Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-26 / 48. szám

tűk meg alapjában, hanem általuk magát az államfentartó nemzetet is végenyészet fenyegette. A magyar csak úgy remélhette államának újból való feltámadását, a széttöredezett államtestnek újból nemzeti állammá való összeforradását, ha nemzetiségét minél hatékonyabban megőrzi, kifejleszti, erősíti és ezen az úton, a nemzeti egység eszméjének ébrentartásával pótolja a jobb idők eljöttéig az államegyház hiányát. Hogy a nemzeti nyelv és egyéb nemzeti tulajdonságok ápolásából a mi református egyházunk kivette a maga részét, az egészen természetes. De viszont az is bizonyos, hogy a kálvini ref. vallásnak oly egyéb tula jdonságokkal is kellett bírnia, a melyek a reforináczió-szülte összes protestáns egyházaknál érvényesülő egyéniségi elven túl is kiválóképen megfeleltek a magyar jellemnek és a magyarság akkori helyzetének. A mi a református vallást a magyar néppel megkedveltette, elsőben is annak az a külső jellemvonása volt, hogy mellőzi a külső, felesleges czerimóniákat és így nem engedi, hogy a formák a lényeget elnyomják. Szűkszavú és kevés beszédű, a magán érintkezésben a tisztes formákat ugyan betartó, de általában a formalizmustól írtózó magyar népünk előtt tetszésre talált az a vallás, a melyben az ember közvetlenül és egyszerűen érintkezik Istenével. Nem kevésbé hatott a református vallás a magyarra ama belső tulajdonságánál fogva, hogy nem ejti el a vallás misztikus elemeit, de nem is szaporítja azokat a kellő mértéken túl. És ez a tulajdonsága megegyezett a magyar nép józan vallásosságával, mely még a legsötétebb középkorban is nélkülözte a csodakórságra való hajlandóságot, az eretneküldöző fanatizmust és a mely ma is kerüli a vallásos szemlélődést és a misztikus elmerüléseket. Fontos körülmény gyanánt említjük fel azt is, hogy a magyar nép, mely az előző századok szakadatlan köz-és magánjogi harczai közepette valóságos jogász néppé lett, nagyon tudta méltányolni a kálvini hitrendszer sajátos jurisztikus jellemét. A bibliát a vallásos élet olyan kódexének tekintette, mint köz- és magánéletében a Corpus Jurist, vagy a Werbőczy-féle Hármaskönyvet. Az a nagyobb súly, a melyet Kálvin — Luthertől eltérőleg — az ó-szövetségre helyez, a magyar népnél odáig vezetett, hogy a zsidó és magyar nemzet sorsa között vont párhuzam által indíttatva, mint választott népet, szinte szövetséges viszonyban állónak tartotta magát a magyarok Istenével. A vallásos élet külső szervezett megnyilatkozásában az egyháznak szabadabb mozgása, önállósága, autonómiája, az egyházi formák demokratizmusa s mindenek felett a híveknek biztosított befolyás hasonlóképen vonzotta az önkormányzathoz szokott magyar nemzetet. Utoljára felemlíthetjük azt is, hogy a királyaival régebben, de különösen a XVI. század derekától fogva szakadatlan harczban álló magyar nemzet a maga nemzeti irányú alkotmányos küzdelmeinek helyeslését találta fel Kálvin ama tanában, a mely szerint az alkotmány ellen vétő, az annak ellenére alattvalói jogait csorbító fejedelemmel szemben az önvédelem jogosult. Miután a magyar alkotmány egyik legrégibb sarkalatos alaptörvénye, az 1222. évi aranybulla, a nemzet fegyveres ellenállási jogát biztosította volt, most ennek az alkotmányos nemzeti jognak vallásos szentesítését is feltalálták Kálvin írásmagyarázatában. Nem mondjuk ugyan, hogy népünk a kálvini református vallásnak valamely mélyebb elemzés és mérlegelés után vált volna követőjévé ; de hogy annak említett vonásai hatással voltak reá, az kétségtelen. Hiszen a nagy tömegek általában, különösen forradalmi események között, nem belátásuk, hanem lelki ösztöneik után indulva keresik és rendszerint fel is találják azt, a mi számukra jó ós az adott viszonyok között létükre nézve a legkedvezőbb. Az a munka, melyet református egyházunk nemzetünk fenmaradása, az egységes és közös nemzeti szellem alakulása tekintetében végzett, valóban meg is felel annak az összhangnak, a mely közte és a magyar lélek között létre jött. Mindenekelőtt nagyon sokat tett egyházunk a nemzeti nyelv kiművelése, a nemzeti irodalom felvirágoztatása által a nemzeti jellegű tudomány megalapozására, a nemzeti közművelődés, közszellem és öntudat megteremtésére. A részletes igazolásra itt nincs sem hely, sem alkalom. De reá mutathatunk a többrendbeli bibliafordításokra, különösen a Károlyi Gáspáréra, a theologiai és profán írók egész seregére, a református egyház szolgálatában állott nyomdákra s az alólok kikerült hatalmas „régi magyar könyvtárra", a minden templom mellett feltalálható népiskolákra, a sok-sok gimnáziumra és a nagyhírű ősi kollégiumokra, melyekből — őseink kedvelt hasonlata szerint — mint a trójai lóból, száma nélkül való tudós és buzgó vezérek kerültek a nemzet, a társadalom élére. A nemzeti irodalom elsőben is a biblia, az énekes- és imakönyvek, de azután más egyéb termékei útján is behatolt a palotákba, a nemesi udvarházakba, de még a kunyhókba is és megteremtette azt az egységes nemzeti közszellemet, mely 300 esztendő minden gyásza, minden dicsősége közepette egységbe fűzte az egész nemzetet és a melynek örökre emlékezetes jele az, hogy nincs nemzet, melynek nyelve minden társadalmi és műveltségi fokon oly egységes volna, mint a magyaré. Az egységes magyar nemzeti társadalom ügyét szolgálta, annak diadalát készítette elő egyházunk akkor is, midőn a nemzetben a rendi tagoltság által szükség szerint támadt nagy szakadékok áthidalásában, újak keletkezésének megakadályozásában önmaga és tagjai útján közremunkált. Hosszú fejtegetések helyett röviden arra utalunk, hogy a vérszerződésen alapuló és híres törvénykönyvünkbe, a Tripartitumba iktatott „una, eademque nobilitas" demokratikus elvét a XVII. század derekától fogva