Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-22 / 43. szám

ISKOLAÜGY. A gyönki gimnázium ügyéhez. Válasz Szilágyi Béla ref. lelkész czikkére. Szilágyi Béla ref. lelkész úrnak a gyönki reform, gimnázium áthelyezéséről irott czikkére csak néhány észrevételünk van. Mindenekelőtt előrebocsátjuk, hogy érvei egyáltalában nem tudtak bennünket meggyőzni s úgy hisszük, hogy az elfogulatlanul ítélő s törekvéseinket, mozgalmunkat a maga lényegében megértő, átérző közönség sem látja megdöntve a mi álláspontunk helyességét és igazságát. Hogy mégis foglalkozunk az emiitett czikkel, azért tesszük csupán, mert egy-két részletét a legjobb akarat mellett sem hagyhatjuk szó nélkül. Sokszor hallottuk már azt a vádat, a mi Szilágyi Béla lelkész úr közleményén is mintegy végigvonul, hogy a tanári kar Gyönk ellen dolgozik. Bocsánatot kérünk ; mi nem Gyönk ellen, hanem iskolánk mellett szállottunk síkra s úgy hisszük, abban senkisem kételkedhetik, hogy sokkal inkább szivünkön viseljük intézetünk javát, jövőjét, mint bárki más, a ki kivül áll iskolánk kötelékén. Mi kötelességet teljesítünk csupán, — legjobb lelkiismeretünk szerint! Arról, hogy a gimnázium létérdeke Gyönk község érdekével ellentétbe került, igazán nem mi tehetünk. Már a kezdet kezdetén tudatában voltunk lépésünk végtelenül felelősségteljes fontosságának; de mennél tovább rohant az idő, mennél behatóbban foglalkozhattunk az intézet sorsával, minél tisztább képet alkohattunk magunknak annak jövőjéről: meggyőződésünk csak annál szilárdabb, annál dönthetetlenebb lett. Nyugodt lélekkel állítjuk mindig, mindenki előtt, hogy minden lépésünkben, minden tettünkben, minden szavunkban egyes-egyedül a mi sokat hányatott iskolánknak szent érdeke lebegett szemünk előtt! Most csak kőt pontra reflektálunk. Az egyik a magyarosítás kérdése. Azt mindenki elismeri Gyönkön is, hogy a gimnáziumnak nincs magyarosító hatása. Mi nyugodtan hozzátesszük: nem is lesz soha! Evenként átlag 10 németajkú diákunk van s azok is jórészt otthagyják iskolánkat. Szilágyi Béla lelkész úr a tanári kart vádolja azért, hogy az iskola a magyarosítás terén nem tud eredményt felmutatni. Elég könnyelműen. Képzelhető-e, hogy egy 100 esztendős intézet tanárai sohasem törekedtek volna arra, hogy községük magyarságát erősítsék, gazdagítsák? Nem. De azért sem a múltban nem volt számbavehető a hatás, az eredmény s most sem az. Ezért igazán nem érdemes tovább tengetni itt az iskolát, feláldozni jövőjét. A másik az anyagi helyzet. Maradjunk csak a czikkben közölt adatoknál, ha nem is'egészen reálisak. A hiány 5400 K, mely a gyönki 70,000 K-ás adomány kamataiból 1900 K-ára redukálódnék. Ezt államsegéllyel kellene pótolni, olyanformán, hogy még 4—6 ezer korona felesleg maradjon. De azt elfelejti Szilágyi lelkész úr, hogy az állam nem bánik ilyen bőkezűen a pénzével s legfeljebb annyival emelné a segélyt, a mennyi az elkerülhetetlen szükségletek fedezésére volna csak elégséges s azt is olyan feltételekhez kötné, a melyeknek az iskola itt csak nehezen tudna megfelelni. Hol van akkor az a bizonyos felesleg, a miből annyi mindent „lehetne még csinálni"! ? De elfelejti azt is, hogy akkor még nincs telek, nincs új épület sem. Az állam a legjobb esetben 80 ezer koronával járulna ezekhez a szükségletekhez, 40—50 ezer koronáról s az építési államsegély 37<ros kamatairól még mindig az iskolának kellene gondoskodnia. Es hol van még az internátus, a mely nélkül az iskolának Gyönkön való élete továbbra el nem képzelhető?! Ilyen a jövő anyagi helyzete! Mindarra, a mit Szilágyi lelkész úr a régebbi és mostani tanári kar működéséről mond, csak rövid a feleletünk, hogy Szilágyi lelkész úr, a ki csak kevés idő óta van Gyönkön, nem lehet illetékes elbírálni a mi munkásságunkat, még kevésbé azokét a régi tanárokét, a kik nyomorúságos fizetésért emberfeletti nélkülözések között is fenn tudták tartani ezt a sokszor már szertehulló, elpusztulni kezelő intézetet! Lapozza csak át a külsősomogyi és tolnai egyházmegyék jegyzőkönyveiben a gimnáziumról szóló jelentéseket, olvassa csak el a főigazgatói jelentéseket: bizonyára igazságosabb bíránk lesz! A személyeskedés terére különben nem követjük, mert az áldatlan fegyver. Nem azért, mintha nem állanánk nyugodt lélekkel bárkinek bármikor az ítélőszéke elé, hanem azért, mert avval ügyünknek épenséggel nem lennénk hasznára. Még csak annyit, hogy bármilyen kedvező körülmények között is itt Gyönkön örökösen a létért kellene küzdenünk s még mindig kétes maradna, hogy azt fenn tudnók-e tartani? Hiszen ezt mindenki belátja, még Gyönkön is! De minket nem vigasztalhat az a szomorú tudat, hogy „legalább itt pusztul el az iskola". Minket nem érdek, hanem önzetlen szeretet köt ehhez az iskolához s lelkünkben az annak jövője iránti nagy és szent felelősség érzetét hordozzuk! Ezért követünk el mindent az áthelyezés érdekében. Itt előbb-utóbb a haldoklás ijesztő réme fog ránk meredni; Dunaföldváron az élet, a fejlődes, a haladás vár s ott rövid időn belül egy új kálvinista főgimnázium hirdetné egyházunk, hazánk erejét. Bármint történjék a döntés, nyugodtan várjuk azt. Haladunk tovább a nemes kötelességek útján. Ha győzünk, a diadal s a szebb jövő édes érzetével, ha vesztünk, avval a nyugodt öntudattal, hogy mindent megtettünk iskolánkért, a mit emberi erőnkből tehettünk! A gyönki ref. gimnázium tanári kara.