Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-17 / 51. szám

számon át) és Hausrath A.: Die Zeit der Apostel (IV évf). — Mellőzhetem ugyancsak a Tudományos Szemlében Ballagitól és másoktól megjelent új-szövetségi biblikatheológiai s számra nézve 26 nagyobb könyvismertetést, lévén ott az e nemű irodalmi vonatkoztatásoknak se szeri, se száma : hogy az eddigiekkel is igazolva legyen Ballaginak és az ő munkáinak, értekezéseinek a kézalatti műben érthetetlen mellőzése miatt való méltó megütközésünk. Sajnálom, felette sajnálom, hogy ennek épen dr. Erdős Józseffel szemben kellett nyiltan kifejezést adnom, a mikor az ő, irántam való becsülésének,' szívességének jóindulatának és nemes barátságának oly sok jeleivel volt alkalmam találkozni. De eme felszólalásomat szívlelje meg, mert: Amicus Plató, Amicus Sylvester, sed maxima amicitia est veritas! Eme „ veritas "-sal tartoztam a megboldogult Ballagi szellemének. S hiszem, hogy ennél az ügynél nem maradok magamra. De egyúttal az igen tisztelt szerzőnek e nagy műve körüli érdeme annak kijelentésére sarkal, hogy szabad legyen remélnünk, hogy nem szándékos irányzatosság vezette a mellőzésre, hanem — a mi a legnagyobb klasszikussal is megtörtént — „et bonus Homerus interdum dormitabat". Rákosszentmihály. Benke István. BELFÖLD. A Presbiteri Szövetség budapesti gyűlésén elhangzott előadások. XVI. Bel- és külmisszió a magyar ref. egyházban. Fölolvasta B. Pap István, a budapesti theológia igazgató-tanárá. A mi magyar ref. egyházunk is a szó igaz értelmében kezdetben missziói egyház volt. Keletkezését, megerősödését itt ezen a helyen, a melynél tovább keletre nem terjedt már a reformáczió, nem tudjuk másként megérteni, csak úgy, ha képzeletünk erejével látjuk azokat, a kik mint evangélisták, tanítók, pásztorok Isten szent Lelkének indítására odaszánták magukat a szolgálat nagy munkájának elvégzésére és Krisztus testének megépítésére (Ef. IV. 11). Egyházunk, mint annyi más külföldi testvére, mártír egyház volt: vívta a létért való küzdelem nagy, véres harczait; egyik kezében nem egyszer volt kard, az Isten által rendelt lelkifegyverek mellett. Szinte ámulva és csodálattal és bizonyos szégyenérzettel, de egyszersmind Isten iránti mély hálával eltelve szemléljük azoknak a munkáját, a kik a XVI. és XVII. századok véres küzdelmeiben, majd a XVIII. század csendes, de talán még jobban zaklató elnyomásának idejében minden, Isten által rendelkezésükre bocsátott eszközt és ajándékot apostoli buzgósággal használtak fel nemzetünk evangelizálására. Az egyházi munkának egyetlen ágát sem hanyagolták el. Nem lehet mély meghatottság nélkül olvasnunk azokat a tudósításokat, a melyek arról szólnak, hogy pásztorok, tanítók és világiak mint hordozták testükön sokszor a Krisztus szenvedéseinek bélyegeit, azokért, a kiknek gondja rájuk bízatott. De, mint legtöbb helyütt, úgy nálunk is, a szolgálat munkája azon keretek között folyt le, a melyeket a romok felett fölépülő új egyház szolgái részére a kánonokban kijelölt. Igehirdetés, sakramentumok kiszolgáltatása, betegek, foglyok látogatása, szóval a kánonszerű lelkigondozásban állott az egyház munkája. De minden időben voltak egyházunk körében olyan mozgalmak, a melyeknek az volt a czéljuk, hogy a rendes keretek között mozgó egyházi munkát a gépiesség jellegétől megóvják. Már a XIII. században ott volt a magyar puritánizmus, mely nemcsak az egyház szervezetére vonatkozó reformokat sürgette nálunk is, hanem hangos szószólója volt az intenziv lelki gondozásnak, az eleven, pezsgő egyházi életnek. A mi nyelvileg is elszigetelt egyházunk minden időben élénk szellemi összeköttetésben volt a külföldi testvéregyházakkal. Fájdalom, akkor, a midőn külföldön, különösen Nagybritanniában a nagy ébredés a XVIII. század végén hatalmas bel- és külmissziói munkák megkezdésében nyilvánult, ez az érintkezés a politikai hatalom tilalma folytán szinte a minimumra szállt alá. Akkor, a midőn 1791-ben egyházunk visszanyerte cselekvési szabadságát, az újra való szervezkedés, a külső építés munkája foglalta le figyelmét. De meg jött reánk közvetlen szomszédunkból egy más nagy veszedelem : a raczionalizmus, a mely szinte a legújabb időkig éreztette nálunk is elernyesztő hatását. Azt mondhatjuk, hogy a külföldi nagy bel- és külmissziói mozgalmak hatásai csak a szomorú nemzeti elnyomás korszaka s a nemzeti és egyházi önálló életnek megizmosodása után, a mult század nyolczvanas éveinek elején kezdték éreztetni hatásaikat. A bel- és külmissziói munka eladdig csak mint pium desiderium élt egyesek lelkében. De még egy dolgot fel kell említeni. Külföldön a belmisszió, az egyház eme szocziális munkája, első sorban a nagy ipari városokban született meg és a nagy szocziális átalakulások voltak közvetlen okozói. Elhagyott gyermekek, foglalkozás nélküli vándorlegények, züllésnek induló, egészségtelen lakásokban összezsúfolt embertömegek kiáltó szüksége és nyomorúsága szülte a belmissziói munkát. Nálunk más volt a helyzet. Budapesten, sőt több nagyobb ipari jelleggel bíró városainkban is aránylag kevés református volt. Mi volt ez a budapesti egyház száz, sőt ötven évvel ezelőtt is ?! A mi gyülekezeteink kis falvakban és néhány nagy alföldi városban élő-, iskolákkal biró, rendszeres vallástanításban részesülő, konzervatív hajlamú, legtöbbnyire meglehetős anyagi viszonyok között élő földmíves népből állottak és állanak nagyrészt ma is. Itt a rendszeres lelkipásztori munka, a