Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-31 / 53. szám

ban 6—10, Hallóban 2, Hanauban 2, Erlangenben 2, Berlinben 2, Bázelben 4 ifjú számára szabad asztal; Zürichben 3, Bernben 4-en ós 80 rajnai forint úti költ­séget, Genfben 3, Schaffhausenben 2, Szentgallenben útiköltséget is." Ezeknek az alapítványoknak és segélyeknek a nagyrésze a századok viharában megsemmisült, hisz maguk a jelentésben felsorolt főiskolák is részben már megszűntek. De ma is van néhány alapítvány, részint fejedelmek, részint egyházak, részint magánosok rendelke­zéséből, melyeknek jövedelmeit magyar ifjak külföldi ta­nulmányainak lehetővé tételére fordítják. Ilyen alapítvá­nyok vannak Németország számos egyetemén: Berlinben, Marburgban, Jénában, Tiibingenben stb.; Svájczban : Bá­zelben és legújabban Genfben és Francziaországban Mon­taubanban. Utrechtben a Bernhard-féle alapítvány s Edin­burgban az United Free Church által 2, esetleg 3 ma­gyar ifjú ellátására létesített alapítvány. A testvéri ér­zésnek eme tettekben való megnyilatkozása mély hálával töltötte el mindig s tölti el ma is a magyarországi ref. hívek szívét, s minden magyar ifjú külföldi tanulmányo­zása és tartózkodása csak újabb lánczszeme annak a köteléknek, mely ez ország protestánsait a külföldi hit­testvérekkel szorosabbra ós szorosabbra fonja. A külföldi egyetemek látogatása a XIX'. és XX. században már nem oly élénk, mint az előző századok­ban. Ennek főoka az, hogy a latin nyelv — a tudo­mányos világ ezen egyetemes nyelve — helyébe a XIX. században mindenütt a nemzeti nyelvek léptek. S míg régebben ifjaink előtt, azzal a latin tudással, melyet hazai iskoláinkban megszerezhettek, az egész külföld ma­gasabb intézetei nyitva állottak, ma kénytelenek minden egyes ország s nemzet nyelvét megtanulni, ha tanul­mányaik teljessé tétele czéljából valamelyik külföldi egyetem hallgatói óhajtanak lenni. A. nyelv különböző­ségével — fájdalom — némileg elszigeteltük magunkat és kétségtelenül mulasztás terhel bennünket annyiban, hogy nem gondoskodtunk arról, hogy egyházunk a kül­földdel való közvetlen érintkezést ifjai révén a módosult viszonyok mellett is fenntartsa s a külföldi eszméknek a magyar protestáns egyházra való hatását előmozdítsa. Ezek mellett a nagylelkű alapítványok mellett, a melyek lehetővé tették ltjainknak a mult századokban is s lehetővé teszik ma is a külföldi egyetemek látoga­tását, hálával kell megemlékeznünk arról a segélyről, a melyet nagy viszontagságon átment magyar ref. egy­házunk a külföldi hittestvérek részéről'ismételten tapasz­talt. A ki csak felületesen ismeri is hazánk történetét, tudja, hogy Magyarország egész a XVIII. század elejéig állandó harcátér volt, melyen a Nyugat s ebben első­sorban a Nyugat eszméit védő magyarság s a keleti ozmán hatalom küzdöttek a hegemóniáért. Ez a nem­zetünk fejlődésére végzetes körülmény hozta magával, hogy a harcz pusztításainak ismételten áldozatul esett hazánk nagy része. Elsősorban protestáns kulturális intézményeink szenvedtek ezalatt. Ez okozta, hogy anya­giakban nem tudtunk megerősödni, még akkor sem, a mikor már az ozmán hatalom visszaszorult Európának a Duna alsó folyásától délre fekvő részeibe. Ehhez járult, hogy különösen a magyarhoni protestánsok az ausztriai uralkodóház részéről is ismételten kénytelenek voltak elnyomást szenvedni. Kétszeresen jól esett tehát az a segítség, a- melyben külföldi hittestvéreink, anya­gilag épúgy, mint politikailag, protestáns egyházunkat s ezzel kapcsolatban a magyarság ügyét részesítették. A nagyenyedi kollégium részére az angolok 1716-ban több mint 11 ezer £-t gyűjtöttek; a debreczeni kollégium ugyancsak az angoloktól 1756 táján néhány ezer £-t kapott. A hollandok 1752-ben 14 évre szóló 400—400 forint évi segélyt nyújtottak a debreczeni főiskolának; 1857—61-ben pedig a pápai és sárospataki főiskolának adtak nagyobb segélyt. Ugyancsak a hollandok az ínsé­ges 1863. évben, mikor Magyarország legnagyobb részét a nyári aszály teljesen tönkretette, magyar ref. lelkészek és tanítók részére mintegy 30 ezer forintot gyűjtöttek. A svájcziak a gályarabságból szabadult lelkészek szá­mára 16 ezer forintot gyűjtöttek; az angol egyetemek is áldozatkészségükkel később is támogatták a magyar ref. egyházat. A berni tanács 1730-ban az erdélyi szegény papok részére 720 forintot küldött; a debreczeni kollé­giumnak 1752-ben a kantonok együttesen 400—400 forint évi segélyt Ígértek 18 évre. A budapesti ref. theologiai intézet költségeihez a franczia reformátusok 5000 frttal, a svájcziak szintén annyival, a skót pres­biteri egyházak meg közel 14,000 frttal járultak. Szó­val, a mikor testvéri szeretetüket kimutathatták áldozatuk­kal, iparkodtak azt kimutatni. Örök hálára kötelezték ezzel a sok megpróbáltatáson keresztülment magyar protestáns egyházat. Még fontosabb volt az a támogatás, a melyben • az üldöztetés korszkában részesítették a magyarhoni protestánsokat külföldi hittestvéreink. A XVII. század első felében Erdély nagy fejedelmei még tudták fegy­verrel biztosítani a hazai protestáns egyház és hívek lelkiismereti szabadságát, sőt a svédekkel való szövet­kezés révén a maguk részére is hozzá tudtak járulni ahhoz, hogy a hit- és lelkiismereti szabadság a szoron­gatott német protestánsok részéről is biztosíttassék. De a XVII. század második felében, I. Lipót uralkodása alatt, az ellenálló erő megtört és a magyar protestáns egyházat végveszély fenyegette, melyből csak a kül­földi protestáns államok segítő keze szabadította ki. 1673-ban a pozsonyi vértörvényszék számos protestáns lelkészt fogságra és gályarabságra ítélt. Az ártatlanul szenvedőknek épúgy, mint végveszedelemben forgó hit­testvéreiknek, a külföldi protestáns országok jöttek segít­ségükre. A brandenburgi nagy választó, más német fejedelmek, Svédország nyomban felszólaltak a bécsi udvarnál, de az elutasította Őket. 1674 szeptemberében a hollandi kormány lépett közbe ; egy évvel utóbb ugyan­csak a hollandi kormány legalább a gályarabokul elhur­czolt lelkészek szabadon bocsátását kéri. A bécsi kor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom