Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-22 / 43. szám
hanem a kik az eszme ellen vannak, azokat kell az igazság erejével más nézetre vezetni. Részint az értesítésekből, részint pedig az egyházi lapokból sikerült néhány kontra érvelést megtudnom, a melyekre érdemesnek tartom szólani; főleg azért, mert ezt az eszmét a megvalósításra alkalmasnak, helyesnek, sőt szükségesnek tartom. Előre bocsátom, hogy az ellene elhangzó vélemények és érvek mind elvi magaslaton állanak. Ez benső örömmel tölt el, mert megdönti sokaknak ama jóslatát, hogy ez az eszme személyi tekintetek miatt figyelembe se fog jönni. A jóslat nem vált be, mert a kérdést, magáért az értékéért, mindenütt kellő figyelem honorálta. Lássuk azonban az érveket, melyek ellene felhozattak. Ilyenek leginkább a tiszáninneni és dunántúli kerületek egyházmegyéiből jutottak tudomásomra. Tiszáninnen a gömöri egyházmegye „nem látja teljesen megokoltnak a tervezett újítás életrevalóságát", ezért nem fogadta el a „javaslatot". Dolgozatom valójában nem is javaslat, mert semmi konkrét formát nem ölt magára; csupán eszmét vet fel, a mely érlelésre, mint mag hintetett széjjel. E végből az eszme életrevalóságát nem is igyekezett megokolni, csupán azt igyekezett feltárni, hogy összegben, pénzbeli eredményt tekintve, nagy pazarlás folyik egyházi tűzbiztosításunk körül, a mit okos módon a magunk javára változtathatnánk. A felvetett eszme — elismerem — nem is igyekezett más eszközt felhasználni a hatásra, az életbeléptetés valószínűvé tételére. Életrevalóságát más lesz hivatva indokolni. És ez a dr. Kováts István által félretett „gyülekezeti tartalék töke" megvalósítása, a melynek hogy ez hatalmas eszköze volna, elvitathatatlanJ Nem gondolom, hogy ne látná mindenki az állammal való nexusnak egyházunk féltett szabadságát fenyegető voltát. Kell gyülekezeti tartaléktőkét létesíteni! Az állammal való jelenlegi viszony és az abból folyó megkötöttség parancsolólag kényszerít oly önfenntartási alap megteremtésére, a mely a szeparácziót reánk nézve nem hogy elviselhetetlenné nem, sőt kívánatossá tenné! Prófétai tisztünk lelkünkre köti, hogy ezt necsak meglássuk, de meg is mondjuk! Most csak az eszközök után kell tapogatózni. Melyik lesz a helyes és a jó? Bátor voltam a modus vivendi egyikét a belkörű tűzbiztosításban megjelölni. Igaz, hogy a dolgozat erre a megokolásra teljesen nem mutat rá, de ezt későbbre volt szándékom hagyni. Az abaúji egyházmegye sem járult hozzá, mert: „a tapasztalat megmutatta, hogy ennekkeresztülvitele a jelen körülmények között lehetetlen, létesítésepedig koczkázatos". „Jelen körülmények között." Leszegezem e kijelentést, mert igen széles mezőn mozog. Nem tudom a jelen körülmények mérlegén mi a nehezék? A kerületnek a Fonciér-rel való megszokott és kényelmes biztosítása-e, vagy az egyházi épületek rossz karban léte ? Vagy egyet nem értő magyar természetünknek a nagy vállalkozásoknál mutatkozni szokott bábeli zavara? Nem tudom, nem állíthatom joggal egyiket se, mert világos kifejezésre nem jutott; a szivek mélyébe bepillantást pedig senkinek sem adta meg a Úr! Azonban akár egyik, akár másik szempont legyen is az irányadó, egyik sem állhat meg. A jelen körülmények a múltra nézve is állottak, mégis kimondotta a konvent a belkörű tűzbiztosítást minden gyülekezetre nézve, kötelező erővel, Kovács Albert előterjesztésére 1885-ben, a domesztikát pedig odaállította hátvédnek, — míg ez az intézmény megerősödik. Istenem! micsoda mulasztás volt tettekké nem váltani e határozatot! Vagy épületeink tűzbiztonsága ellen van kifogás, a mi miatt a koczkázatosságot veti a megyei közgyűlés az eszme ellen ? Épületeink 1885 óta nagyobb részben megújultak, úgy hogy a tűzbiztonság egyházi épületeinknél majdnem mindenütt konstatálható. A koczkázatosságot nagyon megczáfolja a biztosító társaságoknak ama mohósága, a mellyel sietnek a kerületekkel a szerződéseket megújítani. Még hátra van két esztendő Dunántúl, de már megkötötte új 10 esztendőre a szerződést. Erdélyi egyházkerületünk most harmadik éve megvalósította a belkörű biztosítást és félrerakott tőkéje közel jár már az 50,000 koronához! Pedig ha valahol, úgy Erdélyben van a legnagyobb koczkázat! Tisztelettel kérdem: akkor, a mikor olvastuk az országos tüzek híreit a nyáron, megfigyelte-e valaki, hogy mily sok helyen megmaradtak a templomok és az egyházi középületek? Korunk építészete épen úgy a fejlődés törvénye alatt áll, mint minden, és ma a legszegényebb ember is lehetőleg tűzmentesen épít és a koczkázat évről évre kisebb, úgy hogy ez az ellenvetés még a legkevésbbé elfogadható. Arra pedig, hogy egyszerre leégjen a magyar Sión, — csak mosolyogva lehet csendes hallgatással felelni! Ily álokoskodással azt is lehetne mondani: ne vessünk, mert elverheti a jég! — ne tanuljunk, mert holnap meghalunk ! Hiten építjük fel az Isten országát és nem — aggodalmakon ! Felső-Zemplén nem kíván a már kipróbált biztos útról lelépni. Bocsánat, — de ez a kényelem elve! Erre nincs mit válaszolnom! Van a már taposott ösvényen kívül más út is, a mely nemcsak a megélhetést, de a gyarapodást is eredményezi! Nekünk pedig erre a gyarapodásra volna szükségünk! Dunántúlról az átlagos benyomás a határozatok alapján ez: Igen üdvös volna a belkörű tűzbiztosítás létesítése, de a kerület már az Adriával szerződést kötött, így az ügyet az egyházmegyék ad acta tették. Ehhez a dunántúli biztosításhoz volna több mondanivalóm is, — de azt máskorra hagyom. Csak egyet. S ezt teljes erővel kiáltom ki 1 A biztosítási társulatok kartelje puhatolózik már, hogy ki lesz a konventen a belkörű tűzbiztosítás előadója! Nagyon vigyázzon tehát az illető, bárki legyen is az; mert ez a puhatolózás szörnyen gyanús! Kájel István.