Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-21 / 3. szám

XIX. és XX. századnak a szemével nézik Jézust és benne kortársukat fedezik föl. Már a mult század közepe táján azt mondotta Kierkegaard, a kiváló dán keresztyén gondolkozó. liogy Jézust kortársunknak kell gondolnunk ós az ő emberfeletti eszményeit és életét úgy kövessük — Isten kegyelmével. Azután európai és amerikai igehirdetők, társadalmi reformálok és írók úgy tüntették fel Jézust mint az ő koruk, a mi korunk emberét. Ott van az amerikai Sheldon hires regénye: „Az Ö nyomdokain vagy Mit tenne ma Jézus?" Vagy ott van a német Classennek a munkások számára írt korszerű könyve: „Jézus ma mint a mi kortársunk". Az elsőben Jézusnak, mint mai lelkipásztornak, lapszerkesztőnek, gyárosnaktanárnak stb. a munkásságáról kapunk képet. Az utóbbiban Jézus mint a mai munkások társa és bará'ja áll előttünk. Igehirdetésünkben, tanításunkban, előadásainkban és írásainkban is úgy tüntetjük fel Jézust, mint egész mai közművelődésünk osztályosát, barátját, reformálóját és megváltóját. Már most ennél a gyakorlatias törekvésnél az a veszedelem fenyeget, hogy Jézus történelmi személyiségét veszítjük el. Athanáziusz jelszavát nem fogadhatjuk el, mely szerint: „Nekünk nem a kornak, hanem az Úrnak kell szolgálnunk!" Nekünk a mi korunkban kell szolgálnunk az Urat! Nekünk a XX. században kell követnünk Jézust ! És lehet is. Csak gondosan meg kell állapítanunk a személyiségében levő kortörténeti és örök vonásokat. Meg kell különböztetnünk Jézust, a Kajafás, Heródes ós Pilátus kortársát Jézus örök személyiségétől. Ez a személyiség, Jézus mint Isten Fia, Jézus mint az emberek igazi testvére, minden kor embereinek kortársa lehet. Mint a hogy kortársa is volt Jusztinusznak, Augusztinusznak, Assziszi Ferencznek, Húsznak, Luthernak, Kálvinnak, Spenernek, Schleiermachernak, Vinetnek, Ritschlnek, Spurgeonnek, Sabatiernak, Nielsennek, Bismarcknak, Hudson-Taylornak és Verbecknek vagy nálunk Török Pálnak és Molnár Albertnek. Mint a hogy kortársa ma Peabodynak, Kuypernek, Naumannak, Doumerguenak, Lagerlöf Zelmának, Bergsonnak, Prohászkának és nekünk. Jézus istenfiúsága a mi istengyermeki életünknek középpontja, a melyből nekünk kell megvonnunk a sugarakat a század közművelődési életformáihoz. A mai világkép alapjára kell államink. A század összetett, sokban új életébe örök értékű jézusi stilusú életet kell beleállítanunk. Ez a modern Jézus-követés. Nem engedjük magunkat a képtelen vagy-vagy elé állítani: Vagy Jézus, vagy a XX. század! Jelszavunk, eszményünk és életünk: Jézus a XX. században! V. J. A debreczeni egyetem és a konvent.* Igaza van Sebestyén Jenőnek, hogy a debreczeni egyetem ügyeben már úgyszólván befejezett tényekkel állunk szemben. A tiszántúli egyházkerület mult évi november havában tartott közgyűlésén ratifikálta azokat a megállapodásokat, a melyeket az egyházkerület elnöksége a közoktatásügyi kormánnyal létrehozott s e megállapodások alapján már a törvényhozás előtt fekszik a debreczeni állami egyetemről szóló törvényjavaslat; sőt azt a közoktatásügyi bizottság már le is tárgyalta s a politikai fegyvercsörtetésnek csak egy alkalmas nyugvópontját várja, hogy törvénnyé emelkedjék. És ezzel a ma úgyszólván befejezett tények végleg befejezett tények lesznek. Megszűnik az évszázados múltú, ma legnagyobb református főiskola; elenyészik örökre a református egyetem ábrándja. S mindez megtörténik a nélkül, hogy ebben az egyetemes egyházat oly mélyen érintő kérdésben egyetemes konventünk csak szavát is hallatta volna. A tiszántúli egyházkerület urainak, az emlékezetes közgyűlésbe menet csak fel kellett volna tekinteniök „a magyarországi helvécziai hitvallást tartó ekklézsiák és jóltevők adakozásából" épült főiskola viharverte homlokzatára, hogy eszükbe jusson az egyetemes egyház iránti magasabb kötelességük; hogy megérezzék, hogy az a református főiskola, a melynek református jellegét feladni készülnek egy „semleges irányú" új intézményért, nem az övék, nemcsak az övék ; hogy a magyarországi reformátusok debreczeni főiskolája csak letét a legnagyobb egyházkerület kezében, az általa szolgált református egyetemes érdekek szolgálatában. Ám a tiszántúli egyházkerület nem látta szükségét annak, hogy alkalmat adjon az egész egyházegyetem illetékes faktorainak megnyilatkozásához. Ebbe azonban nem lehet egyszerűen beletörődnünk. Egyházi VI. törvényczikkünk 73. és 107. §-ainak egybevetett értelme szerint „a főiskolák felállítása, a meglevők megszüntetése ... az egyházkerület előterjesztésére az egyetemes konvent engedélyével történhetik". Kérdésbe tesszük: tett-e a tiszántúli egyházkerület előterjesztést az egyetemes konventnek a debreczeni főiskola megszüntetésére? Nem tudunk ilyesmiről. Es ha tett, miért hallgat az egyetemes konvent? Az egyházkerületen — tudtunkkal — szó sem esett a konvent engedélyéről. A közgyűlés kimondta ugyan, hogy határozata az egyetemes konventre felterjesztetik; de azokból a tényekből, hogy a felterjesztés máig sem nyert konventi elintézést (ha ugyan a felterjesztés megtörtént), ellenben a határozat a miniszterrel oly alakban közöltetett, hogy annak alapján már is törvényhozási intézkedések vannak czélba véve, minden elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy nem az érdemleges megvitatás és határozathozatal előkészítése, hanem egy kényszer-tudomásulvétel kieszközlése végett történik. * Vettük ezt a felszólalást s közöljük, a czikk másik helyéhez fűzött megjegyzésben foglalt okból. • Bzerh