Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-24 / 52. szám

Hideg, havas, zúzmarás táj terül a messzeségbe. Csak itt-ott árulja el egy-egy füstölgő kémény, hogy emberlakta vidék, a merre járunk. Ropog a friss hó az erdők vadonában a hazatérők léptei alatt. Lassankint itt is, ott is felgyúl az ablakokban egy-egy halvány világ az alkonyati homályban s a természet ünnepi csendje mintha előkészületeket tenne, hogy méltóan ünnepelje azt, a ki ma született s a kinek szeretete leveszi a világ vállairól a bűn terhét. Áhitat ül a szívekbe s boldog családi körben a meghitt tűzhely mellett felhangzik itt is, ott is a szent karácsony éneke : „mennyből az angyal..." És a mint minden zaj elül, minden teremtmény megpihen s miriádnyi csillagtábor ragyogva önti el sugarával a deczemberi havas tájat, míg odabent vidáman pattog a rőzse s angyalszárnyak suhanása lebben, egyszerre jobbról-balról fegyveres nép bukkan fel a homályból s alabárdjaikat megzörgetve, durván bedörömbölnek a füstös vityillók ajtóin: „Nyissátok ki a törvény nevében 1" Benn egyszerre megszakad a szent zsolozsma. Elhal a szó. Hirtelen sürgés-forgás, ijedt sugdosás támad, mintha sietve igyekeznének valamit elrejteni. Ajtók csapódnak, konyhaedények csörrennek össze s a ház népe, mint a tettenért bűnös, megriadtan fogadja az ajtón benyomuló sbirreket, Cromwell katonáit, a kik vizsga szemmel kémkedve jártatják körül tekintetüket s minden zeg-zúgot felkutatnak. Mit keresnek vájjon ? Bombát, lázító iratokat, csempészett fegyvereket? Sohse törjük rajta fejünket, úgy se találnók ki. A szigorú államhatalom szimatját most mindezeknél szokatlanabb és veszedelmesebb dolog izgatja, a mi semmi egyéb, mint a karácsonyest asztalának gőzölgő ékessége, a pompás mazsolás plumpudding. Hiszen van arra példa ma is, hogy komoly és pedáns orvosok óva intenek a karácsonyi asztal túlságos örömeitől. Eltiltják kedvencz falatunkat testi épségünk érdekében. De hogy a rendőri hatalom törődjék annyira drága egészségünkkel, hogy államellenes bűnnek, felségsértésnek jelentse ki az ártatlan csemege élvezetét s ördögi praktikának a gazdasszonyi művészet büszkeségét, az már mégis túlhaladja mai fogalmainkat. Pedig így volt ez napirenden a XVII. század derekán .Angliában, a mikor a puritán uralom halálra szánta a karácsonyt; üldözőbe vette társas örömeit s egy parlamenti tag forma szerint törvényjavaslatot nyújtott be a „pápás, babonás" ünnepnek a kalendáriumból leendő kitörlésére. És bár az oly felvilágosult puritánok, mint például Milton, bizonyára csak mosolyogtak a nevetséges túlbuzgóságon, a karácsony ellen megindított akczió mégis nagy hullámokat vetett. Sok helyen csak a házon kiviili mulatozásokat tiltották be; másutt czenzura alá fogták az otthont és a tűzhelyet is. Belekukkantottak a fazekakba. Sorra nyitogatták a sütőkemenczéket s különös kedvteléssel vették czéltáblájukul a „pápista tévelygések sötét és sátáni művét", a „babiloni bíboros asszony kárhozatos találmányát", a plumpudding ot. Hanem micsoda forradalom támadt ebből! Forradalom, melyet a legszentebb jogaiban sértett asszonynép seprőnyéllel, laskanyujtóval, főzőkanállal harczolt végig s melyben emberélet is esett áldozatul nem egy. Ma persze kissé furcsának tűnik fel késhegyig menni s vérét ontani valakinek — egy plumpuddingért. De a polgárságigazáért harczolt. Karácsonyát Védelmezte, a melyet senkinek sem volt joga tőle elvenni. S azért nem csoda, hogy Oxfordban, Ipewichben az 1646. év folyamán olyan véres összekocczanásokra került a sor, a melyekben sokan életüket vesztették. A hatalom saját kárán volt kénytelen megtanulni, hogy nem tanácsos megbolygatni a nép legszentebb, hagyományos érzelmeit s méltán tartva attól, nehogy a zavargások Londonba is elhatoljanak, czélszerűnek találta szelídebb húrokat pengetni s fölmenteni egy „hitetlent", a ki elég merész volt az udvar tiszteletére lakását zöld lombokkal díszíteni fel. Hanem azért mindenki rettegéssel látta közeledni a karácsonyt s meghitt családi körben a gőzölgő puncs mellett hányszor összerezzentek, ha gyanús neszt hallottak, hogy vájjon nem a törvényszolgák jönnek-e, durván bekoczogni az ablakon: „Nyissátok ki a törvény nevében!" Hidegebben fogták fel a dolgot az egykedvű skótok, a kiket nem hozott zavarba a karácsonyünnep eltörlése. Egyszerűen áttették azt deczember 25-éről január hó 1-ére. Akkorra halasztották az ünneplést's ezt a szokást sok helyen máig is fentartották. Érthető volna tán a puritánok rideg fellépése, ha annak szigora csupán a karácsony komoly^ ünnepélyességének védelmét czélozta volna, az eszem-iszom, a hejjehujja, a rakonczátlan időtöltések elharapózása ellen. De korántsem ; hiszen az e napon való imádkozást és a templomba menetelt is ép úgy kárhoztatták, mint a lakmározást és dőzsölést. Letartóztattak egy lelkészt, mert karácsony reggelén prédikált a szószéken. Ugyanazok a mord puritán katonák, a kik máskor fegyveresen hajtották a népet a templomokba, karácsony napján erőszakkal tartóztatták őket vissza : „Nincs karácsony 1 Nincs karácsony!", ezt hajtogatta már napokkal előbb a nyilvános kikiáltó, a mint csengettyűjével végig járta az utczákat. Mintha kitépték volna az emberek szívéből a vallás vigasztaló költészetének legszebbik virágát; mintha egy sötét szivaccsal végighúztak volna annyi tündérszép álmon. Érthető, hogy 1647-ben Canterburyban már magasra csapott az elkeseredés lángja. A közvetlen okot a zavarok kitörésére az szolgáltatta, hogy a polgármester elrendelte karácsony napján a boltok és üzletek nyitva tartását s a közönséget kényszeríteni akarta, hogy a piaczokon e napon is vásároljon. Néhány meghunyászkodó kalmárlélek engedelmeskedett is és kinyitotta boltját. Ámde a nép felzúdult s erővelbecsukta a boltokat, miután a portékákat szanaszét hányta bennük. Míg ezek történtek, egy rendőr megütött egy polgárt, a miért ns'm akart a piaczra menni. Pillanat alatt véres összecsapásra került a sor a nép és katonaság