Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-26 / 21. szám

egyik legtiszteltebb, legérdemesebb tagját, Ádám József szeremlei lelkészt. Ádám József elhunytával ismét kevesebb lett azoknak a református lelkészeknek a száma, a kik értékes egyéniségüknél, kiváló személyes tulajdonságaiknál fogva díszei, ékességei a magyar református egyháznak. 0 benne összpontosulva volt mindaz a szép ós nemes vonás, emberi és papi tulajdonság, a mely az embert értékessé, becsültté és tiszteltté teszi a társadalomban. Mint ember nemes gondolkozású, páratlan szelíd lelkületű, egyenes, őszinte, mindenkit tisztelő, mindenkor s mindenekben szerény fellépésű s hazafias érzésű magyar ember volt. Mint lelkipásztor példányképe volt az igazi, a jó református papnak. Isten igéjét buzgóbban s ékesebben nála senki nem hirdette; egyházának nála hívebb szolgája nem lehetett; híveinek bölcs tanácsadója, gyülekezetének gondoskodó pásztora volt félszázadon keresztül. Mint édesapa szerető szívű, egy egész életet gyermekéért áldozó nemes lélek volt. Mint embert becsülte minden ember, mint lelkészt a legmélyebb tisztelettel s szeretettel vette körül gyülekezete, mint édesapát imádásig szerette egyetlen gyermeke. A szemeiből kisugárzó jóság, az arczárói leolvasható nyájasság, a beszédéből kiórezhető melegség tette őt kedvessé, felejthetetlenné mindazok előtt, kik vele ez életben beszéltek, érintkeztek. Ádám József élettörténete rövid s főbb vonásokban a következő: Született 1835. márczius 19-én Tisza-Várkonyban, a hol édes apja szintén lelkész volt, édes anyja Bikkfalvy Sára. Ennek a derék házaspárnak 12 gyermeke volt, kik közül hetet neveltek fel, taníttattak ki a várkonyi, illetve vezsenyi paróchia szerény jövedelméből. A hat fiú testvér mind előkelő szép állást, tekintélyes hivatalt szerzett, küzdött, érdemelt ki magának. Három egyházi, három világi pályára lépett. Állásaikra, hivatalaikra nézve különbözők voltak, de egyformák a liithűségben, a vallásos buzgóságban, a református anyaszentegyház építésében s annak érdekében kifejtett nemes buzgólkodásban. Az utóbbi három évtized alatt a dunamelléki egyházkerületben az Adám névvel mindenütt találkozunk, hol egyházi ügyeket tárgyaltak, hol egyházunk építéséről, előbbviteléről, felvirágoztatásáról volt szó. Megtörtént az a református egyház négyszázados múltjában, történetében talán egyedül álló eset, hogy a dunamelléki egyházkerület gyűlésén egyszerre öt Ádám-testvér vett részt hivatalosan. E testvérek egyike volt József, a ki gyermekéveit Vezsenyen töltötte, hova édesapját Várkonyból lelkésznek választották. Itt végezte az elemi iskolát, a szerető szülők bölcs gondozása és egy távoli vidéken is ismert derék falusi rektornak felügyelete mellett. A középiskolát Nagykőrösön végezte. Nagykőrösről 1852-ben Debreczenbe ment theológiára, a theológia elvégzése után Törökszentmiklósra akadémika promóczióra. A lelkészi oklevél megszerzése után fél évig édesapja mellett káplánkodott Vezsenyen. Ekkor testvérbátyjával együtt, ismereteinek gyarapítása végett Németországba s Helvécziába ment s egy tanévet a tübingai egyetemen töltött. Szorgalmával, szép készültségével mindenütt kitűnt, szerény, kedves modorával mindenhol közkedveltségben részesült. Külföldről visszatérve, Nagykőrösön lett segédlelkész Báthory Gábor h. püspök mellett. 1861-ben Szeremlére ment h. lelkésznek, a hol még abban az évben rendes lelkész lett. Itt működött több mint ötven éven át, buzgón, odaadón, lelkiismeretesen, szeretve híveit úgy, miként szeretni csak ő tudott. Hívei rajongásig szerették kedves jó lelkipásztorukat mindenkor. 50 éven át a legszebb egyetértés uralkodott, kölcsönös megbecsülés állott fenn pap és hívők között. Lelkipásztori kiváló érdemeit a solti egyházmegye is elismerte és honorálta, a midőn tanácsbírónak, helyettes esperesnek megválasztotta. 1864-ben nősült meg. Balla István dunavecsei tanítókáplán és neje Nagy Zsuzsánna (kihez Petőfi Zsuzsikához czímű szép verseit írta) leányát, Borbálát vette el. Kilencz évi boldog házasság után szerető hű hitvese az 1873. évi kolera alkalmával meghalt, hátrahagyva a bús özvegyet és egy három éves árva gyermeket. Ezért a korán árvaságra jutott gyermekért élt ezután. Gyülekezete, hívei mellett ő volt neki mindene, 39 évig tartó özvegységének vígasztalója, öröme, boldogsága. Midőn 1900-ban a kölkedi református egyház Imre fiát lelkésznek megválasztotta, leírhatatlan volt öröme a jó édes apának. A fiát gyakrabban meglátogató nyájas öreg lelkipásztort a kölkedi gyülekezet is megszerette. Öt évvel ezelőtt, midőn már nagyon is érezte az öreg korral járó gyengeséget, az egyedüllétnek sivárságát, véglegesen Kölkedre költözött. De ha távol volt is híveitől, ha szükség volt reá, ment, vitette magát, hogy gyülekezete békéjét és jólétét munkálja. Egy évvel ezelőtt testi gyengesége még súlyosabbra vált, s hosszú és kínos szenvedéseitől május 7-én váltotta meg a jótékony halál. A kölkedi és szeremlei gyülekezet egyformán gyászolta, siratta. Kölkeden a templomban május 8-án Varga Zsigmond mohácsi lelkész imádkozott és prédikált koporsója felett. Másnap, május 9-én, utolsó akarata szerint Szeremlére szállítottuk, hogy a szeremlei temetőben nyugodjék hű népe mellett, a kitől 39 évvel ezelőtt szakadt el, de a kit soha el nem feledett. A szeremlei templomban Széles Áron bajai lelkész, régi jó barátja s szomszéd lelkésztársa búcsúztatta el, könnyekre indítva a templomot zsúfolásig megtöltő közönséget. A temetőben Simon Zsigmond h. lelkész mondott megható gyászbeszédet. Elsirattuk, eltemettük — de soha el nem feledjük! Áldás volt élete — legyen áldott emlékezete! Mohács. Varga Zsigmond.