Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-19 / 47. szám

Hogy e törekvésében sok nehézséggel kellene meg­küzdenie, az mindenki előtt világos már most is, mert a tudományt meg kell óvnia minden illetéktelen túlkapás­tól, a mellett pedig nagy didaktikai érzékkel és peda­gógiai tapintattal kell mindazt kerülnie, a mi a gyermek gondolatvilágát megzavarhatná s hitéhez való jogát hát­rányosan érinthetné. Érdekkel fogjuk kisérni a jénai „Bund" működését, mert bár bizonyos liberális szélső­séget látunk benne, de arra törekednék, hogy az állami és felekezeti hitoktatás kérdésében megszüntesse a fenn­forgó ellentéteket, s a vallásoktatás teljes kiküszöbölését követelő radikális jelszavak helyébe a hitoktatás modern újjászervezését állítsa. Szervezkedésében a „Bund" a helyi csoportokra fekteti a fősúlyt, a melyekben a tagok a meggyőzés, az ellentétek elsimítása s a békés együttműködés útján ké­pesek egymásra hatni. Sok kérdés veszítheti így el élét a társadalmi érintkezés közvetlenségében és kölcsönös­ségében s a gyakorlati élet kereszttüzében, a mely más­különben tendencziózus fegyvert szolgáltatna azok kezébe, a kik a vallásoktatás eltörlésével tulajdonképen a vallás detronizácziójára törekesznek s nem pedagógiai, hanem politikai szempontokból nyúlnak e nagyfontosságú kér­déshez. Azok a viták és polémiák, melyek nálunk folytak legutóbb a szakkörökben és a pedagógiai közlönyök ha­sábjain, meggyőzhetnek arról, hogy a szélsőséges állás­pontok között való egyeztetésre mily nagy szükség van. A jénai mozgalom erre akarna törekedni és megjelölni óhajtaná azt az útat, a melyen a hitoktatás reformja kér­désének mozognia kellene, hogy czélt érjen.* V. S. * A jénai „Bund"-nak azt a törekvését, hogy a vallástanítás reformjának helyes útját megkeresse 8 ennek megtalalásával elejét vegye az iskolai vallástanítás teljes kiküszöbölésének, csak helye­selni tudjuk. Méltányoljuk törekvésében azt is, hogy a vallástanítás reformjával a minden igaz hívőt egyesítő láthatatlan egvház érde­két kivánja szolgálni. Mindamellett is azonban találunk a látható egyházról, annak tekintélyéről és befolyásáról való felfogásában olyan elemeket is, a melyek aggodalmakat keltenek bennünk mű­ködése eredményeinek áldásos voltát illetőleg. A történelmi egy­házaknak a láthatatlan egyháztól távolmaradásának nagyon erős hangsúlyozása ós az egyház befolyásának az iskolai vallástani­tásból kirekeszteni akarása végeredményében nem azoknak mal­mára fogja-e hajtani a vizet, a kik a vallástanítást ki akarják rekeszteni az iskolából ? Félünk tőle, hogy úgy lesz. S épen ezért szerintünk nem arra volna szükség, akár Németországon, akár nálunk, hogy az iskolai vallástanitást pusztán csak pedagógiai szempontból tekintsük és az egyház befolyása alól kivonva, fele­kezeti színezet nélkülivé tegyük, hanem vagy arra, hogy a fele­kezeti vallástanitást — mint több protestáns jellegű államban — kirekesszük a nyilvános iskolákból és az egyes egyházak privát munkakörébe utaljuk vagy pedig arra (s a mi mai viszonyaink között azt tartjuk szükségesebbnek), hogy a vallástanítás tanter­vén, módszerén és szellemén hajtsunk végre oly alapos és üdvös reformot, a mely mellett míg egyfelől megszüntethető volna az a nagy közbevettetés, a mely a vallástanítás és a világi tárgyak tanítása között ma tátong, másfelől pedig a vallástanítás körében a sokszor türelmetlen felekezeti szellem helyett a keresztyén test­véri szeretet és