegy „zárt baráti körben s nem is a nagy nyilvánosság számára" tartogatott gondolatait árulja el. Mert a kettős morál elvéről van most itt szó és nem Aczél Gáspárról és a liberalizmusról. Es ezt a Liguori Alfonz-féle elvet tessék most összeegyeztetni a kálvinizmusnak azzal a szigorú elvével, a mely azt követeli, hogy valaki legtitkosabb kamrájában és lelkének legbensőbb rekeszében is úgy gondolkozzék, a hogy nyilvánosan az emberek előtt és megfordítva. Mert hova jutnánk, ha F. elveit még nagyobb arányban is átvinnék a gyakorlatba, mint a hogy, sajnos, már ma is megvan ? És ne feledjük el, hogy a római birodalom belső bomlása is akkor kezdődött, igazán, mikor az augurok „zárt baráti körben" már kinevették a „fenséges", de buta népet, a miért eredményt várt azoktól a cselekvényektől, a melyeket ők ex cathedra komoly arcczal végeztek. Ezek után azonban csak azt szeretnénk tudni, mi lett volna, ha véletlenül a mi lapunkban jelenik meg a kálvinista ethika egy kérdésének ily hamisítatlan kommentárja? Bizonyára F. lett volna az első, a ki sietett volna rámutatni a „pietizmus" jezsuitaságának egy újabb bizonyítékára. így azonban a nemes beismerés helyett védelmezni próbálja egy „jelesünk"-tői átvett és magáévá tett szerencsétlen nyilatkozatát. Egyébként pedig erről a kérdésről ez az utolsó szavunk. Lapunknak erről és az ezzel kapcsolatos kérdésekről szóló felfogását különben is már eddigi számainkban világosan kifejtettük s így a továbbiakban, minden személyeskedés kizárásával, legfeljebb még csak fontosabb elvi ellenvetésekre reflektálunk. Ssabolcska és as tinit ár itt sok. Az unitáriusok egyházi Híradója alapján a Debreczeni Prot. Lap is közölte, hogy pünköst hétfőjén az unitáriusok istentiszteletet tartottak Temesváron, még KRÓNIKA. Mégegysser a kettős morálról. Lapunk június 23-iki számának Krónika rovatában megemlékeztünk dr. Ferenezy Gyula egy vezérczikkéről, a melyben ő egész világosan kimondja, hogy a hivatalos egyháznak papjait vagy tanárait csak azokért a tanításokért szabad felelősségre vonni, a melyeket azok hivatalos minőségben, tehát ex cathedra mondanak, „ellenben az a körülmény, hogy valaki zárt baráti körben, nem hivatalos minőségben s nem is a nagy nyilvánosság előtt miféle nézeteket árul, az csakugyan nem tartozik a hivatalos egyházra . . . stb.". Ez a napnál is világosabb állítás, szerintünk, a kettős morál elvének hirdetését foglalja magában. És mert ezt meg mertük írni, azért fortyan fel most ismét F. és a helyett, hogy belátná állításának képtelenségét és veszedelmességét, szokott hangján érvek helyett a kis- és nagybotosok fegyverével támad egyik munkatársunknak S. J.-nek, pedig azt sem tudja, hogy a Krónika ama közleményét S. J. írta-e vagy sem ? Nos, tehát megmondhatjuk, hogy nem ő írta-Mert, a Krónika rovatot többen írják s bárkinek a megjegyzéseit is leközöljük benne, ha az lapunk irányával és .álláspontjával megegyezik. Egyébként pedig ezt a rovatot arra használjuk fel, hogy aktuális dolgokról elmondjuk benne röviden a magunk véleményét. Hogy azonban dr. F. replikája ne hiába lett légyen megírva, kijelentjük, hogy S. J. is a legteljesebb mértékben egyet-