Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-09 / 23. szám
Vilmos evangélikus lelkész, főesperes Ötvenéves lelkészi jubileuma. Ebből az alkalomból az egyház díszközgyűlést tartott Farbaky István elnöklete alatt. Hamrák Béla vallástanár ünnepi beszédben méltatta a jubiláns személyét és munkásságát. Ezen a díszgyűlésen üdvözölték az ünnepeltet azok a testületek, melyek körében munkálkodott. Sorban üdvözölték Király Ernő igazgató a liczeum, Raab Károly körmöczbányai esperes-lelkész a dunáninneni egyházkerület, Ivánka Imre felügyelő a nagyhonti egyházmegye, Krupecz István alesperes a hontmegyei lelkészek, Masznyik Endre dr. pozsonyi theol. akad. igazgató a pozsonyi theológia, a többi ev. theológiák, az orsz. ev. tanáregyesület és az egyetemes egyház, Bándy Endre lévai lelkész, egyházkerületi gyámintézeti elnök a gyámintézet, Nagy Jenő nagybörzsönyi tanító, egyesületi elnök a honti tanítóegyesület, Bernhardt Adolfné a helybeli ev. nőegylet nevében. A nőegylet megfesttette a jubiláns arczképét s ez alkalommal leplezte le. A város díszpolgárává választotta Hándelt s Horváth polgármester átadta neki a díszpolgári oklevelet. A honti egyházak alapítványt gyűjtöttek a nevére. Az ünnepelt meghatva köszönte meg az üdvözléseket és megtiszteltetéseket. Ezután alkalmi istentisztelet volt, melyen Zsámbor Pál imádkozott, Krupecz István beszédet, az ünnepelt pedig imádságot és áldást mondott. Délben díszebéd volt, melyen, mint az ünneplés többi részén is, számos egyházi és társadalmi vezető ember vett részt. —A jászberényi vei. egyház e hó 2-án megható, bensőséges ünneppel ünnepelte lelkipásztorának, Simon Ferencznek 25 évi lelkipásztori működését. Hálát adtak az Istennek, a ki szíveszerinti pásztort adott nekik, a ki az evangéliumi hitet, a munkás szeretetet, a gyülekezeti összetartást élővé tette közöttük s a kicsiny gyülekezetnek a nagy róm. katholikus jászságban, súlyt és tiszteletet szerzett. Az istentiszteleten, melyen Patonay Dezső nagykőrösi lelkész prédikált, felekezeti különbség nélkül résztvett az egész város lakossága, az iskolák, a hatóságok, a felekezetek képviselői s szem nem maradt szárazon, midőn pásztor és nyáj együtt adtak hálát az őket megsegítő Istennek. Az ezt követő egyháztanácsgyűlés dr. EÖrdőgh Oszkár főgondnok elnöklése s Vargha István főszolgabíró mély keresztyén szellemű üdvözlése mellett, majd j a lelkésznek erre adott válasza tárta fel igazán a 25 évi fejlődést s a gyülekezet keresztyéni munkáját ... A nép Istennek házát szereti, 25 év alatt bűntett miatt két tag került bíróság elé, két család indult pusztulásnak, törvénytelen együttélés nincs, a gyülekezet szegényeit élelemmel, ruházattal segélyezi s a károsult egyházak számára mindig volt egy-két fillérje. A csonka torony, az iskola, a parókhia megépült, a tanítók száma növekedett s a gyülékezet vagyona 76 ezer koronáról 178 ezerre szaporodott. Ilyen munka láttára méltán üdvözölte az érdemes lelkészt Bagossy Károly egyházmegyei gondnok, méltán halmozták el az iskolások, a hívek szeretetüknek minden jeleivel. Sőt hogy ez az emléknap is a gyülekezet javát munkálja maradandólag, a lelkész indítványára elhatároztatott, hogy az egyház szőlőjének 390 K évi jövedelméből, melyet a lelkész 400 K-ra kiegészít, olyan fenntartási alap létesíttetik, melynek kamatait a gyülekezet csak az esetben veheti igénybe, ha valamikor az államtól élvezett segélyeit elveszítené. Örömünnepe volt e nap a jászberényi gyülekezetnek, de örömnapja református egyházunknak is, melynek Simon Ferencz egyik jeles munkása, buzgó apostola. Erőt s kegyelmet kívánunk neki továbbra is. (P.) Templom- és orgonaszentelés. Szép és lélekemelő ünnepély keretében történt meg f. hó 2-án a büssüi ref. templom és orgona felszentelése. Az egyház nemes áldozatkészséggel restauráltatta régi templomát s abba csinos kis orgonát állíttatott. A felszentelést Kálmán Gyula esperes végezte Ján. Jel. XI. 1. alapján mondott megragadó beszédében. Közreműködött Fejes György lápafői lelkész, ki az előimát mondta és Bocsor Lajos tengődi lelkész a záróimával. Szappanos Gyula helybeli lelkész az építkezés történetét olvasta fel, beszámolván az egyes adományokról is. 0 maga és felesége egy szép úrasztal-és szószékterítőt, Sörös József dombóvári főszolgabíró pedig, atyja és szülőföldje iránti kegyeletből egy ezüst keresztelőkészletet adományozott az egyháznak. Püspöki látogatás. Kenessey Béla dr. erdélyi ref. püspök Nagy Károly egyházkerületi főjegyző, Jancsó Lajos közigazgató, Pünkösti Pál egyházkerületi számvevő és Gönczy Lajos püspöki titkár kíséretében május 30-án a kalotaszegi egyházmegye egyházközségeinek megvizsgálására indult. Egyházkerületi gyűlések. A tiszáninneni ref. egyházkerület f. hó 4-én kezdte meg közgyűlését Miskolczon, Fejes István püspök és DóJcus Ernő főgondnok elnöklete alatt. Fejes István püspök imádsága után Dókus Ernő főgondnok mondott megnyitó beszédet, a melyben melegen üdvözölte Metzner Gyula alsózempléni gondnokot 25 éves gondnoki jubileuma alkalmából. A püspöki jelentés alapján elhatározták, hogy lépéseket tesznek a beimisszió országos szervezése iránt. Szalay László és Péter Mihály új egyházkerületi tanácsbirák letették esküjüket. A konvent által felmentett Zoványi Jenőnek tanári hivatalába visszahelyeztetése és fizetésének utalványozása tárgyában beadott kérvényét Bizony Ákos kerületi ügyész terjesztette elő. A közgyűlés, belenyugodván a konvent felmentő ítéletébe, utasította a sárospataki főiskola igazgató-tanácsát, hogy Zoványi viszahelyezését illetőleg tegyen javaslatot a közgyűlés elé; a főiskolai pénztárt pedig arra, hogy a felmentő ítélet meghozatala napjától kezdve utalványozza Zoványi rendes tanári fizetését. Az elmaradt fizetés tekintetében a főiskolai igazgató-tanács és a kerületi ügyész indítanak Zoványival egyezkedő tárgyalásokat. — A gyűlés második napján, miután a tanácsbiróvá választott Szalay László lemondott a főjegyzőségről, elrendelték a megüresedett tisztre a szavazást augusztus 15-iki határidővel. A tanügyi és más bizottsági jelentések meghallgatása után a Kálvineum szervezési szabályzatát a Kálvineum ügyében már korábban kiküldött bizottságnak adták ki véleményezés végett. Megállapították a népiskolai vallástanítási tantervet és kijelölték a használható vallástanítási kézikönyveket. A népiskolai és tanítói szakkönyvtárak ügyének előkészítésére bizottságot küldtek ki. A sárospataki főiskolának az alapítványokról szóló jelentését az őszi gyűlésre halasztották. A jogakadémiai tanári karnak a sárospataki jogakadémia versenyképessége tárgyában benyújtott memorandumát a főiskolai igazgató-tanácshoz utasították. Az egyházkerületi elnökséget felhatalmazták, hogy a miskolczi és rimaszombati gimnáziumok és a miskolczi felsőbb leányiskola államsegélyezése ügyében a szükséges lépéseket megtehessék. A számszéki jelentés tudomásulvétele, az évi költségvetés megállapítása és a kultuszminiszteri és konventi leiratok elintézése után az ülés az esti órákban ért véget. — A tiszántúli ref. egyházkerület szintén f. hó 4-én kezdte meg közgyűlését Debreczenben. A gyűlés lefolyásáról lapunk zártáig még nem kaptunk tudósítást s így arról csak a jövő héten számolhatunk be. Egyházmegyei elnökségi értekezlet. A békési evang. egyházmegye egyházközségeinek elnökei május 20-án Szarvason, Veres József esperes ós Haviár Dániel