Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-22 / 43. szám

gyülekezetet egybehívták, elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velők és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre". Ezek a szavak azt írják le, a mi minden külmissziói munkával foglalkozó egyházban történik napjainkban. Az ír Presbiteri Egyház 70 évig volt Indiában és olyan előhaladást tett, a melyet egy századdal előbb csodának tartottak volna abban az országban, a melyről Martyn Henrik azt mondotta: „Épen olyan csodának tekinteném egy hindu megtérését, mint egy holttest meg­elevenedését". Ma egyházak, iskolák, árvaházak, könyv­nyomda, Stefenson emlék-kollégium, kórházak, gyógy­kezelő intézetek, benszülött lelkipásztorok,benszülöttevan­gélisták, bibliatanítónők, keresztyén falvak és a modern missziónak annyi más gyümölcsei vannak már Indiában. Valóban, az utóbbi években már a munka sikere volt a nehézség. Van a munkamezőn 15 felavatott misszionáriu­sunk, 1 orvos misszionáriusunk, 16 Zenána-misszionáriu­sunk, 4 misszionáriusunk az őserdei törzsekhez, 8 benn­szülött lelkipásztorunk, 8 végzett theológus, 50 studens és egy benszülött keresztyén közösségünk, 5374 lélekkel, a kik hetenként rendszeresen adakoznak és a benszülött lelkészek alapjához fejenként köriilbetül 1 rupi-val* járul­nak — évenként. Kínában Mandzsúriára szorítkozik a munkánk, hol élvezzük a Skót E. Sz. Egyház misszionáriusainak szívé­lyes közreműködését. Missziónk keresztülment a boxer lázadás és az orosz-japán háború tisztitó-tüzein. Sok meg­tértnek állhatatossága dicséretet meghaladó volt. Azóta olyan csodálatos vallásos ébredés volt érezhető, a mely­nek már elbeszélése is a legmélyéig megmozgatta a hazai egyházat. Van tizenöt misszionáriusunk, egy theo­lógiai kollégiumunk, egy orvosi iskolánk, kórházaink, gyógykezelő-intézeteink, bennszülött lelkészeink és evan­gélistáink s a megtérteknek folyton növekedő csapata, a melyért hálát adunk Istennek s a melyből bátor­ságot merítünk. Mindez olyan földön van, a melyen Burns Vilmos megszentelt élete inkább csak befolyás volt, mint tényező a számbeli eredményekben. Rész­vétünk fölébred fivéreink és nővéreink iránt, a mint elhagyják barátaikat egy országért, a hol — megérke­zésük napján — úgy tetszik, visszaigazítják a czivilizá­czió óráját egy ezredévvel; de üdvözléseink, sőt csak­nem irígykedésünk tárgyai, a mikor halljuk, a miket cselekesznek és elismerjük, hogy nékik adatott annak az előjoga és öröme, hogy egy nap alatt 1000 eszten­dővel igazítsák előre azt az órát. Legutóbbi gyűlésünk folyamának egyik részén sem emelkedtünk oly közel Istenhez, mint a külmissziói estén, mikor elénekeltük a missziói éneket: „Hideg, jéghegyes Grönland". Buzga­lom és háladatosság tekintetében a , nők egyesületének évi gyűlése épen nem maradt mögötte. És mindezt végezzük körülbelül 720,000 K évi kiadással a hazai egyház 5.568,000 koronára rúgó ösz­* Keletindiai ezüst pénz, értéke 1 kor. 60 fill. szes bevételéből, a melyből 408,000 K-t kitevő összeg osztatik ki nem idegen mezőn végzett missziókra. Ez a szolgálat nemcsak a gyülekezet tagjai és az egyház gyülekezetei között mozdítja elő az egységet, hanem társas szellemet visz be a különböző egyházak és társulatok közé is. A pogányság jelenlétében érzik ezek a munkások, hogy közös üzenetük, közös czéljuk és közös reménységük van. Ezért csaknem az összes egyházak és társaságok között tiszteletreméltó egyetértés van, mely kizárja az összeütközést. A legkeresztyéntele­nebb cselekedetnek látszik egy missziói társaságra nézve, hogy egy másiknak a híveit magának próbálja megnyerni; vagy hogy az egyik társaság olyan mezőre lépjen, a melyet egy másik már előzőleg elfoglalt, így a világ mintegy egyházközségek szerint osztatott fel és mindenik társaságnak megvan a maga állomása, mely bevallottan túlnagy szerény segélyforrásaikhoz képest. Ha egyházak és társaságok ilyen testvéries érzületet tanúsítanak egy­más iránt a távolban, itthon sem tehetnek mást. Innen a lehetősége annak, hogy olyan egyetemes konferencziák tartassanak, minők Londonban, New-Yorkban, Edinburgh­ban tartattak, hol a tagok beszámoltak arról, mily nagy dolgokat cselekedett velük az Úr. Szeretetteljesen tanács­koztak együtt a jövő munka érdekében és képesek vol­tak felfogni a szentekkel együtt Krisztus szeretetének hosszúságát, szélességét, mélységét és magasságát, mely felülhalad minden ismeretet. Az 1910-iki edinburghi konferenczián — a mely­hez fogható nem volt még a keresztyén egyház történe­tében sehol — megállapították, hogy még 9000 misszio­náriusra volna szükség, hogy az egész világon minden egyes léleknek alkalmat lehessen adni az evangélium hallására és hívésére. A canterbury-i érseknek — az angol magas egyház fejének ajkairól ezek a szavak hangzottak el: „A misszióknak kell elfoglalni az egy­házban a központi helyet és semmi másnak; ez az, a mi első sorban számít. Biztosítsd számára igazi helyét tervekben, politikában és imádságban; és aztán, — igen — aztán az eredmény az Övé, s nem a miénk ! De na­gyon meglehet, hogy ha ez igaznak bizonyul, állhatnak most itt némelyek, a kik nem látják meg a halált, míg nem látják eljönni Isten országát hatalommal." Ford. Takaró Géza. A belkörű tűzbiztosítás eszméjéhez. Csaknem minden egyházmegye foglalkozott a bel­körű tűzbiztosítás eszméjével, miután azt felvető dolgoza­tomat a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap útján minden esperesi hivatalnak megküldöttem. Igen vegyes érveket váltott ki a gondolat országszerte: pro et contra. Nem sikerült mindannyiról tudomást szereznem, mert csak egy néhány egyházmegye esperesi hivatala volt oly szí­ves kérésemre tudósítani a határozatot szülő érvek felől. Az érvek közül a kontra érvekre voltam kíváncsi. A ki mellettünk van, azokkal nincs vitatkozni okom;

Next

/
Oldalképek
Tartalom