Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-17 / 51. szám

Hideg szívvel, lankadt lélekkel azonban fárasztó és áldástalan a munka. 0, a világ világossága, a szeretet napja hideg szívedet felmelegíti, borús lelkedre égi fényt bocsát, megölt lelkedet feltámasztja, hogy legyen lelkednek ig£z adventje, csak kiáltsd erősen álhatatos kitartással: „Jövel, Uram Jézus, jövel!" Keresztesi Samu. A vallás- és közoktatásügyi költségvetés a munkapártban. Az országgyűlési többség, a munkapárt, f. hó 7-én tárgyalta a vallás- és közoktatásügyi tárcza 1912. évi költségvetését. A felette lefolyt vita nem volt ugyan hosszú, de több olyan mozzanatot foglalt magában, a melyről e helyen is szükségesnek tartjuk a megemlékezést. Miután azonban ezek a mozzanatok a különböző felszólalók beszédeiben jelentkeztek és különböző kérdésekre vonatkoztak, a róluk való megemlékezés csak mozaikszerű lehet. A népiskolák kérdése. A felszólalók közül Várady Zsigmond tette e kérdést szóvá, keveselvén az 1912-ben felállítani szándékolt állami elemi iskolák számát és sokalván a felekezeti iskoláknak nyújtott segítséget. Várady Zsigmond ismeretes arról, hogy nagy szabadkőműves és mint ilyen, a radikálisabb árnyalat egyik főembere. Ez a radikálisabb irányú szabadkőművesség az egyház és az állam szétválasztására törekszik; tehát nem szaporítani vagy erősíteni, hanem csökkenteni és gyengíteni kívánja azokat a szálakat, a melyek eddig hazánkban az egyházakat és az államot, akár a valláserkölcsi, akár a kulturális vonatkozásban összefűzték. Magáról erről a törekvésről nem kívánunk most szólani; de annyit itt is megállapíthatunk, hogy ez a radikális irányzat úgy jár nagy igyekezetében, mint az automobilon száguldó a vidékkel: összefolyik szeme előtt minden egyforma szürkeséggé vagy zöldséggé, s képtelen a táj felmerülő szépségeinek meglátására és méltánylására. A radikális szabadkőművesség s abban dr. Várady is, az állam és az egyház szótválasztásának czélja felé rohanva, s a végczélhoz tartozónak ítélve már a priori a kizárólagos állami népoktatás^ elveszítette érzékét a felekezeti elemi iskolák, vagy legalább is azok egy jó részének kellő méltatása iránt. Egyforma szürkeségbe olvad össze szeme előtt minden felekezeti iskola, s ebből a szürkeségből a nagy rohanás által elkábított szem képtelen kiemelni és megbecsülni a zöldelő, kies pontokat. Távol van tőlünk, hogy hazánk felekezeti népoktatását egyetemlegesen olyannak tekintenénk, a melyhez szó sem férhet, akár a kulturális fok, akár a hazafiság szempontjából; mert jól tudjuk, hogy azokban a felekezeti iskolákban, a melyekben a felekezeti érdekek a nemzetiségi érdekekkel keverednek, nagyon sok van olyan, a mi komoly kifogás alá esik s a minek megszüntetésére minden jó magyar embernek egész erejével törekednie kell. De ez még nem jelentheti azt, hogy a megítélés tekintetében egy kalap alá vonjuk, vagy vonni engedjük a magyar hazafias felekezeti iskolákat a hazafiatlan nemzetiségi felekezeti iskolákkal, és egyetemlegesen kimondjuk mindnyájára a „delendam esse censeo" t. A radikális szabadkőművesség sötét automobil szemüvegén át nézve pedig dr. Várady ezt az ítéletet hangoztatta. A sebesen vágtatót azonban kissé meglassította gr. Tisza István, a ki felszólalásában nemcsak a felekezeti népoktatás hívének vallotta magát, hanem határozottsággal és erővel mutatott reá azokra a nagy szolgálatokra is, a melyeket a felekezeti népiskolák a nemzettel szemben teljesítettek; mert az ő évszázados működésüknek gyümölcse az a magas intellektuális fok, a melyre a magyar nép fölemelkedett s a melyen kiállja a versenyt a világ bármely más népével. Maga Zichy miniszter teljesen csatlakozott Tisza véleményéhez, s kijelentette, hogy bár mindenütt törekszik állami iskolákat állítani, a hol a magyar nemzeti érdekek azt szükségessé teszik, — de egyáltalában nem tartja mellőzhetőknek a felekezeteknek e téren való segítő szolgálatait. Tiszának és a miniszternek véleményéhez mi magunk is hozzájárulunk. Két dolgot azonban feltétlenül szükségesnek ítélünk, a miről egyikük sem szólott. E kettő pedig az, hogy a felekezeti elemi iskolák ne váljanak se a felekezetieskedésnek, se a nemzetiségi törekvéseknek melegágyaivá. Ma az utóbbi tekintetben szinte kirívók a viszonyok; — az előbbi tekintetben pedig mindinkább rosszabbodnak egyes felekezeti iskolák körében. A felekezetiségen felül emelkedő nemzeti kultúrpolitika gondoskodjék tehát a szükséges komoly ellenőrzésről; mert csak annak alkalmazása mellett lehet a radikális szabadkőművesség törekvéseit paralizálni. A felekezetieskedés a közoktatásban. Ketten is felpanaszolták ezt a felszólalók közül: dr. Szász Károly és dr. Várady Zsigmond. Panaszaik főként a középiskolák politikájának mai irányára vonatkoztak. Szász Károly felpanaszolta az állami középiskolai igazgatók és tanárok kinevezésében tapasztalható egyoldalú róm. kath. felekezeti irányzatot, a róm. középiskoláknak állami segítséggel felállítását és a kongregáczióknak az iskolákba bevitelét. Gróf Tisza István e felszólalásokra reflektálva is kész volt azok hatásának paralizálására. Ebbeli törekvését azonban már nem tudjuk oly teljes mértékben honorálni, mint a hazafias felekezeti iskolák védelmére irányulót. Felszólalásának ebből a részéből, úgy érezzük, hogy inkább a politikusnak és a diplomatának a hangját halljuk, mintsem a véleményét szabadon elmondó emberét. Készséggel konczedálta ugyan, hogy mind Szász K., mind Várady Zs. felszólalásában sok volt a megszívlelendő ; azt is aláírta, hogy a középiskolák felállításánál csak ott választhatjuk a felekezeti jelleget, a hol az új iskola felállítására szükséges anyagi erő tetemes része az illető felekezeti forrásból fakad; azt is megengedte, hogy a közoktatásügyi miniszter mellett lehetnek olyan referensek, a kik nem a miniszter poli-