Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-28 / 17. szám

kumentumait ismerteti meg velünk két újabban napvilágot látott könyv is. Az egyik dr. Ruville-é, a hallei egyetem történelemtanáráé, a ki 1909-ben tért át a római hitre s e lépésének okait és körülményeit „Zurück zur lieiligen Kirche" czim alatt közzétett könyvében beszéli el, a másik Hoensbroech grófnak most megjelent két kötetes munkája: „14 Jahre Jesuit" (Leipzig, Breitkopf und Hártel), melynek tárgya a szerzőnek a jezsuita rendből való kilépése, s a katholikus egyházzal való végleges szakítása. Tehát két ellenkező irányban végbement lelki evoluczió, a melyeknek szembeállítása már magában is érdekesen világítja meg a vallásos lélek küzdelmeit és problémáját. Dr. Ruvillet Jézus tanításainak ós jellemének Harnack: „Wesen des Christenthums" czímű nagyhírű művében foglalt előadása vitte rá, hogy a keresztyénség megalapítójában kétségtelenül természetfölötti, isteni lényt lásson, a mi ha úgy van, úgy minden bizonynyal azért kellett a földre szállnia, hogy az emberiségre nézve végtelenül fontos és nagyjelentőségű üzenetet hozzon. De — kérdi magában Ruville — hol van ez az üzenet ? Nem a tinta és pergamen romlandó anyaga őrzi bizonyára emlékezetét, sem nem alapulhat az az emberek közt csak kevesek által értett észbeli bizonyosságokon. Csak az élő, működő egyház lehet annak kifejezője s ez a fölismerés vezeti rá Ruvillet, hogy a római egyházat agnoszkálja, mint a keresztyén igazságok őrét és letéteményesét, s mint az üdvözülés egyetlen útját. Homlokegyenest ellenkező ezzel Hoensbroech gróf áttérésének lelki folyamata, a ki a katholikus egyházban nevekedett, s a ki ennek a testületnek szelleméből ép ellenkező következtetéseket von le mint Ruville. Ha Krisztus istenségében hiszünk -— úgymond — úgy azt is hinnünk kell, hogy egyházat alapított ós inspirált, tanai tisztaságának fentartására. Ámde a római egyház nyilván nem tölti be ezt a missziót. Ellene fordult az igazságnak és felvilágosultságnak, zsarnoki és babonás s hovatovább mindinkább harczba keveredik az emberi öntudattal. S mivel semmi más szervezet nem alkalmas arra, hogy úgy tekintsük mint Krisztus alapítását, következéskép nincs keresztyén kinyilatkoztatás, mint csalhatatlan, végleges, befejezett tanító rendszer, hanem a keresztyénség is olyan, mint más szellemi és ethikai erő, mely természetes úton keletkezett és támadt az emberi lélekben. Nem czélunk ebben a pontban vitába bocsátkozni Hoensbroech-kai, a kinél érthető, hogy mint neophyta túlmegy a r. katholikus egyháztól való elpártolása hevében minden pozitív valláson. Inkább külső körülményeiben érdekel bennünket itt a hitehagyó jezsuita könyve és egyénisége. Tudvalevőleg ő volt cl ki a rendből való kilépése óta egyebek közt bírói határozatot provokált abban a sokat vitatott kérdésben, hogy vájjon a „czél szentesíti az eszközöket" hires doktrínája benne foglaltatik-e a jezsuita erkölcstanban ? Roh jezsuita atya, a mint sokan emlékeznek rá, ezer forintot ajánlott fel annak, a ki bebizonyítja, hogy ez az elv a rend kazuisztikájában benne van, s 1903-ban Dasbach káplán, a német birodalmi gyűlés czentrumpártjának tagja, megkettőztette ezt az összeget. Ekkor állt elő Hoensbroech, a ki az erre a következő érdekes szócsatának egész lefolyását híven adja vissza most megjelent könyvében. Röviden összegezve a mondandókat, Hoensbroech bizonyítékait több kiváló jezsuita tekintélyből merítette. Az 1625-ben élt Becanustól, az 1850-ben élt Voitig, a kik mind a mellett foglaltak állást, hogy egy nagyobb bűn elhárítása érdekében egy kisebb bűnt jogosan lehet elkövetni. Nem sorolhatjuk itt mind fel a Hoensbroech által idézett hipothetikus eseteket, csak Escobar véleményét emeljük ki. Szabad-e valakinek, a ki szegény embert akar meglopni, azt tanácsolnunk, hogy gazdagtól lopjon? Azt állítjuk, hogy igen." Természetesen mindig föltételezve, hogy a nagyobb sérelem nem hárítható el másképen. Hoensbroech bizonyítékainak erejét Dasbach nem fogadta el, mire Hoensbroech bepörölte őt a kétezer forint erejéig a kölni főtörvényszék előtt, a melynek ítélete úgy hangzott, hogy „bármint vélekedjünk is az idézetekben érintett erkölcsi kérdésekről, ezek az idézetek sem formailag, sem lényegileg nem állapítják meg a felperes kereshetőségi jogát". Vessünk egy tekintetet most magának Hoensbroechnak önéletrajzára ís, a mely a két kötetből rendkívül érdekesen domborodik elénk, mint emberi dokumentum és mint a klerikálizmus és jezsuitizmus kemény elítélése. 1852-ben születve a rajnai Poroszország egy régi katholikus családjából, a melyben az egyházi befolyás régtől fogva hagyomány volt, a fiatal gróf művelt és polgárosult emberek közt majdnem hihetetlen babonás környezetben nőtt fel. íme, hogy jellemzi maga családi otthonát : „Anyám orvosságos szekrényében, a gyógykenőcsök és orvosi szerek közt ott voltak a lourdesi és a la salettei csodatevő források vizei is palaczkokban; azután bizonyos Ignatius-víz, melyet a jezsuita rend alapítójáról neveztek el így — volt azután Szent Walpurga és Szent Apollinaris olaj, mindezeket a bűbájos szereket betegség vagy sérülés eseteiben ép úgy alkalmazták, mint az arnikát, kamomil-theát vagy bór-kenőcsöt. Ma is emlékszem, mikor apám utolsó betegségében szélütötten, öntudatlanul feküdt, hogyan dörzsölte anyám ismét és ismét Szt-Walpurga-olajjal. Valahányszor zivatar volt, anyám szentelt gyertyát gyújtott a kápolnában. Ez és az imádság volt az egyetlen villámhárító kastélyunkban. Anyám együgyű jámborsága még más dologban is megnyilatkozott. Francziaországból még az a fölháborító szokás is elterjedt volt Németország katholikus köreiben, hogy a szűzanya képét ehető és oldható anyagokra nyomtatva, mint orvosságot vegyék be. Ilyen szűz Mária képeket rakásokban árultak, mint a postabélyegeket. Anyánk vásárolt belőlük s ételünkbe és a magáéba keverte. Ezt a gyakorlatot hivatalosan szentesítette az 1903. július 29-iki kongregáczió dekrétuma azzal a záradékkal: „föl-