a közös láthatatlan egyházhoz tartozás érzését és tudatát juttatná diadalra. Szerk. EGYHÁZ. Lelkészválasztások. A nagykürtösi ev. egyház lel­készéül Kardos Béla volt losonczi hitoktató-segédlelkészt, — a málnapataki gyülekezet közlelkesedéssel Trokan Sándor salgótarjáni hitoktatót választotta meg. Föesperes-választás. A sárosi ev. egyházmegye Hajdú János főesperes leköszönésével elrendelte az egyházmegyében a főesperes-választást. Az eperjesi és palonczai egyházak Korhely Géza eperjesi lelkészre ad­ták szavazatukat. Lelkész-iktatás. A szomolnoki (Szepes-m.) új lelkészt, Tinschmidt Sándort nov. 12-én Cura Jenő egyházmegyei jegyző, mint a főesperes helyettese, ünnepélyesen be­iktatta. — Csáki István volt felcsuthi lelkész, kit a neszmélyi ref. gyülekezet választott meg lelkipásztorává, folyó hó 12-én foglalta el hivatalát. Az érkező lelkészt az egyház és a község elöljárósága nagy ünnepélyesség­gel fogadta, a hivatalos beiktatást László János lábatlani lelkész, egyházmegyei tanáesbiró végezte. Felügy elö-leköszönés. A tátraaljai ev. esperesség felügyelője, Lersch Kornél leköszönt állásáról. Az es­peresség értekezletet tartott Késmárkon és bizottság ál­tal felkéri a felügyelőt leköszönése visszavonására. Theol. magántanári vizsga. A kolozsvári ref. theoló­giai fakultáson folyó hó 6-án tette le dr. Varga Zsig­mond, monostori helyettes-lelkész magántanári szigorlatát, írásban beadott „Vallásos világnézet és történeti kutatás" czírnű munkáját bírálói dicsérettel elfogadták. A jelölt a szóbeli vizsgát is derekasan kiállotta és az ó- és új­testamentumi bibliai tudományok körébe vágó kérdése­ket nagy tudással fejtegette. Előadásában a zsoltáriroda­lom isten fogalmának történeti és nyelvészeti kérdését fejtegette, mely részt doktori értekezése egyik legkivá­lóbb szakaszának minősítette a budapesti egyetem bölcs, és nyelvtudományi kara is. Varga Zsimondot ugyanis folyó hó 4-én avatták Budapesten „summa cum laude" doktorrá a keleti nyelvekből. Százéves jubileum. A pálfai ref. egyház okt. 29-én tartotta szépen megújított templomában temploma 100 éves fennállásának örömünnepét. Az ünnepélyt Szűcs Dezső esperes nyitotta meg magyar beszéddel, melyet a valláskülönbség nélkül egybegyűlt pálfai hivek, vala­mint a szomszédos községekből nagy számmal érkezett emberek nagy tetszéssel hallgattak végig. Utána Tóth Sándor sáregresi lelkész megáldotta a Csajági János gond­nok és neje, id. Nagy József és neje ajándékozta keresz­telő medenczét és edényeket. Kovács Kálmán végezte az úrvacsorai agendát. Az egyházi ünnepélyt társas ebéd követte, melyen az egyház százéves küzdelmeiről több szónok megemlékezett. Orgonaszentelés Rákóczifalván. A rákóczifalvai ref. egyház kebelében működő „Szeretet-szövetség" áldá­sos munkát végezett. Az új templomnak 1909 nov. 14-én történt felszentelése után arra törekedett, hogy szép dí­szes templomába orgonát állíthasson. Igyekezetét siker koronázta, a mennyiben alig egy év leforgása alatt, gyűjtések, Önkéntes adakozások és műkedvelői előadá­sok tartásával annyi összeget gyűjtött, hogy egy nyolcz­változatú pedálos orgonát szerezhetett. Ezt a beállított orgonát fényes ünnepség keretében adta át rendelteté­sének. A tinnyei ref. gyülekezet templomában szép ün­nepély folyt le folyó hó 12-én. Ekkor szenteltettek föl a lelkész buzgólkodása és a gyülekezet áldozatkészsége folytán beállított orgona-harmonium és a díszes úrvacso-

Next

/
Oldalképek
Tartalom