Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-21 / 3. szám

A tiszántúli egyházkerület itt oly kérdésben mondott ki döntő szót, a melyben csak előterjesztés joga illette s megfosztotta ezáltal az egyetemes konventet attól a jogától, hogy a debreezeni főiskola feladása vagy fentartása felől, kényszerköriilmények nélkül, tisztán az egyetemes egyház nagy érdekeit szem előtt tartó elvi okok alapján határozzon. Avagy így fog-e határozni a konvent a történtek s különösen az egyetemi törvény meghozatala ntán ? Tudom, hogy szavam gyenge, hogy a körülmények kényszerén változtasson; de azért mégis szót emeltem. Ez a lap nem egyszer kifogásolta a konvent hatáskörének praeter legem való kiterjesztését és a túlzásba vitt központosítás veszedelmeit; épen ezért azt parancsolja a méltányosság érzete, hogy a mikor legfőbb tanügyi hatóságunk törvényes hatásköre szenvedett csorbát, azt se hagyja szó nélkül, legalább az én igénytelen felszólalásom közlésével.* Igénytelen észrevételemre abban a biztos tudatban hívom fel az egyetemes konvent elnökeinek figyelmét, hogy részemről elég volt az elkövetett hibára rámutatnom, az orvoslás módját majd megtalálja az ő nagy tudásuk, tapasztalatuk és tapintatuk. így legyen ! ISKOLAÜGY. Pedagógia és politika. Az Országos Középiskolai Tanáregyesület közgyűlésén nagy érdekű előadást tartott dr. Imre Sándor, a budapesti polgáriskolai tanítóképző-intézet tanára. Előadásában a pedagógia és politika kapcsolatát fejtegette. Az előadás most könyvalakban is megjelent. Szerzőnek ez az előadása nem is első ilyen irányú munkája. Lapunkban nemrégen méltattuk A nevelés sorsa és a szoczializmus cz. nagy tanulmányát, mely az iskolai nevelés lehetőségéről elmélkedett s a szoczialisták nézeteit ismertette a nevelésről. A nevelés politikum, a nevelés politikai hatalom. Ennek a régi, ele mindig újnak látszó mondásnak igazságát a figyelmesen szemlélő tanító, kivált napjainkban, nagyon is megérezheti. A tanítóság küzdelmei ma igen hangos szóval kiáltanak bele a forrongó kor zajába. Igaz, nem csupán a tanítók társadalma tárja fel bajait, tárgyalja törekvéseit; nemcsak a tanítók kísérlik megnyerni törekvéseikhez a hatalmon levőket; de úgy látjuk, hogy a tanítók mozgalmait mégis megkülönböztető érdeklődéssel nézi a társadalom. De nem csupán figyelemmel kíséri, hanem mint valami nagyszerű párosviaskodásnál, helyeslő avagy gáncsoló közbeszólásaival biz* A felszólalásnak természetesen helyet adunk, mert ha kifogásoltuk a konvent hatáskörének praeter legem kiterjesztését, a törvényes hatáskör csorbítását sem hagyhatjuk hasonló kifogásolás nélkül, habár tudjuk is, hogy e felszólalás közlése nem fogja kellemesen érinteni a tiszántúli kerületet. Szerk. tatja és tüzeli a tanítókat, úgy a napisajtóban, mint a politikai szószékeken. Helyeslik vagy gáncsolják; de mindig a szerint, a mint a tanítóság törekvései egyezők vagy ellenkezők az ő politikai czéljaikkal. Ha igen, akkor helyeslik a tanítóság mozgalmát, sőt politikai hatalmukat is latba vetik törekvéseik diadalra juttatása érdekében. A másik fél meg azt mondja ilyenkor, hogy a tanító ne politizáljon, hanem tanítson. így azután a tanítóságnak eredetileg nem politikai czélzatú törekvései is könnyen a politikai szempontok irányítása alá esnek, mert a tanítók belátják, hogy a mai kiéleződött politikai állapotok között csakis politikai állásfoglalás révén szerezhetnek maguknak és törekvéseiknek társakat, még akkor is, ha nem anyagi vagy talán hatalmi kérdésről, hanem szorosabb értelemben vett pedagógiai irányeszmókről van szó. Látjuk, hogy a politikai küzdelmek lángolása és elfajulása a tárgyilagos nevelői gondolkozásra és munkásságra rendkívül káros hatást gyakorol. Ezt a káros hatást csak azzal tudja a tanítóság ellensúlyozni, ha közülök minél többen belátják azt, hogy a nevelés egészen külön, önálló, a maga törvényei szerint érvényesülő hatalom tartozik lenni; különben csak kihasznált és nemsokára félredobott eszközzé válik. Lehet-e a tanító embernek a napi politikában résztvennie s mi módon szabad, lehet vagy kell érvényesülnie a politikának a nevelésben, a pedagógiának a politikában ? Erre a kérdésre válaszol a tanulmány s írója arra a következtetésre jut, hogy a nevelés egyenes befolyásolásáról ma egyik politikai áramlat sem mondhat le, de annál fontosabb, hogy a tanítóság a maga tisztán pedagógiai hivatását ne pártpolitikai, hanem pedagógiai elvek szerint teljesítse. Imre Sándor a tanítói hivatás parancsszavának tartja, hogy a tanítók korunk ütköző áramlataiból lehetőleg mindent igyekezzenek lényegében megérteni, hogy a forrongások okát, az irányok különbözőségét megértetni tudják tanítványaikkal is. De hivatásuk tiltja, hogy nevelni akarva, pártharezokban legyenek részesek, mert igaza van Eötvösnek, amikor ezt mondja: „A ki maga is részt vesz a harezban, annyira el van foglalva közvetlen elleneivel, hogy az egész csatatért be nem láthatja". A nevelőnek az a kötelessége, hogy pártokon felül emelkedő politikai gondolkodásra törekedjék. A tárgyiasságra való törekvés meggátolja, hogy az általa nyújtott korszerű nevelés egyoldalú legyen. Meggátolja azzal, hogy a napi vitás kérdéseket nem engedi valamely szempontból tárgyalni, mert az iskola semmi tekintetben sem lehet hareztér. A tanulmány rámutat arra, hogy az elemi iskolában semmi ilyennek nincs helye, mert ott a gyermeknek csak tényekre van szüksége; az Őt érdeklő problémák teljességgel nem politikai természetűek. Ott a tárgyiasságra való törekvés épen abban nyilatkozik, hogy nem adunk át valóságként semmit, a mi nem az s így a növendék gondolkodását megköti. A magasabb iskolákban pedig abban van a tárgyiasságra való törekvés, hogy az egyes tárgyak körében megismertetjük a most vitás kérdések