Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-17 / 38. szám

ISKOLAÜGY. A népiskolai vallástanítás tanterve. A dunamelléki ref. egyházkerület 1910. októberi jegyzőkönyv 216/VI., továbbá az 19J1. májusi jegyző­könyv 74. sz. alatt azzal bízta meg a kerületi nép­iskolai bizottságot, hogy egy új tantervet készítsen el, oly időben, hogy a f. évi őszi kerületi közgyűlésre be­terjeszthető legyen. Tóth Sándor, a bizottság előadója elkészítette a tantervet s abból közöljük a következőkben a vallás­tanításra vonatkozó részt, hogy olvasóink s a kerületi gyűlés tagjai előre ismerhessék. * Bevezetésül. A ref. népiskola a nép nevelőintézete s mint ilyen arra van hivatva, hogy ker. erkölcsi jellemet képezzen s közölje a tudásnak azon elemeit, melyeket a társada­lom minden tagjától megkövetel s melyek a tovább­képzés alapjául szolgálhatnak. A népiskola czélja első sorban a ker. erkölcsi jel­lemképzés, ennek pedig legfőbb eszköze a példaadás lévén, önként következik, hogy a népiskolai nevelő-okta­tás első eszköze maga a tanító. Azért az egyházaink szolgálatában álló tanítóktól megköveteli az egyházkerület, hogy sohase feledjék, mi­ként ők a ref. anyaszentegyház királyi papságának tagjai. Ebből folyólag: a) Kötelessége minden tanítónak, hogy az iskolá­ban, családban, az egyházi és társadalmi életben legyen világító fáklya, hegyen épült város, hogy látván a gyer­mekek s a felnőttek az ő cselekedeteiket, örömmel köves­sék Isten dicsőségére szolgáló példájukat. b) Tegye a tanító hitfelekezetünk iskolájában az összes oktatás központjává a ref. ker. vallást, olyformán, hogy minden tantárgynál Isten jóságát, bölcseségét, szeretetét stb. tüntesse fel. e) A tanítást minden délelőtt és délután énekléssel, imával kezdje és végezze. d) Vezesse a tanítványait önmaga a templomba, úgy és akkor, a hogy és a mikor azt az egyháztanács kívánja és meghatározza. Ha az egyháztanács kívánsága az iskolai oktatás hátrányára szolgálna, a kérdés felett végérvényesen az esperes dönt. e) A hol ifjúsági egyesületek vagy vallásos össze­jövetelek stb. szerveztetnek, ott azokban a tanítók a királyi papság buzgóságával kötelesek közreműködni s azok rendszeres látogatásában jó példával előljárni. Ha a tanító ezeket s az ezekhez hasonló s a lelkész közre­működésével szervezett valláserkölcsi czélú belmissziói egyesületeket elhanyagolja vagy épen népszerűtleníteni törekszik, ellene az esperes a zsinati I. t.-cz. 162. § f) pontja értelmében rendbüntetést alkalmaz, s ha ez ered­ményre nem vezetne, ellene az esperes hivatalból a Zs. V. t.-cz. 34. § 4. pontja alapján fegyelmi eljárást indít. * Vallásoktatás az elemi népisicola I—VI. osztályában. A népiskolai valláserkölcsi oktatás czélja az, hogy a növendékek érzését, gondolkozását és cselekvését evangéliumi keresztyén szellem irányítsa és hassa át. Általános a panasz, hogy népünk vallásos élete rohamos hanyatlást mutat. Ezt nem csupán az bizonyítja, hogy megfogyott a vidám szívvel hozott áldozat száma; hogy a templomok sok helyen csaknem üresen állnak ; hogy törvény után törvényt kell alkotni az egyházi iskolai terhek behajtásáról; hogy nap-nap után szaporodnak a rajongó felekezetek, hanem mutatja leginkább az, hogy népünk kötelességének teljesítéséhez, a kísértések vissza­utasításához, ősi tiszta jellemének megőrzéséhez, bújának, bajának elviseléséhez nem képes vallásából elegendő erőt meríteni. Nagyon jól tudjuk, hogy ennek nem egy oka van, hanem ez száz különböző ok összeműködésének ered­ménye. De kiváló oka ennek az is, hogy népiskolai val­lásoktatásunk irányt és módszert tévesztett. Nem vallásos érzést plántál a fogékony gyermeki lélekbe, hanem a vallásról szóló tudomány száraz meghatározásaival terheli a gyermek lelkét. Oly meghatározásokkal, melyek nehéz szubtilitásaikkal a gyermeki lelket agyonkínozzák, kifá­rasztják s a vallás és egyház ellen hangolják, s melyek­nek a gyermekek az életben semmiféle alkalmazhatósá­gát nem érzik, a melyek megerősítik a gyermek lelkében azt a mindenfelől zengő gonosz meggyőződést, hogy a vallás nem ér semmit, felesleges s legfeljebb a lélek gyötrelme. Miért volt apáink élete vallásosabb ? Azért, mert az 50—60 évvel ezelőtti nemzedék ismerte apróra a bibliát. Mert ha jellemét kísértették, ostromolták, ha kereszteket mért reá az isteni bölcseség: a bibliából intő, bátorító, vigasztaló példákat tudott magának idézni; azok tanulságából önmaga erőt tudott meríteni. Erezte az is­kolai vallásoktatás alkalmazható voltát s egész életen átkísérő áldását. S ezzel ellentétben miért fordul el a mai nemzedék vallásától, templomától s miért vetkőzik ki ősi tiszta jelleméből ? Azért, mert nem ismeri a bibliát; mert nép­iskolai vallásoktatásunk káték és hittételek beemlézésévé változott, melynek a gyermek csak keserű emlékeit viszi az életbe magával. Meggyőződésünk azért, hogy a lelket kell a nép­iskolai vallásoktatásnak vallásossá tenni; a vallásos érzé­seket, a hitet, bizalmat, Isten akaratán való megnyugvás érzéseit kell a gyermeki lélekben felébreszteni s abba beleplántálni. Ennek pedig egyetlen biztos eszköze a biblia. Világszerte mindenütt azok a legvallásosabb népek, a melyek legbibliásabbak s nálunk is minden gyüleke­zetnek azok képezik a színe-javát, kik a bibliában a legotthonosabbak. Tehát ezek számát kell szaporítanunk a népiskolai vallásoktatás által. A felhozott indokok alapján a népiskolai vallás­oktatást a biblia alapos megismerésére kellene fektetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom