Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-19 / 47. szám

XII. A magyar ref. egyház viszonya az államhoz, a róm. kath. és a többi vallásokhoz. Előadta: Lio. dr. Kováts István ref. lelkész, theol. magántanár. A XVI. század végén az ország többsége református, kisebb része evangélikus és csak elenyészően kis része róm. kath. Mint a pápai követ jelenti Rómában, Magyarországon mindössze 300 r. kath. pap van már, annyi, a mennyi Olaszországban egy kisebb városban is van. A főúri családok közt is mindössze három maradt róm. kath. Az ország egykor önálló délkeleti részében, Erdélyben pedig hosszú ideig uralkodó vallás lett a kálvinizmus. Az 1556-iki kolozsvári országgyűlés szekularizálta a róm. kath. egyházi javakat. A róm. kath. püspököt is kiűzték s innen kezdve — némi megszakítással — egész a XVIII. század elejéig nem is volt róm. kath. püspök Erdélyben. Míg az erdélyi részen a XVII. században a kálvinizmus egyre erősödik, a szorosabb értelemben vett Magyarországon, melynek nyugati és északi része felett a Habsburg házból való királyok uralkodnak, közép és déli része pedig török uralom alatt nyög, megkezdődik az ellenreformáczió. Az ellenreformácziónak legerősebb támasza az uralkodó család. Nemcsak erős róm. kath. érzületük, hanem az a körülmény is készteti őket erre, hogy meg-megújuló beolvasztási törekvéseiknek legerősebb ellenfeleit a magyar nemzeti eszme tántoríthatatlan híveiben, a protestánsokban, első sorban a fajmagyar kálvinistákban látják. A kálvinizmus, melyet a nép még ma is igen sok helyütt magyar vallásnak nevez, eggyé forr a nemzeti eszmével. Ebben leli magyarázatát az a körülmény, hogy a más vallásúak is — a nagykiterjedésű javadalmaikra féltékeny róm. kath. főpapság kivételével — mindenkor a legnagyobb rokonszenvvel viseltettek a kálvinisták iránt. Elég, ha arra hivatkozunk, hogy a mult század harminczas-negyvenes éveiben az országgyűlésen a róm. kath. követek: Beöthy Ödön és társai szállnak síkra a protestánsoknak a róm. kath.-okkal való egyenlőjogúsága érdekében. A szabadságharczunkat követő abszolutisztikus időben is, a mikor a néma és mégis a fegyveresnél is diadalmasabb nemzeti ellentállás megtörése érdekében el akarták venni egyházi autonómiánkat s az 1859-iki pátenssel új egyházi szervezetet akartak ránkerőszakolni, maguk a róm. kath.-ok is segítségünkre jönnek. I. Egyházunk lényegileg független az államtól. Mai egyházi és iskolai autonómiánk a XVIII. század utolsó évtizedéből: 1790/91-ből való. Az előbb küzködve, majd némán való szenvedésünk hosszú korszaka után a krisztusi eszméket: a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget újból diadalra juttató nagy nyugati vérzivatar segített minket több állami alaptörvényben biztosított, de teljességében soha meg nem tartott szabadságunkhoz. Érdekes, hogy a franczia forradalom gyökérszálai a kálvinizmus talajába nyúlnak vissza, a mennyiben eszméi egytől egyig meglelhetők Kálvin Institutió-jában, viszont a magyar kálvinizmus is a franczia forradalom okozta változásoknak köszönheti alkotmányát. Az 1790/91. t.-cz. 4. §-a egyházi, 5. §-a pedig iskolai autonómiánkat foglalja magában. A 4. § kimutatja, hogy vallási ügyekben egyedül egyházi hatóságainktól függünk, meglévő vagy ezután alkotandó törvényeink még királyi rendeletek által se változtathatók meg. Mindenféle gyűléseket, királyi biztos jelenlétében pedig törvényhozó zsinatokat is tarthatunk. Ujabban tízévenként tartartunk ilyen zsinatokat s a király mellőzni szokta a királyi biztos kiküldését is. Ott alkotott törvényeinket azután — legfőbb felügyeleti jogából (jus supremae inspectionis) kifolyólag — a miniszterelnök ellenjegyzése mellett a király szentesíti. Az 5. § szerint iskolákat, előleges királyi jóváhagyás mellett pedig főiskolákat is állíthatunk, azokba tanítóinkat, tanárainkat szabadon választhatjuk, a tanítás és tanulás rendjét — az országos közoktatási rendszerre való tekintettel — megállapíthatjuk. Nyugati testvéreinktől eltérőleg, sokat is áldozunk iskoláinkra. Van öt theológiánk, négy jogakadémiánk, egy bölcsészeti fakultásunk, több tanító- és tanítónőképzőnk, felsőbb leányiskolánk, 28 gimnáziumunk és kb. harmadfélezer elemi iskolánk. Közel 500 fő- és középiskolai tanárt, csaknem 3000 elemi iskolai tanítót alkalmazunk. Az államhoz való viszonyunkat szabályozó másik alapvető törvény az 1848. évi 20. t.-cz., a mely körül még ma is nagy viták folynak. Ez megszüntette a róm. kath. vallás uralkodó jellegét, a mennyiben minden törvényesen bevett vallásfelekezetre nézve kimondotta a tökéletes jogegyenlőség és viszonosság elvét. Ezt az elvet azután a felekezetközi (interkonfesszionális) kérdések így az egyik felekezetből a másikba való áttérést, a gyermekek vallását stb. szabályozó 1867:53, majd az 1894:31—33. és az 1895. évi 42., 43. t.-cz-ek részletesen kifejtették. Az 1848:20. t.-cz. legvitásabb §-a a harmadik, a mely kimondja, hogy a bevett vallásfelekezetek mindennemű egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségekből fedeztessenek. Ez a § sokak véleménye szerint csak úgy lenne keresztülvihető, ha az állami eredetű egyházi javak, minthogy az adományozásuk alkalmával és a későbbi országos törvényekben kötelezőleg előírt hadviselési, igazságszolgáltatási stb. kötelezettségek alul a javadalmak élvezői időközben mentesültek, ismét az állani tulajdonába vétetnének vissza. Az utóbbi évtizedek kormányai nem helyezkedtek erre az álláspontra, hanem az állam pénzéből kezdték a szegényebb felekezeteket segíteni. így az 1898:14. t.-cz., a kongrua-törvény kimondja, hogy a szegény javadalmazású nem katholikus lelkészek jövedelmét az állam 1600 K-ára egészíti ki. Ref. egyházunkban is igen sok lelkész volt, a kinek föld-, termény- és