Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-16 / 24. szám

sem, és ez az, hogy tagjai, főként elöljárói, maguk rombolják le tanításaikkal s életükkel azokat a fundamentumokat, a melyeken az egyház áll s a melyeket legjobb hite szerint a szentírás tanításai alapján vetett magának. Hamar István. A ielkészválasztásról, — tekintettel az E. T. II. t.-cz. 20. §-ára. Az utóbbi időben mind gyakrabban hallunk botrányos lelkészválasztásokról s szinte már egész rendes szokássá válik, hogy a választás nem fejeztetik be az arra kitűzött napon a gyülekezetben, hanem az elkeseredett kisebbség felebbezése folytán felkerül az egyházmegyére s onnan a kerületi közgyűlésekre. Egyházi életünknek ezen újabb kinövését sokan a politikai pártoskodások kártékony hatásának tulajdonítják. A politikai s községi közélet által kialakított pártok szemben állanak egymással a lelkészválasztáson is s a már ott megszokott eszközökkel, terrorral, a törvény megkerülésével, lakomák rendezésével, az ellenjelölt megrágalmazásával stb. . . . küzdenek egymás ellen itt is, hol a Szentlélek bölccsé tévő s megvilágító erejének kellene egyező értelemre vinni a gyülekezetet Nem lehet kétségbe vonni, hogy a politikai élet ádáz küzdelmei is kártékony hatást gyakorolnak egyes lelkészválasztásokra; de viszont azt sem lehet állítanunk, hogy ez a bajnak egyedüli oka és előidézője. E mellett, nem kis szerepet játszik maga a lelkészválasztásrúl szóló egyházi törvény is s különösen annak 20. §-a, mely a pályázókat, vagy a pályázni szándékozókat teljesen kizárja a választó egyházközségből, illetőleg a választó egyházközségnek lehetetlenné teszi, hogy a pályázókkal megismerkedjék s leendő papját meglássa s meghallgassa. Igaz ugyan, liogy a törvény megengedi, hogy a választók a pályázó lelkészt szolgálati helyén meghallgathatják, de mindenki jól tudja, hogy ez gyakorlatilag kivihetetlen, mert sokba kerül s legfeljebb csak néhány ember mehet el papot hallgatni, a kiknek azonban nem mindig van a gyülekezet előtt oly abszolút tekintélyük, hogy az általuk kiválasztott egyénre mindenki vakon rászavazzon. Sőt gyakran megtörténik, hogy egyik pályázóhoz elmegy egyik küldöttség, a másikhoz a másik, s otthon aztán mindenik csoport latba veti összes befolyását, annak a pályázónak az érdekében, a kit meghallgatott, amaz ellen, a kit nem hallgatott meg s a kivel szemben a kellő összehasonlítást így meg sem teheti. A pályázóknak szolgálati helyükön, egy-két ember által való meghallgatása azonban nemcsak ily visszás helyzeteket idéz elő, hanem egyszersmind sok visszaélésre is alkalmat ad s könnyen csábitja arra egyikmásik erőszakosabb pályázót, hogy alattomban, a saját költségén utaztasson el szolgálati helyére minél több szavazót. Az a szigorú intézkedés tehát, mely az E. T. II. t.-cz. 20. §-ában jut kifejezésre s mely a választás tisztaságát akarja szolgálni, ép' ellenkező eredményre vezetett. Előidézője lett tömérdek visszaélésnek, melyekről az egyházmegyékre s kerületekre utalt íelebbezési iratok tanúskodnak. lennek a beteges állapotnak a megszüntetésére önként kínálkozik orvosszerül a jelzett § olyatén módosítása, hogy nyujtassék mód a pályázóknak az illető egyházközségben való bemutatkozásra, illetve tétessék lehetővé, hogy a választók a megüresedett kathedrán valamennyien megláthassák és meghallgathassák azokat a pályázókat, a kik közül előreláthatólag választani fogják leendő lelkészüket. Jól tudom, hogy ennek sok elvi ellensége van egyházi életünk vezetői között, a kik a papi tekintély lealacsonyítását látják abban, hogy a pályázó lelkész helyébe menjen a választóknak bemutatkozásra. Mellőzni kivánom ezúttal, hogy ezen felfogás megczáfolására elméleti argumentumokat soroljak fel, hanem egyenesen a gyakorlatra, a tapasztalati tényekre mutatok rá. Skócziát arról ismerjük, hogy ott valódi evangéliumi szellemű egyházi élet van s a skótok a református egyháznak legbuzgóbb, legáldozatkészebb tagjai, kik nagy tiszteletben tartják azokat, kik az evangéliumot hirdetik s életüket Krisztus szolgálatában töltik. Nos — ezek a derék skótok épen nem nézik le papjaikat s nem botránkoznak meg azon, hogy üresedés esetén a jelöltek megjelennek a választó gyülekezet templomában s ott tartanak próba prédikácziókat, hogy az egész gyülekezet meghallgathassa őket. Ugyanez a szokás a németországi ev. egyházakban, a hol ezáltal szintén egy cseppet sem kisebbedett a papság tekintélye. De nem is kell külföldi példák után mennünk. Itt van a hazai ág. hitv. ev. egyház, a hol a pályázók szintén a választó egyházközségben mutatkoznak be, mindig egy tanácsbiró társaságában, s kérdezősködésemre mindenkitől azt a választ nyertem, hogy ezzel a rendszerrel úgy a lelkészek, mint a világiak teljesen meg vannak elégedve, s miután a gyakorlatban bevált, egyáltalában nem is szándékoznak rajta változtatni. A tapasztalat tehát azt mutatja, hogy fölösleges azok aggodalma, a kik a papi tekintély csorbulását féltik a pályázóknak a választó egyházközségben való bemutatkozásától. Hiszen ez még Mecklenburgban sem ártott a papok tekintélyének, a hol pedig a gyülekezet előtt való próba-szónoklásnak az a furcsa módja van gyakorlatban, hogy a jelöltek egy és ugyanazon napon valamennyien egymásután prédikálnak és a gyülekezet rögtön, a próba-szónoklatok végeztével megejti a választást. Nincs tehát arra semmi ok, hogy mi is módot ne adjunk a pályázóknak a választók előtt való bemutatkozásra, illetőleg a választóknak a pályázók meghallgatására az üresedésben levő egyházközség templomában. Ha a lelkészválasztás előkészítésének ezt a módját általánosságban elfogadjuk, a részletek kidolgozása már