Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-24 / 52. szám

közt., a melyben a lázadók kerekedtek felül, úgy hogy a karácsony szentségét megsértő polgármester menekülni volt kénytelen a nép bosszúja elől. A tömeg üldözésére kelt; körülfogta a házat, a melybe menekült s „in effigie" elégette képét. De a karácsony mellett tüntető polgárság magatartása öntudatos és fegyelmezett maradt mindvégig, s nem vetemedett mint valami szedett-vedett csőcselék — kihágásokra. Ez a méltóságos, ez a nemes és tiszta felbuzdulás mindennél szebben jellemzi a karácsony forradalmát. Kivívta a győzelmet; új polgármestert választottak maguk közül s aztán békésen birtokukba vették a hatalmat. Szabadon bocsátották a karácsony megtartása miatt börtönbe vetetteket ; őrökkel vétették körül a várost, jelszavakat adtak ki s aztán háborítatlan örömmel ülték meg a karácsonyt, — szabadon, tárt ajtók mellett, mint jámbor, istenfélő emberekhez illik, nem pedig lopva, mint az összeesküvők. A karácsonyok krónikája aligha látott még olyan igazi ünnepi magasztosságú haugulatot, mint a milyen akkor töltötte el a jó canterbury-eket. Öröm és vigasság hangzott mindenfelé három teljes napig. Csak akkor sikerült Cromwell katonáinak visszaállítani a régi rendet. És honnan, mért a karácsonynak ez az érthetetlen üldözése ? Hiszen a puritanizmus sohasem vette nagyon szigorúan az önmegtartóztatás, a világi élvezetekről való lemondás kötelességét. A dohányzás szokása például annyira el volt terjedve köztük, hogy még a gyermekeket is hozzászoktatták a tiltott palánta élvezetéhez. Uzsonna helyett igen sokszor megtöltött pipát csúsztatott a gondos édesanya iskolába járó gyermeke zsebébe, s egy adott pillanatban, a gyerekek és a tanítómester, félretéve a hívságos világi tudománnyal telt könyveket, egyszerre gyújtottak rá a pipákra. Szabad volt dohányozniok, szabad volt bort inniok - csak egyedül karácsonyi plumpuddingot nem volt szabad enniök! A karácsony ellen való harcz oka az volt, hogy a puritánok a karácsonyban a középkor ama pogány hagyományait üldözték s irtották tűzzel-vassal, a mikor a karácsony nem mint a béke és szeretet fennkölt ünnepe, hanem mint a féktelen orgiák alkalma élt a lelkekben, s ehhez képest nem ritkán fajult vad kicsapongások durva tombolásaivá. A köznép e barbár századok alatt annyira nem volt tisztában a karácsony mai jelentőségével, hogy nem is a Megváltó születésétől származtatta azt, hanem a sokkal korábbi pogány időkből. A puritánizmusnak sikerült halálos döfést adnia a karácsony e felfogásának, hogy helyet engedjen a mélyebb és keresztyénibb gondolatnak, a mely a Megváltó születése körül alakult ki. De mennyi súrlódás, mily elkeseredett küzdelmek árán történt ez! Anglia történetének egykorú írott emlékei telvék a parlamenthez intézett panaszokkal, a melyekben Cromwell csapatait és a közjóléti bizottmányt „sáskákhoz", „viperákhoz" hasonlítják, melyek végig pusztítják és dúlják az országot. Ma, mikor a karácsony derűs és szelid költészete elsimítja a redőt még a gondoktól szántott homlokokról is, szinte nehéz elképzelni, hogy volt idő, a mikor a szent karácsonyt fegyverzörgés, rettegés és életveszély közt ünnepelték, s csillogó aranyfüst helyett vér tapadt a betlehemi jászol szent szimbólumához-Várnai Sándor. BELFÖLD. A Presbiteri Szövetség budapesti gyűlésén elhangzott előadások. XVII. Gyülekezeteink szellemi világa és egyházi életünk gyengeségei napjainkban. Felolvasta : György Endre, egyházmegyei gondnok. Az 1848-iki törvényhozás megszakította a Regnum Marianum elméletét s elrendelte SLZt) £1 mit angol testvéreink „concurrent endo\vment"-nek neveznek, az összes bevett felekezetek egyházi szükségleteinek állami pénzekből való fedezését. Ez az elv azonban a közbejött zivataros idők miatt gyakorlatilag csak 1868-tól kezd életbe lépni és teljesen még ma sem érvényesült. A törvényhozás szempontjából az volt ennek a váttozásnak az indoka, hogy a róm. kath. egyház birtokában levő, nagyobbára még az Árpád-házi királyok idejéből, közel ezer évvel ezelőtt, közvallásossági, köznevelési, részben közigazgatási és honvédelmi czélokra adott óriási vagyon elvétele vagy elosztása nagy rázkódtatásokkal járt volna. Helyesebbnek látszott e javadalmazásnak a kiterjesztése, semmint megosztása. Egyházunk szempontjából a folytonosan apadó fedezet és a folytonosan emelkedő szükséglet között megbillent egyenleg helyreállítása csak ezen elv elfogadásával látszott lehetségesnek. A szabad egyház elvéről kétségkívül letértünk s így gyülekezeteink anyagi alapja eltért — legalább nagy részben — a gyülekezet kebeléből más felé. Most már kényelmes lehet tárgyilagosan vitatkozni a felett, hogy helyes volt-e ez a lassú, de feltartóztathatlanul végbemenő frontváltozás ? Magam nem tartózkodom kimondani, hogy felette sajnálattal látom azt minden téren, de a főleg belőle származó baj csakugyan előttünk van. A régi alapot fokozatosan elveszítjük s az új alap még mindig nincs törvényileg végérvényesen szabályozva. Ez az egyik igen komoly jelenség, melynek orvoslását azonban, mint politikus is teljesen remény lem s most csak úgy mutatok rá, mint a mostani ingadozás egyik további indító okára. Egyházunk főfontosságú föladata ma is: kikerülni azt, nehogy beálljon a „propter vitám vivendi pendere causas". Az anyagi megélhetést nem szabad megvásárolnunk a puszta, meddő formalizmussal, hogy a szabad vizsgálódás elvét hirdetve, ne vizsgáljuk az írást egyszerűen azért, mert nem olvassuk, hirdetve egyházunk presbiteriánus szervezetét, egyszerűen az anyagi igények