Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-28 / 17. szám
Dr. Baltazár Dezső rövid beszédben köszönte meg a konvent üdvözletét s minden erejét az egyetemes egyház szolgálatára ajánlva megígérte, hogy munkálkodásában mindenkor a szentírás tanítását és a ref. egyház tradiczióit fogja szem előtt tartani. Majd Kemény Kálmán báró erdélyi legidősb főgondnoknak, mint konventi rendes tagnak igazolása után a konventi rendes és rendkívüli bíróságok tagjai választattak meg és Erőss Lajos dr., valamint Vécsey Tamás dr. elhalálozása és Dégeníeld József gróf lemondása folytán megürült egész sereg különböző bizottsági tagsági tisztségeket töltöttek be. Következett a skót református egyházak meghívójának tárgyalása. A skót államegyház ugyanis az 1912 május végén Edinbourghban tartandó közgyűlésére a magyar református egyházat is meghívta és képviselő kiküldését kéri. A konvent a meghívást köszöni és az edinbourghi gyűlésre dr. György Endre ellenző felszólalása után egy képviselő kiküldését elhatározza. Hasonlóképen döntött a skót egyesült szabad egyház meghívója tárgyában is és tekintettel arra, hogy ennek az egyháznak is ugyanabban az időben s ugyanabban a városban tartatik meg az évi közgyűlése, a két gyűlésre egy angolul beszélő magyarországi képviselő kiküldését határozza el, a kinek a szemétyét az elnökség fogja megállapítani. Meghívó jött a Presbyteri Világszövetség 1913 június 17-én Aberdeenben tartandó gyűlésére is, a melyre két (egy lelkészi és egy világi) képviselő kiküldését határozta el a közgyűlés. A genfi nemzeti protestáns egyház pedig állandó érintkezés tárgyában intézett átiratot a magyar ref. egyházhoz. A magyar ref. konvent örömmel fogadja a ker. testvéri szeretet ezen megnyilvánulását és az állandó érintkezés fenntartását szintén szükségesnek tartja s ezzel az állandó munkával a konventi elnökséget bízza meg. Ezek után a közgyűlés áttért a tulaj donképeni belső ügyek tárgyalására. A káplántartási bizottság jelentését Dókus Ernő terjesztette fel s indítványozta, hogy a jövőben a bizottság jegyzőkönyvét, sok mindenre való tekintettel, ne egész terjedelmében nyomassák ki. A konvent a jelentést tudomásul vette s a határozati javaslat értelmében szükségesnek tartja, hogy a jövőben a lelkészek káplántartási jogosultságának megállapításánál az illetékes hatóságok nagyobb szigorúsággal járjanak el, mert a miniszter a megállapított káplántartási kongruán felül újabb segélyt kiutalni nem hajlandó s ha a nyugdíjazás megindul, egész könnyen megtörténhetik, hogy az ily káplánt kérő lelkészeknek nyugdíjba küldését fogja javasolni a kultuszminiszter. Az egyetemes konventi elnökség nevében dr. Baksa Lajos előadó bemutatta az 1911. évi államsegély elszámolásáról, valamint az 1912. évi államsegély felemelése és a felemelt államsegély hovafordítása tárgyában készített jelentést, a melyet a közgyűlés tudomásul is vett. Hasonlóképen elfogadta az országos református egyházi közalap végrehajtó bizottságának külön lenyomatban is megjelent jelentését az 1911. évi állapotokról, ezzel kapcsolatban felhívta a hátralékos egyházmegyék espereseit a fennálló hátralékos járulékok sürgős behajtására, végül pedig felhívta az egyházkerületek figyelmét a végrehajtóbizottság és a Gusztáv Adolf-Egyesület között az iránt létrejött megegyezésre, hogy az 1913. évtől kezdve nem pillanatnyi segélyre, hanem éveknek hosszabb során át rendszeres támogatásra szoruló egyházközségek fognak segélyezésre ajánltatni, felkéri ennélfogva az egyházkerületeket, hogy egyházkerületenként legfeljebb három ilyen huzamosabb és rendszeres támogatásra szoruló egyházközséget jelöljenek ki s ezeknél az ajánlás sorrendjét állapítsák meg. Ünnepek és vásárok. A lelkészértekezletek, az egyházmegyei és kerületi gyűlések elég gyakran hallatják tiltakozó szavukat a vasárnap- és az ünnepsértés ellen •— eredménytelenül. A vasárnapok és ünnepek megszentelése tárgyában hozott országos törvények annyira nélkülözik a végrehajtást, hogy az ez irányú törvényeknek mi, reformátusok ugyancsak kevés hasznát vesszük s a valláserkölcsi nevelésnél ugyancsak gyenge támaszt nyerünk bennük. Jó szerencse, hogy nem erre a támasztékra vagyunk kizárólagosan utalva, mert miatta könnyen ott maradhatnánk az útfélen. Az ünnepek megtartására vonatkozó régebbi törvényeink nagyon tág korlátok között mozognak, újak meg talán nincsenek is. Legalább érvényben nincsenek. Sőt nemcsak, hogy nincsenek érvényben, de konkrét esetekből következtetve annyira ellentéteseknek látszanak az állani és a keresztyénség érdekei, hogyha egy-egy vármegye keresztyéniesen és az egyetemes társadalmi szempontból morálisan gondolkodó törvényhatósága néha napján alkot is szabályrendeletet a korcsmák vasárnapi zárvatartásáról stb. az a szabályrendelet, annak az ereje szét is törik azon a sziklán, mely a pénzügyminiszteri budgetnek állítólagos egyensúlyát tartja, hogy az meg ne hibbanjon. De nem ismerném a magam gyengeségét, ha bele merészelnék avatkozni az állam financziális kérdéseibe. Nem is teszem. Inkább a magam háza előtt sepregetek csak. Inkább a magam portájáról panaszkodom el, miért nem tartottam én az én gyülekezetemben április 5-ikét igazi Nagypénteknek. Hát az történt, hogy az én. gyülekezetem szomszédságában vásár, valóságos országos vásár volt Nagypéntek napján. Ha valaki érezte micsoda keserűség egy lelkipásztorra nézve üres padoknak prédikálni, én azt is éreztem micsoda lelki felháborodást szül annak látása, hogy mennek a kocsisorok, a gyalogosok, a felhajtandó állatok vásárra a templom előtt akkor, mikor Nagypénteken istentiszteletre készülődünk. Ugyan szépen hangzik belé a nagypénteki panaszkodó harangszóba a barmok bőgése, a hajcsárok káromkodása. Ugyan szép ünnepszentelés az, mikor egy közönséges vasárnapon a