Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-21 / 16. szám

TÁRCZA. Gyászbeszéd dr. Vécsey Tamás felett. * rta s elmondta Kálmán Gyula sárvári ref. lelkész, a kiilső-somogyi egyházmegye esperese. K. H. Gy.! Midőn e gyászravatal felett a legmé­lyebb részvét és fájdalom érzetével megállottunk, ön­kéntelen is egy gyönyörű evangéliumi jelenet elevenedik meg lelkem előtt, melyet János evangélista örökített meg I: 45—50. verseiben. Fülöp, az Úrnak egyik tanítványa, találkozik egy Natanáel nevű zsidóval s eldicsekszik neki, hogy meg­találtuk azt, a ki felöl írt Mózes a törvényben és a pró­féták, t. i. a názáretbeli Jézust, Józsefnek fiát. Natanáel kételkedik és monda: Názáretből támadhat-e valami jó? Odavezeti tehát Fülöp Jézushoz: Jere és lásd meg! És az Úr, a ki Natanáelt azelőtt sohasem látta, most egy szempillantás alatt belát annak szívébe, lelkébe s fel­fedezi ott a kételkedés gondolata mellett az egykor hatalmassá növekedő hitnek szunnyadó csiráit és így szól, reámutatva: ímé ez az igazi izraelita, kiben nincs álnokság! Mellőzve most a történet többi részét, vég­eredményül csak annyit említsünk meg, hogy az Úr, a szívek és vesék vizsgálója, jól látott s helyesen ítélt, mert ez az általa igaz izraelitának nevezett Natanáel, később Bertalan név alatt egyikévé lőn a 12 apostolnak, a keresztyénség megalapítóinak. Egy igaz izraelita. De ugyan micsoda magasztalás lehet e szóban? Van ebben valami dicsőség? Izraelita, izraelita! Van, igenis, kedves atyánkfiai, ma is, volt ab­ban a régi korban is, különösen ha az a megtisztelő szó Jézus ajkairól hangzott el. Egy igazi római, ez a szó oly nagy értékű szó volt a rómaiaknál, hogy a köz­társaság utolsó nagy emberei mindez ideig sem nevez­tetnek másként, mint utolsó rómaiaknak; kik mindenféle rangnál és czímnél nagyobb büszkeséggel hivatkoztak arra, hogy: civis romanus sum. Egy igazi magyar ne­mes; minő kegyelettel gondolunk Adssza ma is azokra a nagy alakokra, a kik ezt a szép czímet megérdemel­ték, mert nemesek voltak, nemcsak születésüknél fogva, hanem érzelemben, gondolatban és cselekedeteikben is! Alkalmazzuk most már ezt a szót Jézus kortársára is. ímé egy igaz izraelita. Minő dicsőség van ebben az egy szóban, minő magasztaló czim ! Atyámfiai! akkor az egész világ bálványozó volt, csak Izrael nem és így az izraelita név abban az időben oly értékű volt, mint ma a keresz­tyén. ímé egy igaz izraelita, igazi és nem ama méltatlan izraeliták közül való, a kik megtagadták őseiket s kik­ről Pál apostol így szólt: Nem mindnyájan izraeliták azok, kik Izraeltől valók; nem izraeliták, a kik csak névvel azok ; nem izraeliták, a kik megfeledkeznek arról, hogy Mózes törvényt adott, melyet követniök kellene; Elmondatott Budapesten, a tudományegyetem aulájában, 1912 ápr. 16-dn. de íme itt egy igaz izraelita, ki azokat cselekszi, a hit­nek igaz megtartója; itt egy ember, ki betölti a nevével együttjáró kötelességeket; itt egy ember, a ki szereti hazáját, de szereti vallását is: itt egy igaz izráelita. A mi drága halottunkra, dr. Vécsey Tamásra, hi­vatásának bármely vonatkozásában, köz- és magánéleté­nek összes szerepkörében, minden hiú dicsőítés nélkül, reáalkalmaz hatjuk az Üdvözítőnek eme felségesen meg­tisztelő jellemzését: ímé egy igaz izraelita! Egy ember, a ki hivatását érzi is, tudja is, teljesíti is; a ki a köte­lességekben nem válogat és nem alkuszik, hanem a mire kezét reáveti, azt el is végezi nemcsak félig, hanem egészen : íme egy egész ember. íme egy igazi magyar tudós, ki a Pyeridák forrásá­nak üdítő vizét ifjú korában megkóstolván, annál na­gyobb mohósággal merít — merít abból egy hosszú éle­ten keresztül, mivelvén a tudományt nem önző érdekből, hanem magáért a tudományért, soha meg nem állapodva és meg nem lankadva, hanem szinte utolsó lehelletéig lépést tartva annak fejlődésével. Az igazságnak felkent papja s az ős emberi jogoknak fáradhatatlan és bölcs kutatója úgy az irodalom terén, mint az egyetemi kathed­rán, a hol, midőn Róma jogszokásait és törvényeit magya­rázza, azokban is a mi magyar jogfejlődésünk alapjait keresi szüntelen, táplálván és erősítvén ezáltal a magyar hazafias érzést egy egész generáczió szívében, mely az ő lábainál ült és növekedett fel. íme egy igazi keresztyén, egy igazi vallásos lélek, hangos czáfolata annak a jogosulatlan és helytelen nézet­nek, mintha a hit és tudás, a vallás és tudomány ki­békíthetlen ellentétei volnának egymásnak s egy lélekben egymás mellett meg nem férhetnének. Ebben a harmo­nikus lélekben, mely a világot Isten nélkül elgondolni nem tudta, oly szépen megfért a mindent fürkésző és kutató ész mellett a csendes vallásos hit, a hová a küzdelmekben és szenvedésekben kifáradt lélek végre is menekülni kénytelen s mely egyedül adhat azok között megnyugvást és vigasztalást, mint a zsoltáriró költő oly szépen mondja: Az én lelkem szép csendesen nyugszik csak az Úristenben (62. zsolt.). Róma törvény­könyvei és pandektái mellett ott van nemcsak könyv­tárában, hanem kezében és szívében is az Evangélium, a könyvek könyve, melyből élet és üdvösség forrása fakad annak, ki azt nemcsak szemével, hanem szívével is olvassa. S nemcsak vallásos keresztyén, de igazi re­formátus keresztyén is, szerencsésen egyesítve magában a Kálvin hajthatatlan puritánizmusát a Melanchton szelídségével, az igazságot a szeretettel s ép ezáltal nyerve és hódítva meg a lelkeket, az embereket vallás­különbség nélkül! De hiányos lenne a róla vázolt kép, ha elhagynék a legigézőbb jellemvonást: íme egy igazi családapa! A minden téren kiváló alak itt a legnagyobb, itt a csen­des házi körben, a házi tűzhely szentélyében, a hol nem vezet s nem uralkodik más, csak a szeretet, a mindent elfedező, mindent remélő és soha el nem fogyó szeretet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom