Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-16 / 24. szám

az örök életet. A jövő élet helye az Istennek ama temploma, melyben a mindhalálig hívek lesznek azok a romolhatatlan oszlopok, melyek a templom boltozalait tartják. És miként keleten az ilyen oszlopokra rá szokták írni, hogy kinek vagy minek emlékére s ki által állíttatott, úgy a hívőkre is feliratik az Istennek neve. Megragadó kép, gyönyörű igéret! A kik az Úrnak szolgálnak, odafenn olyan dicsőséget nyernek, mely az emberi képzelet legmerészebb álmait, várakozását is megszégyeníti. A földi küzdelem és hányattatás után biztos nyugalmat találnak és a boldogság helyéről nem jőnek ki többé a győzedelmes küzdők ! Legyen a filadelüai gyülekezet mintaképe a mi küzdelmes múltú gyülekezeteinknek is. Ennek az evangéliumi gyülekezetnek két legszebb jellemvonása, az Isten beszédéhez való törhetetlen ragaszkodás és a Krisztusról való bizonyságtétel, legyen a magyar Sionnak is legfőbb ékessége! Akkor velünk lesz az Úr küzdelmes jelenünk lelkünket aggodalomba ejtő harczaiban, velünk lesz a jövőben reánk jöhető megpróbáltatások között s ád nekünk diadalmat ellenségeink fölött az Úr Jézus Krisztus által, eljuttatván mindeneket az igaz keresztyén hitre s felírja nevünket az örökkévalóságban Isten templomának oszlopaira! A kinek füle van, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Van Oosterzee J. J. után Somogyi Zoltán. A protestáns liberalizmus kérdéséhez. III. Azt mondottam előző czikkemben, hogy a protestáns liberalizmus feljogosít minden hívő lelket arra, hogy a szentírásban kutasson, vizsgálódjék és a legjobb hite szerint alkossa meg felöle való történeti ítéletét s vonja el belőle és formulázza meg hitvallását. De a mint joga van erre az egyesnek, úgy joguk van erre az egyező véleményűeknek is. Az egyéni vélemény és hitvallás így válhat tevéleménnyé és közös hitvallássá, a melynek alapján az egyező véleményüek egy nagy közösséget, a felekezeti egyházat alkotják. A protestáns liberalizmus, a miként az egyéni vélemény és hitvallás, úgy az egyházi közvélemény és hitvallás megalkotásában is nagy szabadságot enged. E szabadságnak, azt lehet mondani, hogy csak egy korlátját ismeri; azt a követelményt, hogy a közfelfogás és a hitvallás bibliai, közelebbről újtestamentumi alapokon nyugodjék és a biblia tanításait annak ki jelentési kontextusában, a józan írásmagyarázat elvei szerint értelmezze és formulázza. Ezt a követelményt azonban erőteljesen hangsúlyozza, annyival inkább, mivel a biblia tanításai, akár a kijelentés kontextusából kiszakítva, akár a józan írásmagyarázat elvei ellenére magyarázva, könnyen nyerhetnek olyan értelmezést és formulázást, a mely bibliainak nem tekinthető s egyeseket és tömegeket tévedésbe vezet. Bőven szolgáltat erre példát a ker. egyház és a dogmák története a multban és az írás tanításait félremagyarázó nazarenus, baptista, chiliastikus, adventista, mormon stb. felekezetek és szekták létezése. Akár bibliai, akár nem bibliai alapon nyugodjék azonban a felekezeti-egyházi hitvallás, annyi bizonyos, hogy az a felekezeti-egyházi közfelfogás visszatükröző) e, nemcsak, hanem egyszersmind alapja a felekezeti egyház egyházi konstitucziójának s megalkotója annak a légkörnek, a melyben a felekezeti egyház tagjai és egyházi institucziói élnek s munkálkodnak. Az egyező véleményüek közös felfogását tükröztetvén tehát vissza a felekezeti-egyházi konfessziók s az egyház tagjai a legjobb meggyőződésük szerint formulázván azokban hitük és cselekedeteik elveit, természetesen következik ebből az, hogy mindaddig, a míg a felekezeti-egyház más köz meggyőződésre nem jut és ez ujabb közmeggyőződést újabb konfesszióba nem foglalja, — a meglevő konfesszió elveinek elfogadása, vallása és szellemének követése képezi a felekezeti-egyházhoz való igaz odatartozás mérővesszejét. Természetesen következik továbbá az is, hogy a felekezeti-egyház a maga közös konfessziója szellemében hirdeti az igét, igyekszik megtartani tagjait, fölnevelni az egymást követő generácziókat, megalkotni konstituczióját, kifejleszteni életszerveit és megteremteni, általánosítani világnézetét. Ezekből a természetes következményekből azonban, ha komolyan latolgatjuk őket és mélyökre hatolunk, egy elv bontakozik ki, a mely az első tekintetre úgy látszik, mintha nem vágna össze a protestáns liberalizmus szabadságával, t. i. a felekezeti konzervativizmus elve. Az az elv, a mely megtartani, igazolni, védeni törekszik a felekezet konfesszióba foglalt közfelfogását, az abból fakadt konstitucziót, intézményeket és közszellemet. Ellenkezik-e ez a felekezeti konzervativizmus a protestáns liberalizmus szabadságával? Nem ellenkezik mindaddig, a míg a konfessziót felül nem emeli a szentíráson és azt az örökké változtathatatlanság pecsétjével le nem zárva, útját nem vágja a fejlődésnek, az egyházi közhit bibliaibb formulázásának s az egyház konstitucziója, intézményei és közszelleme megfelelőbb átalakításának. Addig, míg a konfesszió változtathatatlanná nem válik és nem zárja ki a fejlődést, a felekezeti konfesszionális konzervativizmus nem jelent egyebet, mint az egyház közfelfogásának megbecsülését, e megbecsülésnek és az abból folyó megfelelő életnek és szellemnek az egyházhoz való