Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-21 / 16. szám

ISKOLAÜGY. Utazás az iskola körül. (Folytatás.) Azonban naivitás volna mindent ettől várni. Minden más eszközt és útat meg kell próbálni, a mitől, ha kisebb mértékben is, sikert remélhetünk. Nekünk is áldozatokat kell hoznunk, ha a nyilvánvaló hiányokat eltüntetni vagy akárcsak mérsékelni akarjuk. A fentartóknak nem szabad mereven a negáczió álláspontjára helyezkedni, ha az anyagi lehetőség nyújtásáról van szó s nemcsak hogy gátolni nem volna észszerű a tanárságnak önképzést biztosító iparkodását, hanem ellenkezőleg minden lehető jóindulattal támogatni, erősíteni, általánosítani kell. A külső-belső fejlesztés magasabbrendű és fontosabb kötelessége a fentartónak, mint macában a létezés, fennállás tengődésszerű biztosítása. Hogy a ref. tanárságban is megvan a hajlam és lelkesedés, hogy magát tovább képezze s hogy nem riad vissza bármily mérvű fáradozástól, szellemi munkától, szüneteinek feláldozásától, általánosan elismert s fényes eredményeket felmutató tény. Ezt a buzgóságot, ezt az áldozatkészséget méltányolni, táplálni és kiaknázni: kötelesség. Felismerte e kötelességét egyházunk s ha még hiányokat, szükségleteket látunk, az sem mindig a jóindulaton múlik, hanem legtöbbször az erre szükséges fedezet hiányára vezethető vissza. Ennek megszüntetése pedig csak az időtől remélhető. Az idő megváltoztatja a gondolkodás irányát s a közvélemény nyomása alatt a vezetőség bőkezűsége is kézzelfoghatóbb. íme, jogfeladás nélkül is részesít az állam bennünket íizetéskiegészítésben s ha sok bajunk és panaszunk is van amiatt, hogy még mindig inferioritásban vagyunk az állami, kir. kath., vagy szerzetes tanárokkal szemben s épen a régibb tanároknak, nagyobb családú egyéneknek szolgálati éveiből vett el 1—472 évet a fizetés pótlásánál a ma már családi pótlékot is Ígérgető állam ha arra gondolunk, hogy fentartóságunk a legjobb akarat mellett sem lett volna képes a javadalom-egyenlőséget részünkre kiteremteni és akkor mit csinálnánk mi ez irtózatosan dráguló világban, lehetetlen nem bízni, nem reménykedni, hogy a jövő valamilyen formában segítségére megy fentartóinknak az önképzés intenzivebb lehetővé tételénél is. Ma az önképzés elméleti részét lehetővé teszi az iskolai könyvtárak figyelemreméltó gyarapodása; ezt és a gyakorlati ügyesség magasabb fokú elsajátítását munkálja a külföldi vagy hazai tanulmányút, 2—10 hónapi időtartammal. Ugyancsak az elmélet, de egyúttal és főleg a társadalom széles rétegeinek megnyerése, iskolaellenes hangulatának legyőzése, az élet és iskola közötti kapcsok valósítása és erősítése; a tanári közszellem kialakulása és megteremtése; didaktikai és methodikai kérdések közvetlen megbeszélése; a testvériskolák szellemi, anyagi, tekhnikai, módszertani stb. dolgainak megismerése az esetleges jó felhasználása végett; friss és üde benyomások szerzése a kedély megőrzésére s még sok szükséges, nemes czél szolgálatában állanak a különböző tanári közgyűlések. És mert az életfentartás kérdései is itt nyernek legalaposabb s a vezetőséget vágyainkról, fájdalmainkról informáló elintézést, az iskola legvitálisabb érdeke, hogy képviselve legyen, mert ezzel a kérdéssel az iskolának összes anyagi és szellemi ügyei szoros és logikai összefüggésben állanak. Mindezeken felül van még egy szempont, mit figyelembe kell venni. A ref. iskolák tanársága az iskola körüli teendők végzésében minden más középiskola tanítószemélyzetónéi többirányú és többoldalú tevékenységet végez. Nemcsak nevel, tanít és társadalmilag tölti L

be körét, hanem mindezek mellett segítségére van az iskola fentartása, igazgatása, tanulmán} ügye stb. körüli munkálatok előkészítésénél, mert minden kérdés ott keres és talál első sorban feleletet; végrehajtásánál, mert a felső fórumokat megjárt ügyek valósítása újból ide tér vissza. Nekünk nincs olyan központi szervünk, mely az előkészületet, megbirálást, végrehajtást, ellenőrzést végezné ; igazgató-tanácsaink tagjai rendes foglalkozásukat végzik, mivel e tiszt csak munkateherrel jár, de semmi anyagi jutalmazással nincs összekötve s e másnemű munkaterükből a gyűlések idejére elvonva, úgyszólván csak órákra szentelhetik magukat az iskolának. Akkorra már előtte kell lenni a sokféle kész javaslatnak, melyek közt a birtokbérbeadás, ellenőrzés, dohánypajta, istálló, cselédlaképítés, nyomdaügyek, könyvkiadás, erdősítés, faizás, vízjog, szőlőtermelés, borszerelés, útak, adók, illetékek, hagyományok, végrendeletek, részvények, árfolyamok stb. stb. csak úgy megtalálhatók, mint a görögpótló, fizikai gyakorlatok, tanterv, rendtartás, iskolaépület-tervezés,, felszerelés stb. szigorúbban iskolaiaknak tekinthető kérdései. Ezeknek intézésére az államnál egész sereg hivatal kellene, czifra felírású irodákkal, messzi földet bejárt „jogászokkal", kegyesen vállveregető hanghordozással. Nálunk pedig végzik mindezt a szürke professzorok teljesen ingyen, legfeljebb kemény megrovások fejében, ha valami nem nyeri meg a tetszést. Az ilyesféle dolgokat pedig nem lehet könyvből megtanulni s még az élet sem foglalja össze egy lapra. Sok szem, sok alkalom, sok törődés, nagy lelkesedés, hihetetlen önzetlenség kell ide. Annak feltüntetésére, hogy iskoláink mennyiben segélyezik tanáraikat a fenti czélok elérésében, legyen szabad a következő kimutatást közölnöm. (L. 246. lap.) Az adatokat az illető iskolák igazgatói voltak szívesek az 1911. év elején megírni, kivéve a tanárok számát, mit az értesítőkből próbáltam összeállítani hozzávetőlegesen. A külföldi tanulmányi díjak közé csak a rendszeres segélyezést, vagy alapítványi kamatot vettem fel s nem említettem az olyat, mint pl., hogy Sárospatak kivételes esetekben szintén küld külföldre egyes tanárokat, de utoljára 15 évvel ezelőtt adott segélyt e czímén. Különben rendkívül érdekes, hogy bár Debreczent és Nagyenyedet kivéve valamennyi iskolánk államsegélyes