Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-21 / 16. szám

ezt, bizonyos, hogy özönével zúdul reá a „szeretetlen", „gyűlölködő", „fanatikus" és egyéb jelző. A „Lelkészegyesület" fenti korlátlan liberalizmusával, a mit mi libertinizmusnak neveztünk, homlokegyenesen áll dr. Ferenczy Gyula következő érvelése: „S. J. úr nem ismeri a mi egyházi alkotmányunkat, hitvallásunkat, mert különben tudná és tekintetbe venné, hogy a lelkész tudományos készültségét hit és erkölcs dolgában való magatartását nálunk a kerület és az egyházmegye állapítja, meg (/)" Nohát ez a legnagyobb abszurdum, a mit mostanában olvastunk! Hát hol van itt az a sokat magasztalt liberalizmus ? A lelkész hit és erkölcs dolgában való magatartását a kerület és egyházmegye állapítja meg! Vájjon mit szólt volna dr. Ferenczy, ha helyette véletlenül mi írunk ilyesmit? Hisz ez sokkal jobban megköti a lelkiismeretet, mint akármi más! Nem is czáfoljuk ezt az állítást. A „Lelkészegyesület" legalább következetes önmagához, még ha álláspontján a konfessziónak és református karakternek semmi reális jelentősége sem lehet többé. De hogyan képzeli dr. Ferenczy azt a lelkiismereti szabadságot, a melynek „magatartását" az esperes és az egyházmegye „állapítja meg" ? Nagyon szükséges lenne tehát szerintünk, ha ezeket a kérdéseket nyilvánosan és élőszóval is megvitathatnék s nagyon kérjük a debreczenieket, hogy legyen rá gondjuk, hogy az ORLE. legközelebbi gyűlésén ez is tárgyalásra kerüljön. Akkor beszélhetnénk arról az evangéliumi és keresztyén szabadságról is, a melyre dr. Ferenczy, Kálvint idézve, oly előszeretettel hivatkozik. Sőt még bővebben tárgyalhatnánk arról is, hogy Kálvin és a régi reformátusok, de még Méliuszék sem a Ferenczy-féle liberalizmust hirdették, hanem íiztj SL melynek a „közömbös dolgokban" megvan ugyan a maga szabadsága, de az Isten dolgaiban annál inkább meg van kötve az Isten parancsolata és igéje által s teljes mértékben rászorult a Szentlélek vezetésére. Egyébként pedig fordítsuk meg ennek a nagy szabadságnak a lehetőségét s tegyük fel, hogy valaki a prot. liberalizmusra hivatkozva, elkezdi hirdetni az újrakeresztelkedést vagy a transzubsztancziácziót s egyebeket ; vájjon Ferenczyék ezt is tétlenül néznék ? Az ő álláspontjukon tényleg kötelesek tűrni mindezt, mert ők, úgy látszik, egy dologról nem akarnak tudni, a mit pedig a ref. keresztyén theológia folyton hangsúlyozott, Kálvin és a ref. egyház a legkomolyabban érvényesített, hogy t. i. igenis van keresztyén egyházi fegyelem is és e nélkül szétesik, szétzüllik, elerőtlenedik minden oly egyház, mely pedig határozott bélyeggel ellátott világnézet képviseletére van hivatva. Nálunk ha valaki követelni merészeli, hogy az egyház érvényesítse is az életben az elveit, az rögtön reakcziós és a liberalizmus ellensége, így azonban fegyelem nélkül lassan a legszélsőbb tyranniának fogunk csak zsákmányul esni. Azt pedig csak még sem tűrhetjük, hogy az egyház oly kikötő legyen, a hol mindenféle dugárúval megrakott hajó szabadon meghuzódhatik a mindent eltussoló, még az isteni igazságokat is áldozatul dobó energiátlan „szeretet és liberalizmus nevében,,. Apropós reakcziő! Ez is olyan szó, mely ott úszkál ma mindenütt a levegőben. Sok ember megborzad, ha reakcziósnak nevezik s kész feláldozni mindent, csak hogy ezt elkerülje. Úgy, hogy manapság épen a református intelligenczia már a saját reformátusságát is áldozatul dobja a hamis liberalizmus mindent megsemmisítő molochjának. Mi ezzel szemben megállapítjuk, hogy van azért még egészséges reakczió is! A mikor pl. a magyar zeneszerzők visszatérnek a régi magyar motívumukhoz, az írók és költők a „Nyugat"-iak szertelenségei után kezdik felfedezni Arany J. színtiszta magyarságát, a mikor, hogy theológiai térre menjünk át^ Bi Kalthofif, Smith, Drewsféle theológusok lassanként újra visszatérnek a régi pozitivabb alapokhoz, a mikor a theológusok százai időnként újra és újra felfedezik Augusztinuszt, Kálvint, Pál apostolt, sőt általuk, velük és^ rajtuk keresztül az evangéliumot, a reformátorokról nem is szólva, akkor itt mindig látunk olyan reakcziót, mely egy egészségtelen túlzásból a régi pozitiv, kipróbált alapokon akar újra építeni. így vagyunk a liberalizmussal is manapság. A magyar theológúsok egy része, a mint látszik, a szabadgondolkodók liberálizmusának elvét egynek vette a keresztyén theológiai szabad vizsgálódás elvével s most azoknak baráti ölelésétől nem tud szabadulni! De úgy látszik nem is akar. És épen ez az oka annak, hogy külön álláspontot nem képviselve, külön tábort nem is alkothat a világnézetek nagy küzdelmében. Világosan látszik ez dr. Ferenczy csatatervéből, mely szerint miután két párt áll egymással szemben: az egyik oldalon az ultramontán tábor a jezsuitákkal, a másik oldalon a liberális elvek képviselői a szabadkőműves és szoczialista szövetségesekkel „még csak kétségbe sem jöhet" — írja dr. Ferenczy „hogy mi magyar reformátusok melyik táborhoz csatlakozzunk". Csatlakozzunk — igen ez a mi bajunk, hogy a szabadkőművesség már egyszerűen csak az ő hadseregének valami szárnyául tekint bennünket. De azt, hogy mi egész külön világfelfogást, tehát társadalmi berendezkedést is képviselünk, észre venni nem akarja. Mi ezzel szemben más állásponton vagyunk. Mi nem csatlakozunk sem az ultramontánokhoz, sem a szoczialistákhoz, mert mi külön önálló;

világnézet alapján állva, külön Önálló tényezők akarunk lenni a magyar társadalomban, hogy számoljanak egyszer már velünk is és ha kell, féljenek is tőlünk. Mi a tettekben nyilvánuló erőteljes református keresztyénséget akarjuk érvényesíteni minden vonalon, meg lévén győződve afíelől, hogy ha igazán az Isten ügyéért harczolunk, velünk is lesz 0 mindvégig s akkor sem a jezsuita fegyvertársi fölkínálkozásokra sem a szabadkőműves vállveregeté_ sekre nem lesz szükségünk! Sebestyén Jenő.