Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-09 / 23. szám

az örökkévaló központból meríteni. Akar fényt és melegséget ; de ő maga akar magának szűrni olajat, maga akarja azt meggyújtani lelkének szerény s törékeny mécsesében. És Isten néha hagyja az ilyen embert a maga útján járni. Hadd égesse csak törékeny lámpácskája sápadt olaját, melynek szegényes, gyarló homályánál ő maga akarja átkutatni a mindenséget. Mert hisz' utóvégre ez is élet; hisz' még a homálynak, ködnek és sötétségnek is van élete. De mennyivel gazdagabb, ragyogóbb, tisztább és csillogóbb azoknak az élete, a kik az 0 világossága által látnak világosságot, a kik belekapcsolják lelküket abba a hatalmas központba, a mellyel való élő összeköttetés szünetlenül táplálja Őket a Szentlélek kifogyhatatlan örök energiájával! Oh nem lesz itt az ember semmi, nem vész el az isteni vezetés túlsúlya alatt! Sőt megtisztul, megnemesedik, erős, hatalmas lesz, mert lelkének lángjai el nem fogynak soha! Keressük hát a világosságot ott, a hol az életnek forrását is megtaláljuk. S a mikor azt látjuk, hogy körülöttünk forrong az egész világ s valami rettentő bábeli zűrzavar gyötri, kínozza, hajtja, kergeti a lelkeket, úgy hogy a keresztyénség összes szellemi, vallási és erkölcsi értékeit és kincseit kegyetlen és szentségtörő kezek már ismét Babylóniába akarják hurczolni, hogy ott pogány bálványok aranyával összeolvasszák Őket s az Élet vizét zavarossá tegyék: ne álljunk meg az alsó partokon, hanem menjünk fel az életnek forrásához' magához s merítsünk onnan újra, hogy friss italt, új erőt és új szellemet nyujtsunk e modern kor megfáradt emberének. Gedeon. A protestáns liberalizmus kérdéséhez. II. A protestáns liberalizmus tehát a szentírásban foglalt örök isteni kijelentés által kötött és korlátozott liberalizmus. Ha most már ebből az eredményként levezetett tételből kiindulva vizsgálódunk tovább, az a kérdés merül fel, hogy a protestáns liberalizmusnak az isteni kijelentés által való megkötöttsége nem zárja-e ki a lélek szabad vizsgálódását és a vélemény szabadságát, a szent írást, annak értelmezését és a hit és erkölcs tételeinek levezetését és formulázását illetőleg? Nem válik-e ez a megkötöttség a betű és a konfesszió által való olyan megkötöttséggé, a mely a haladást és az „ecclesia semper se reformari debet" elv alkalmazását lehetetlenné tevén, olyan megcsontosodásba viszi a protestantizmust, mint a minőt a keresztyénségnek görög keleti és római katholikus formája mutat ? Erre a kérdésre, nézetem szerint, az a felelet, hogy: nem. Nem, mert a szentírásban foglalt örök isteni kijelentés által való kötöttség egyáltalában nem jelenti azt, hogy a szentírást az isteni kijelentés olyan okmányaként kell tekintenünk, a mellyel szemben s a melyben magában az emberi léleknek kutató, vizsgálódó szabadsága kizárandó volna. A szentírás kétségtelenül az örök isteni kijelentés okmánya, klasszikus, felülmúlhatatlan okmánya ; de történeti okmánya, a mely azt mutatja meg vizsgálódó lelkünknek, hogy Isten mily „sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, az utolsó időben (pedig) . . . Fia" s hozzátehetjük: az apostolok és az újtestamentumi szentírók által. Sok rendben, sokféleképen és sokak által szólván tehát az emberiséghez az Isten és ilyen módon a történelem folyamán adott kijelentései emberek által jegyeztetvén fel a szent iratokban: azoknak gyűjteménye, ha klasszikus, felülmúlhatatlan okmánytára is az örök isteni kijelentésnek, de a történelem folyamán, emberek közreműködésével létrejött és összegyűjtött okmánytár, a melynek tehát nemcsak előállási története van, de a melynek egyes iratain ott van íróiknak és koruknak egyéni bélyege, a mi természetesen vonja maga után azt a következtetést is, hogy a szentiratok ihletettségét nem értelmezhetjük úgy, hogy mindaz, a mi a biblia két fekete táblája közé foglaltatott, örök isteni kijelentés, a mellyel szemben s a melyben ki van zárva a lélek kutató vizsgálódása. Bár valljuk tehát, hogy: „A teljes írás Istentől ihletett" (II. Tim. 3:16) és az isteni örök kijelentés felülmúlhatatlan okmánytára, — de másfelől hisszük azt is, hogy ha a Lélek megvilágosítja a mi emberi lelkünket, akkor e Lélek vezérlete mellett mindeneket megvizsgálhatunk, még az Istennek mélységeit is (L. Kor. 2: 10), s így megvizsgálhatjuk a bibliát, mint az isteni kijelentés okmánytárát is és megismerhetjük és megkülönböztethetjük benne azt, a rni isteni, tehát örök, attól, a mi emberi, tehát elmúlandó. Joga van tehát a Lélek által megvilágosított lelkünknek arra, hogy kutassa és vizsgálja a biblia egyes könyveit, azok összealkottatását és gyűjteménybe foglaltatását, s hogy kutassa és vizsgálja azokban külön-külön és az egésszé összefoglalt gyűjteményben az isteni örök kijelentés történetét és az egyes korokban és írók lelkében visszatükröződő felfogását. Hogy keresse, kutassa a fejlődést és mindeneket megvizsgálván, megállapíthassa hitének és cselekedeteinek ama zsinórmértékeit, a melyekben hite szerint Isten kijelentései nyilatkoznak meg vele szemben. A protestáns liberalizmus tehát biztosítja a lélek vizsgálódási és véleményalkotási szabadságát a szentírással szemben is. Feljogosít bennünket