Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-19 / 47. szám

szellemi téren is az emberiség valláserkölcsi életének örökkévaló értékeit — mások védelmezik helyettünk. Szomorú dolog ez, mert minden egyes ilyen térfoglalás tulajdonképen csak a mi tehetetlenségünk és ügyetlenségünk bizonyítéka s a keresztyénség megítélését vonja maga után. Pedig a keresztyénség örök és abszolút erő, csak mi nem tudjuk talán azt ma úgy érvényesíteni, hogy igazi lényegében nyilvánulhasson meg, a társadalom s az egyén életében egyaránt. Ilyen, a keresztyén egyházra váró nagy munkára vállalkozott dr. Kenedi Géza, az „Az Újság" kiváló munkatársa is, a ki a Magyar Társadalom Tudományok szabad iskolájában az idén a destrukcziós irányokról tartott előadást s a mint örvendetesen tapasztaljuk, e csalatkozhatatlanságban tetszelgő, minden társadalmat romlásba taszító modern irányokat méltó kritikában is részesítette. Egyik előadása meg épen a vallási és erkölcsi élet terén mutatkozó romboló irányokkal foglalkozott s miután a magyar tudományos világban manapság ritka eset az, hogy valaki a keresztyénség tanaival szorosan összefüggő igazságokat merjen védelmezni, úgy hisszük, az író illusztris személye, valamint a tárgy fontossága valóban megérdemlik azt, hogy velők ez alkalommal vezérczikk ben is foglalkozzunk. Az egész előadás egyenes czélja ez volt: tudományos alapon kimutatni azt, hogy a vallás semmiféle műveltséggel, tudománnyal, korszellemmel nem ellenkezik, sőt ellenkezőleg, az emberiség és így a társadalom életének legfontosabb, leglényegesebb tényezője, s a ki ezt ki akarja irtani az emberi lélekből, az „a legnagyobb társadalmi tényezők egyikét, sőt épen a legnagyobbat törekszik kiküszöbölni, holott azt a társadalom minden osztályára kiható más rendező elemmel helyettesíteni nem képes". Nagyon érdekes az a kijelentés is, a mikor azt halljuk, hogy a művelt emberek nagy sokaságának nem lehet az Isten- és vallástagadásig lesülyedni, bár szabad vizsgálódását és tudományos kritikáját a vallásokkal szemben is fenn kell tartania. Ugyanaz a tiszta látás és magasabb világfelfogás áll előttünk az erkölcsi érzület értékelésénél is, a mikor a szoczializmus és mellékhajtásainak minden erkölcsi érzék nélkül való nyers egoista moráljával szemben kimondja, hogy pusztán tudományos alapon sem a társadalomnak, sem az egyéneknek egységes és biztos erkölcsi világ felfogást adni nem lehet, mert hiszen a tudomány örök vitatkozásból áll és soha sincs egy, hanem mindig százféle erkölcsi nézete. Tudományosan összetákolt erkölcstannak az iskolában való tanítása tehát képtelenség, mert vallási szentesítés nélkül igazi életképes erkölcsi elvek nem lehetségesek. Nagyszerű, bátor, értékes kijelentések ezek egy oly szocziológus ajkáról, a ki benne él a modern áramlatok igazi forgatagában, ma, a mikor az atheizmus és immoralizmus őrjöngő titánjai tombolnak itt körülöttünk és übermensch-szerű elbizakodottsággal ostromolják az egeket. És végtelenül örülünk azon is, hogy egy oly tekintély mondta ki ezt, a ki az egyházak életétől, tudomásunk szerint, távolabb áll. Mert bizonyos, hogyha egy theológus ír ilyesmit, az emberek rögtön ráfogják, hogy érdekből beszél, mert „muszáj" neki így beszélni. S tényleg így is van. Egyházi lapjainkban elég sűrűn tárgyaljuk mi ezeket a kérdéseket is. De erről a világ nem igen vesz tudomást. Nagy napilapjaink pedig fáznak a theológusok által megírt czikkektől s a közlést udvarias formában rendesen meg szokták tagadni. Nekünk tehát kettős az örömünk, hogy oly valaki mert így beszélni, a kinek a szava, mint tekintélyes újságíróé és tudósé, messzehangzik Magyarországon. Ez a hang még nagyon árva a magyar irodalomban. Abból a rettentő sülyedésből a hová a magyar napi sajtó színvonalban jutott s ezzel egyidejűleg magával rántotta szinte az egész társadalmat is (különösen pedig azokat, kiknek a napilapokon kivül semmi más szellemi táplálékuk nincs), csakis így fogjuk kiemelni azt, ha mindig többen lesznek olyanok, a világiak közül is, a kik megfújják a keresztyénség örökórtékű elveihez hangolt tiszta harsonákat és így, a mit a „hivatalos" egyházak az atheizmus fanatizmusával szemben oly nehezen bírnak elérni, talán észre fogják téríthetni majd ök a magyar társadalomnak a keresztyén egyházak számára legnehezebben hozzáférhető részét: a magyar intelligencziát. S ha ezt Kenedi és a köréje csoportosuló józanul gondolkozó szocziológusok végre tudják hajtani, akkor talán be fog következni nálunk is az a tisztulási proczesszus, melynek folyamán a keresztyénség értékei is több megbecsiiltetésben s még több megértésben fognak majd részesülni a társadalom ama részéről, a mely eddig arról úgyszólván tudomást sem vett. Mindez az elismerés azonban természetesen nem jelenti még azt, hogy mi dr. Kenedi fejtegetéseinek minden pontjával egyetértünk. A nagy konklúziókban igen. És így annak megállapításában, hogy a tudomány és műveltség nem lehet ellensége a vallásnak, hogy az atheizmus képtelenség s nem egyéb tévelygésnél, hogy a vallás nem „magánügy"; továbbá hogy független morál nincs: ebben a kiváló íróval tényleg egyetértünk, hisz a keresztyénség is ugyanezt hangsúlyozza. Egy kérdésben azonban lényegesebb a különbség köztünk s ez a vallási érzés és az Isten-eszme eredetére vonatkozik. Dr. Kenedi ugyanis, mint darwinista szocziológus, abból indul ki, hogy az Isten-eszme, tehát a vallásos érzés is, a kezdetleges népeknél nem volt meg s csak úgy fejlődött az ki később a kultura hatása alatt. S szerinte épen ezért nem szabad a művelt embernek az Isten-eszmét ócsárolni s kisebbíteni, mert hisz annak birtoklása bizonyos kultur-fokot jelent a számunkra. Nem akarunk most itt polémiába bocsátkozni, csak a mi tényeinket szegezzük mintegy az övéi ellen. Nem hit, de tudományos szocziológiai nyomozások alapján álló tudósokat vagyunk hajlandók felsorolni annak bizonyítására, hogy a darwinista állásponttal szemben a mi, a keresztyén felfogás lesz a helyes, a mely szerint a