Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1912 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-18 / 7. szám

TÁRCZA. Rövid tanulmányi kalauz hittanhallgatók részére. írta: dr. Tschackert Pál. Fordította: dr. Szlávik Mátyás. (Folytatás.) 18. A theológiai ethika. A theológiai ethika leirja, miként valósul meg az istenországa olyan Isten kedve szerint való személyiségek organizmusában, a kik az isteni szellem által új életre születtek és szabad önelhatározással teljesítik Isten akaratát az érzületben, a szó és a tett mezején. Különbséget teszünk általános és különös ethika között. Az általános tárgyalja az ember erkölcsi természetét, vagyis az erkölcsi alany lényegét, m^jd az ethikai alapfogalmakat: ú. m. a törvényt és a kötelességet, az erényt és a legfőbb jót. A különös rész bemutatja az ethika egész területét, az erkölcsi élet minden egyes nyilvánulását, az individuális ethikában, vagyis az erkölcsi személy egyéni életében, s a szocziális ethikában, vagyis a sajátos közösségi formák erkölcsi életében, ú. m. a házasságban, a családban, a hivatásban, az államban, a társadalomban s a gazdasági életben, a legáltalánosabb jellegű erkölcsi életformákkal: az egyházzal, tudománynyal és művészettel egyetemben. Elvi különbség van a filozófiai (1. Paulsen, Kant, Fichte és Wundt kiváló műveit) és theológiai ethika között. A filozófiai erkölcstanban az erkölcs alanya általában az észszerű emberi akarat s a theológiaiban a kegyelem által új életiránnyal megáldott, Istennek tetsző akarat, — vagyis a keresztyén személyiség. A filozófiai ethikában minden erkölcsiség törvénye általában az erkölcsi világrend s a theológiaiban az Istennek kijelentett akarata. Ennek megfelelően különbözik a kettőben a kötelesség, vagyis a törvény által való kötelezettség fogalma is. A filozófiai erkölcstanban az erény az emberi akaratnak tapasztalati képessége s a theológiaiban a keresztyén erkölcsi akarat ereje. A legfőbb jó a filozófiai ethikában az általános jó, ennek a világnak életviszonyaiban s a theológiaiban az általános jó, az istenországa alakjában, úgy e világ, mint az örökkévalóság számára. Az ethikának tudományos kidolgozásában a theol. ethika bizonyos határig átvehet és felhasználhat tudományos formákat a filozófiai erkölcstanból. De ez, mint Beck, Harless (f 1879) és Kdhler (A ker. tanról szóló tudomány, 3. kiad. 1905.) is megmutatták, semmi esetre sem szükséges feltétlenül. Mindig kívánatos azonban, hogy a két tudomány egymással élő érintkezést tartson fenn és ne mondjon egymásnak ellent. E kölcsönös megértésnek klasszikus tanúja Schleiermacher. ki mind a kettőt feldolgozta. (Az ethika gazdag irodalmából 1. az említetteken kívül: Wuttke, Martensen, Luthardt [kompendiumát és Csiky L. által magyarra fordított morális felolvasásait], Domer, Herrmann, Köstlin, Lemme, Frank s a r. kath. Hirscher, Müller, Cathrein és Sailer művét. Történeti alapon : Gass, Ziegler és Luthardt írt ethikát. A jezsuita irodalomból Liguori tűnik ki. — Kazuisztika.) 19. A rendszeres theológia függeléke: Vallásbölcselet és valláspszikhológia. A rendszeres theológia segédtudományaiként kell megemlítenünk a vallásbölcseletet s a valláspszikhológiát. A vallásbölcselet a vallás általános fogalmából indul ki s ily úton igyekszik megismerni és megítélni az egyes konkrét vallásokat, köztük magát a keresztyénséget is. A valláspszikhológia a vallás különböző lelki formáit figyeli meg s azokból vonja ki következtetéseit. Egyik sem tulajdonképeni theológiai tudomány, hanem a rendszeres theológia kísérője. A dogmatikusnak látókörét azonban előnyösen tágíthatják. (V. ö. Pfleiderer és Kovács Ö. művének i. v. kötetét.) A bibliai tudomány az egyház tana és az egyház története, különösen a működésünk terét magába foglaló valóság történetének ismerete alapján emelkedik a gyakorlati theológia tanulmányozására. Az egyetem 6—7 félévre terjedő tanfolyam mellett mindenesetre csak bevezetést adhat s a tulajdonképi gyakorlatot a lelkészképző szemináriumra s magára a hivatalra kénytelen rábízni. De a gyakorlati theológia tartalmának legalább elemi ismerete múlhatatlanul szükséges az egyetemi tanulmányok tudományos lezárásához. (A lelkészképzésnek nálunk szükségszerűleg hangoztatott gyakorlati jellegéről azonban találóan mondja Radácsi Gy.: „Az élet követelései elől a theol. akadémiák sem zárkózhatnak el, az igaz; de a tudomány követelései elől épen úgy nem! A kettő szerencsés összeegyeztetése a legközelebbi jövő szép feladata".) Második fejezet. A gyakorlati theológia. A gyakorlati theológia féladata és alkatrészei. A gyakorlati theológia az egyház élettevékenységeinek elmélete; előzetes feltétele tehát az egyház fennállása, valamint az, hogy maga a gyakorlati theológus az egyháznak tagja legyen. Ez élettevékenységek szükséges voltán alapúi a gyakorlati theológiának, mint tudománynak benső jogosultsága. Mert az egyháznak, mint Krisztut szellemi testének érvényesülnie, gyarapodnia, terjednie stb. kell. E tevékenységek szerint nyerjük a gyakorlatai theológia különböző részeit. a) E megkülönböztetés alapján az egyház: nyilvánosan kifejezi a maga benső életét az oltári szolgálatban {liturgika) s az egyházi beszédben (homiletika); b) építi önmagát oktatással (katekhétika), külön lelki gondozással (Cura pastoralis, poimenika) s misszióval (a misszó elmélete); c) rendezi közösségi életét (az egyházalkotmány és egyházkormányzat tana).