Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-09 / 23. szám

arra, hogy a történeti és valláserkölcsi okmányok vizsgálásánál használni szokott összes kritikai eszközöket alkalmazzuk vele szemben, mind történeti létrejövetelét, mind történeti, mind valláserkölcsi közléseit illetőleg. Feljogosít, hogy vizsgálódásaink eredményeképen a legjobb hitünk szerint alkossuk meg felőle való történeti ítéletünket és vonjuk el belőle és formulázzuk meg hitvallásunkat. A mikor azonban erre feljogosít, ugyanakkor bizonyos tekintetekben meg is köt és korlátoz. Köt és korlátoz azáltal, hogy a szentírást nem mint puszta történeti okmánygyűjteményt, hanem mint az isteni örök kijelentés ihletett, klasszikus okmány gyűjtemény ét adja a kezünkbe, és nem mint hitetleneket, hanem mint hívőket hív fel a vizsgálódásra, a kiknek tehát nem csupán a kutató emberi értelem, hanem a Lélek által megvilágosított teljes emberi lélek kell hogy vezérünk legyen. Nem azért kutatjuk és vizsgáljuk az írást, hogy azt darabokra tépjük s ha valami benne emberi értelmünknek vagy természetünknek nem tetszik, mint értéktelent egyszerűen elvessük; hanem azért, hogy a darabokat egésszé fűzzük és a részigazságokból a teljes igazság megismerésére jussunk. A protestáns liberalizmus szerint értelmezett eme vizsgálódási és lelkiismereti szabadság teszi nemcsak lehetővé, de megengedetté is, mind az egész bibliáról, mind annak tanításairól való egyéni és egyházi felfogásokat s adja meg létjogosultságát a hitvallások eltérő formulázásainak. A róm. katholikus egyház ítélete szerint az eltérő egyéni és egyházi vélemények megengedése a protestantizmusnak kardinális gyengéje, szemben az ő változatlanságával és változhatatlanságával. A mi ítéletünk szerint azonban nagy ereje, mert benne a folytonos haladás és tökéletesedés lehetősége van adva minden időkre. Ebben a szabadságban csak akkor lehet és van veszedelem, ha nem a hívő, hanem a hitetlen lélek vezérel vizsgálódásainkban, s ha véges emberi értelmünket felül akarjuk emelmi a Lélek értelmén s nem azt keressük az írásban, a mit velünk Isten akar közölni, hanem azt, hogy mi az, a mi véges értelmünkbe belefér és újjá nem született, ó emberünk természetének megfelel. Ha azonban ilyen módon akarunk kutatni, vizsgálódni a szentírásban, akkor munkánk viselheti ugyan a liberalizmus nevet, de nem protestáns liberalizmus, mert a protestantizmus szabadvizsgálódásának és szabad véleményalkotásának fundamentuma az Isten által ihletett teljes írás, czélja Isten hozzánk intézett tanításainak és parancsolatainak megismerése, vezére a megvilágosító Lélek s mérővesszeje az írásban foglalt örök isteni kijelentés. Hamar István. ISKOLAÜGY. Utazás az iskola körül. (Iskolai fegyelem.) (Folytatás.) Nekünk protestáns iskoláknak teszi kötelességünkké multunk, hogy a „veteményeskert" elcsépelt frázisának újabb és újabb tartalmat adjunk. Nem szabad visszarettennünk a riadó vak mélységtől, mely élet és iskola, társadalom és nyilvános tanintézet, más foglalkozás ós tanító között bűnös kezek serénykedésére támadt. Nekünk kell áthidalnunk az egyház és iskola, ugyanazon élet más és más irányú intézményei közt is a támadó űrt, mert a czélok, eszközök ugyanazok s csak valami szerencsétlen áramlat törhet elszakításukra. Nem az iskola köréből nőtt ki ez az árnyék, hiszen annak szava sem volt a törvényhozásban, sőt épen az egyenlőségre, szabadelvűségre, ngyanazon-jogúságra irányuló törekvés duzzasztotta meg a kislelkek mirigyeit, hogy minden úton akadályokat akartak gördíteni az elháríthatatlan evoluczió útjába, megfeledkezve a reformáczió létalapjáról s arról, hogy a fejlődés egyszersmind differencziálódás s ezt feltartóztatni nem tudja sem tűz, sem vas. De az óhajtott jogos és szükséges kapcsolatnak annál erősebbnek és melegebbnek, közvetlennek kell lenni, hogy ezzel is biztosíttassék az a követelmény, hogy a friss, eleven, változó és módosuló, de egyszersmind finoman érzékeny és forró szívű élet lépjen be a mohos falak közé, megakadályozni a kövesedést, csontosodási, rákényszerített bürokratizmust. Épen a „főbenjáró" fegyelmi kérdéseknél látom tárva-nyitva a kaput, hogy azon belépdelhessen Elet őkegyelmessége. Az esküdtszék intézménye mint „szülei szék" lépjen életbe az iskolában, midőn az eltanácsolás vagy kitiltás esete forog fenn. A szülőkből álló szék döntsön e kérdésekben, hogy óhajtandónak, lehetségesnek és tűrhetőnek tartja továbbra is saját gyermeke érdekeinek szempontjából az illető tanulóknak az iskolában való megtűrését", vagy nem. A tanári széknek maradjon meg a bíráskodási kötelezettsége és joga a kisebb fegyelmezési ügyekben, egészen a kevésbbé szabályszerű viselkedés megállapításáig mint végső fokig. A mi ezen túl menő intézkedést igényel, azt a szülei szék bíráskodása alá kell rendelni. Ebben a szülei székben részt venne 5—6 olyan szülő, kiket az iskolai elöljáróság e czélból évről évre, iskolai év elején felkérne, lehetőleg azok közül, kiknek gyerekei tanulnak az illető iskolában. A nagyobb számban megnyertek közül az érdekeltség szem előtt tartásával igazgató ajánlatára a tanári szék kérne fel meghatározott számban szülőket, s ezek az igazgató elnöklete s az (egyik) érdekelt osztály tanár jegyzősége mellett ülnének széket ilyen eseteknél. Határozata minden esetben hivatalból felterjesztendő a rendes fellebbezési fórumhoz, de annak döntéséig érvényre nem emelkedik.