Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-28 / 17. szám

téve, hogy babona nem tulajdoníttatik annak . . ," Biblia otthon nem létezett számunkra. Nem emlékszem, hogy anyám egyszer is olvasott volna ebből a könyvből." Mint gyermek, Hoensbroech a feldkirchi jezsuiták keze alatt nevekedett Mainzban, majd rövid időt Angliában, stonyhursti jezsuita iskolában töltött. A bonni és göttingai egyetemen folytatott tanulmányai befejezése után, miközben egy szerelmi csalódás is érte, imádottja tudniillik apácza lett, egy Lourdesban tett zarándöklása és Doss jezsuita atya szenvedélyes intelmei arra bírták, hogy 1878. nov. 4-én belépjen mint noviczius a jezsuita rend exaeteni házába Hollandiában. Csak 1892. decz. 16-án hagyta el ez intézetet „örökre kitépve magát a rend és a római katholikus egyház kötelékeiből". Okait élete e két fontos lépésére bőven tárgyalja a két kötet. De a rendben töltött éveit is hosszadalmasan adja elő. Hoensbroech, éles kritikával kísérve közben a jezsuita rend morálját s tudományos és nevelői munkáját, a jezsuita tudományosság és kutatási szabadság jellemzésére elmondja, hogy minden jezsuita kiadványnak át kell mennie előbb egy ad ftoc-bizottság czenzuráján, mielőtt megjelenhetnék. Megtörtént, hogy egy Breiting nevü theológustársa tanúlmányt írt az özönvízről egy jezsuita folyóirat számára, a melyben tudományos alapon kétségbe vonta az özönvíz geográfiai egyetemlegességét. A föld minden lakója elpusztult — úgymond — a bárkában lévőket kivéve, de erre akkor nem volt szükséges, hogy a vízözön az egész földre kiterjedjen. E tételt azonban kifogásolták, mint a szentírással ellenkezőt s Breitinget oly állomásra helyezték el, a hol nem nyílt többé alkalma oly veszedelmes theoriákkal bíbelődni. 1889-ben vagy 1890-ben — írja más helyütt Hoensbroech — Niemöller jezsuita meghalt Exaetenben tüdővészben. Gyakran meg szoktam látogatni s Ő bizalmasan feltárta előttem lelkét. Egyszer így szólt hozzám rekedt, megcsukló hangján: „Tudod-e mi volt legnehezebb megpróbáltatásom a rendben, s mi okozott nekem legkeserűbb lelki szorongattatást ? Az az érzés, hogy az ember itt a képmutatás egész rendszerével van körülvéve. De — tette hozzá hirtelen — hinnünk kell abban, hogy ítéletünk téves, mert az egyház jóváhagyta a jezsuita rendet elméletével és gyakorlatával együtt." Én nem válaszoltam szegény barátomnak, mert az egyház tekintélye, a melybe ő még kapaszkodhatott, előttem már kezdett megrendülni. Éveken át nálam is ez a tekintély állotta útját annak, hogy a jezsuita hazugságok felett pálczát törjek." Erkölcsi és intellektuális lényének föllázadása kényszerítette aztán Hoensbroechot, hogy egyházát és rendjét megtagadja. Könyvét feleségének ajánlta, „kinek szelid, de erős befolyása alatt új élet sarjadt számára, a régi romjain". „Apologia pro vita sua" első sorban ez a könyv — de e mellett őszinte és becsületes polémia is múltjának tévelygéseivel szemben. V. S. BELFÖLD. A református egyetemes konvent ülése. Első nap. 1912 április 24-én. E hó 24-én, szerdán kezdette meg a ref. egyetemes konvent tavaszi rendes közgyűlését, a melyet dr. Antal Gábor püspök imádsággal és hosszabb beszéddel nyitott meg. Beszédében mindenekelőtt arról a nagy veszteségről emlékezett meg, mely báró Bánffy Dezső konventi világi elnök halálával érte a magyar ref. egyházat. Felsorolta báró Bánffy Dezső nagyobb szabású alkotásait, köztük az 1898. évi XlV-ik t.-czikket, a melylyel az 1898: XX-ik t.-czikk tulajdonképeni végrehajtását megindította. Szólott azután mindazokról a nagyobb alkotásokról is, a melyeket a legutóbbi 1904—7-iki zsinat hozott létre, a melyek jó részben szintén báró Bánffy Dezső nevéhez fűződnek. Végül pedig megemlékezett a püspök báró Bánffy Dezső utódjáról, gróf Dégenfeld Józsefről és felkérte, hogy Bánffy örökét, a világi elnöki széket foglalja el. Erre gróf Dégenfeld felment az elnöki emelvényre, a hol dr. Antal Gábor püspök őt néhány szóval üdvözölte, majd pedig kegyeletes szavakkal emlékezett meg ennek az évnek másik nagy halottjáról, Vécsey Tamás egyetemi tanárról, a kinek emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg, végül pedig üdvözölvén dr. Baltazár Dezsőt, a tiszántúli ref. egyházkerület új püspökét, az ülést megnyitottalak nyilvánította. Az ülés megnyitása után gróf Dégenfeld József érdekes beszéddel foglalta el az elnöki széket. Mindenekelőtt az eddigi kiváló konventi világi elnökökkel szemben (báró Vay Miklós, Tisza Kálmán és báró Bánffy Dezső) rámutatott a maga „szürkeségiére, a ki erre a helyre nem hoz egyebet, csak egyházához való törhetetlen ragaszkodást és hűséget. Munkájához kérte a konvent jóindulatát és segítségét s megígérte, hogy mindenkor az egyház javát fogja szem előtt tartani. Majd köszönetet mondva dr. Antal Gábornak, az elnöki széket véglegesen elfoglalta. Utána Fejes István tiszáninnenipüspök, mint a konvent egyik legrégibb tagja szólalt fel, és az egész konvent nevében üdvözölvén az új világi elnököt, biztosította őt az egész konvent támogatásáról és rokonszenvéről s hangsúlyozta, hogy habár gróf Dégenfeld József a közéletbennem is vesz oly részt, mint eddigi elődei, hitbuzgóságban és munkakedvben nem áll mögöttük és az elnöki székre épen ez teszi őt különösképen méltóvá. Ezek után Sass Béla konventi jegyző előterjesztésére a konvent jegyzőkönyvben örökítette meg báró Bánffy Dezső emlékét s a jegyzőkönyvi kivonatot báró Bánffy Dezső özvegyének s az erdélyi ref. egyházkerületnek megküldik. Hasonlóképen jegyzőkönyvi részvétét fejezte ki a konvent dr. Vécsey Tamás halála fölött, gróf Dégenfeld Józsefet és dr. Baltazár Dezsőt pedig jegyzőkönyvileg üdvözölte.