Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-04-30 / 18. szám

Iából is útra indult, de valahol zátonyra került, s tudtommal csak a tanítóképző intézet igazgatói állásnál biztosítottak előnyt annak, a ki lelkészi oklevelet is felmutat. Ritka, de annál szerencsésebb kivétel. Ma a presbiteri elv keresztülvitele mellett jóformán a lelkész kezében van az egyház vezetése, vezetőinek megválasztása s csak a felsőbb fokokon érvényesül a paritás. S mégis legtöbbször mellőzésben részesül a lelkészi oklevél a tanári pályázatoknál; sőt mintha még hátrányára szolgálna az illetőnek, olyan eset is fordult elő. Még jó, ha egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Tudok esetet, hogy az államnál keresett és kapott az ilyen kettős képesítésű egyén állást, s ily irányú próbálkozás még több volt, s csak az ultramontán irányzat állotta útját az ilyen helycserék rendszerének. Hát hiszen jó az államnál is az ilyen nevelésű és felfogású egyén, ott is nagy szolgálatot tesz. De nálunk is elfér, s mindenesetre jobb volna az ilyeneken kapdosni, mint más felekezetben felnőtt s csak mellékes okokból kitért egyéneken. Az enyedi kivétel méltán remélhető, sőt bizton várható eredményességével talán lesegíti a zátonyról e fennakadt gondolatot. Segítségére van az általános elégedetlenség, mely lépten-nyomon hangzik a mai iskolával szemben. Kissé egyoldalúan szokták kezelni e kérdést. A papság a tanárokat vádolja meg a vallásos lelkület ritkulásáért. Az erdélyi Eef. Szemlében (IV. 6.) Diakónus olyan véleményt is koczkáztat, „hogy a tudás szentségében felnőtt tanárok neveltjei erkölcsi érték tekintetében átlag legalább is kérdésesek, a vallásos gerinczű karakterek szempontjából pedig egyenesen hasznavehetetlenek"; „kollégiumaink tantestületeinek túlnyomóan tudásos jellege kiáltóan igazolja a debreczeni egyetem születésének sürgető voltát" ; „a hit dolgában adjanak a vallástanároknak messzebbmenő hatáskört, — ilyen irányú kezdeményezéseiért vonják el az ismeretlenségben általán elfogult tanárkarok felülbírálása alól s azokat semleges, de szakértőbb hatóság ellenőrzése alá rendeljék." Kedvem volna e csuda mellé a „Motu proprio..." körlevélből idézni megfelelő helyeket. A tanárság is védekezik, hogy a szülei házból e tekintetben szomorú anyagot kap, a papság csak kathedrális szolgálatot végez, a mi ellentétben van a kálvinizmus hagyományaival s a mai élet követelményeivel. Annyi bizonyos, hogy a „veteménykertben" ásózni, gyomlálni ma nem szoktak, csak a kertészek munkáit bírálják felül, gyakorlás nélkül kialakult elvek szerint. A tömérdek tanítani való tudás-anyag közlése nagy teherrel jár, s így, segítség nélkül, nem tud lelke szerinti eredményt felmutatni a nevelés terén is, s mivel az oktatási részt szorítja jobban az ellenőrzés és megélhetés, ennek a javára billen a munka mértéke. Ez a húzalkodás azonban mit sem segít, sőt mérgesíti a helyzetet. Az üres vádak minden oldalról hiba számba vehetők, — megszüntetendők. Segíteni kell is, lehet is. Elekes Imre. (Folyt, köv.) KÖNYVISMERTETÉS. I. Papi dolgozatok. írta Jánosi Zoltán, debreczeni ref. lelkész. V. kötet. Alkalmi egyházi beszédek. Ára kötve 6 kor. Debreczen. Hegedűs és Sándor könyvkiadó hivatala. 8\ 241 1. Jánosi Zoltán papi dolgozatainak ez újabb kötete 20 egyházi beszédet foglal magában, a szöveghez alkalmazott elő- és utóimádságokkal. A beszédek a következő alkalomra valók : adventi 2, év utolsó vasárnapi 2, újévi 4 (tulajdonképen 2, mert az egyik ugyanazon szöveg alapján három részből áll), bűnbánati általános 2, böjti bűnbánati 1, úrvacsorai bűnbánati 1, virágvasárnap előtti bűnbánati 1, tavaszi 2, májusi fagy után 1, válságos időkben 1, ősszel 1, Széchenyi ünnepén 1, Szegedi Kis István emlékünnepén 1. Látnivaló e tartalomjegyzékből, hogy a kötetben elég bő választék van alkalmi beszédekből. Sajnáljuk azonban, hogy ha már tavaszi és őszi beszédet adott a kiváló szerző, nem vett föl egyúttal, a teljesség kedvéért, nyári és téli beszédeket is. Egyéb állandóan előforduló alkalomra foglal magában a kötet beszédeket. Hogy milyen beszédek ezek? — a bővebb felelet helyett ma már elég rámutatni szerzőjükre. Jánosi Zoltán nevét, irányát, prédikátori értékét és módját jól ismeri a hazai prot. papság. Ez a kötet csak fokozza a személye és munkássága iránt fölkeltett érdeklődést és még jellegzetesebben domborítja ki sajátos szónoki egyéniségét. Jánosiban kétségkívül hatalmas erő nyilatkozik meg. Mintha a panaszló, de egyúttal ostorozó és korbácsoló Jerémiást hallanók, a kinek ütései az elevenig hatnak. Kissé sok is beszédében a korbács, holott az Űr csak egyszer nyúlt hozzá földi életében. Szinte azt mondhatjuk, hogy valamivel kevesebb több volna belőle. Csaknem mindig a komor, a feddőző, a haragvó szónokot látjuk benne. Ebben a minőségében oly jellegzetesnek mutatkozik, a kivel prédikátoraink közül alig állja ki más az összehasonlítást. Szellemi fegyvertára igen gazdag; merész ékesszólása szinte megnémító ós elrettentő. Ezzel szemben a vigasztalásra, a biztatásra aránylag kevés szava van. Iszonyú erővel veri földre az emberiséget, de fölemelni olykor elfeledi, holott az igehirdetőnek nemcsak meg kell ráznia a lelkeket, de meg is kell vigasztalnia a Krisztus evangéliumával. A külföldi hitszónokok közül legjobban kedveli a sokak által kedvelt Gerokot, a ki után hat beszédet készített. Ugyanaz a mély megfigyelés, mélyen járó gondolkozás, a szenvedélyességig menő, elragadó ékesszólás s a textusnak ugyanaz az eredeti, ötletes felfogása, kidolgozása és alkalmazása van meg nála. Gerokon kívül még e kötetben Quandt és Baur S. rep. nyomán készített egy-egy beszédet találunk. A többi teljesen eredeti. Mindenesetre ritka szónoki készültséggel írt beszédek a Jánosiéi. Vannak ugyan szertelenségei, a melyeket templomi szószékre valóknak nem tartunk; de még ezekre vonatkozólag is el kell ismernünk, hogy hatalmas inge-