Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-27 / 35. szám

védve ad olyan igazi útmutatást, mely mellett öröm a munka minden félnél. A lelki élet tanulmányozásán alapuló minden modern tanügyi kérdés minden bírálatokon túlesett s gyakorlatban bevált didaktikai fogás a maga helyén, mint kész eszköz, ajánlva, alkalmazva, úgy hogy azok előtt, a kik e kérdések újabb alakulataival foglalkoztak, úgy tűnhetik fel, mint a modern pedagógia összefoglalása. Az iskola-nem meghatározása, jellegének kidomborítása, az iskolai szellem egységének hangsúlyozása, az élettel való kapcsolat szemléltetése, az igazi ismétlések jelentősége, a tanuló munkájának szabatos körülírása s az egyéni nevelés gondolatának központba helyezése, a tanári hospitálások, értekezletek czéljának feltűntetése, a tanmenetek készítésében a feladat preczizirozása s a keresztülvitelben való útmutatás, a gyakorló iskolai képzés kiemelése, a próbatanitások fontosságának hangoztatása, a socziális nevelés módozatainak feltűntetése : mind újabb és újabb alkalom egy-egy teljesen megérett, kipróbált, jónak bizonyult, elfogadott elv ajánlására, utasításul adására. És mindez igen szabatos, tömör, feleslegesen nem ismételgető, de bizonyos központi gondolatot, minők a pedagógia tanítása s a gyakorló iskola jelentősége, többször szándékosan hangsúlyozó nyelven előadva, hogy élvezetes olvasmány minden pedagógusnak. A hogyan ez az útmutatás a tanulók osztályozását, mint tanári kötelességet, a tanári gond különös figyelmébe ajánlja, az egyéni kvalitások mórlegelésének kötelezettségével, a többi tárgyak óráin hospitálásokból szerezhető sokoldalúság alapján, az olyan nyomorult és nevetséges esetlegességeknek, minőket a czopfos noteszrendszer feltűnteti, teljes elvetésével, — igazán öröm és gyönyörűség. És a részleteknél sem vész bele az aprólékosságok hínárjába, s a mi az én nézőpontomból talán túlságosnak látszik is, rögtön más színbe tükröződik, ha arra a sokféleségre gondolok, melyből a mai tanítóképző tanárkara áll s a melyben az egységet csak reprezentálja az igazgató, de valóságban ez a tanterv és utasítás biztosítja. Még az ilyen részletkérdések tárgyalásánál is sok lélektani tudás nyilvánul, mintha csupa nagytapasztalatú, tanítással foglalkozó egyének és nagytudományú pszichológusok készítették volna, — bár sejtelmem sincs róla, hogy ki, vagy kik kezétől készült. De a pompás megfigyelések, a lelki élet zárjaihoz vezető nyomok jelzése, a biztosság a régiek elhagyásában s újak felkarolásában, az egyenes irányú lendületes haladás, a mechanizmustól való határozott védekezés, a tanítói öntudatossság minden biztosítéka s még sok-sok előnyös dolog engem annyira megvesztegettek, hogy apró-cseprő kifogásokkal elő sem hozakodom. Végezetül még csak annyit tartok megemlítendőnek ez alkalommal erről, hogy a miniszter a felekezeti főhatóságoknak is megküldötte a tantervet és utasítást, „hogy annak használatát, a tanítóképzés egységessége érdekében . . . esetleg elrendelni méltóztassék". „Tisztelettel megjegyzem — mondja — hogy a fizetés kiegészítési államsegélyt élvező tanító- és tanítónőképző intézetekre nézve, az 1909. évi . . . 46,447. szám alatt kelt szabályzat . . . rendelkezésénél fogva, ezen tanterv és utasítás használata kötelező." Az állami képzőkben már a legközelebbi iskolai esztendőben kötelező a végrehajtás. Nem kételkedem benne, hogy a mi főhatóságaink is elrendelik használatba vételét, mihelyt a megfelelő retortákon keresztül vergődik. Akár így, akár úgy, azt külön bátorkodom szíves figyelmébe ajánlani az illetékes testületnek, hogy a vallás- és erkölcstan tanításának részleges utasítását megfelelő úton és erőkkel munkába venni és zárós időn belül az ügy érdekében elkészíttetni méltóztassék, még pedig figyelemmel azon elvekre és keretekre, a melyek a tanítóképzés többi tárgyát illetőleg ez utasításokban annyira szerencsés összefoglalást nyertek. Elekes Imre. BELFÖLD. Az alsó-baranya-bács-szlavóniai egyházmegye közgyűlése. # E hó 15., 16. és 17-én tartotta évi közgyűlését az alsó-baranya-bács-szlavóniai egyházmegye Újvidéken. Méltán föltűnhetik olvasóinknak az a körülmény, hogy egy traktus három napig tanácskozik. Ez pedig nem is kivételes eset Alsó-Baranya-Bács-Szlavóniában, hanem — szokás. Van benne valami része az általános bürokratikus szellem hatásának is ; de még sem lehet mindent a mai „papiros kornak" rovására írni, mert több körülmény játszik közre ez egyházmegye gyűléseinek szokatlan hosszúvá tételére. Egyházközségeinek száma, igaz, hogy nem nagy, de három vármegye területén fekiisznek s egyharmad részben Horvát-Szlavonországokban s így épen az egyházkormányzatot érdeklő ügyekben (vallás-közoktatás és közigazgatás) különleges autonómiával bíró területen. Részben e miatt is komplikáltabb a traktus kormányzata s több időt igényelnek gyűlései. Mindazáltal még ez sem teszi indokolttá a három napos gyűléseket; hanem ezen kívül oly okok is forognak fenn, a melyek kiküszöbölhetők volnának s ezáltal nemcsak az egyes egyházközségek, hanem az egyházmegye közpénztára is jelentékeny fölösleges kiadástól szabadulna meg. Minden nap, csupán a napidíjakat számítva, 600 koronájába kerül az egyházközségeknek, s legalább egy napot meg lehetne takarítani, ha a fontosabb ügyek előórtekezleten megismertetnének s a hosszabb jelentések kinyomatnának. Ennek a kinyomatásnak 100—200 korona költsége bőven visszatérülne a gyűlés megrövidülésében. E mellett természetesen a házszabályok szigorú megtartása és megtartatása is szükséges volna, valamint az ügyek szónoki beszédekben való előadásának kiküszöbölése. Ez utóbbi körülmény sok órát igénybe vesz, pedig minden óra 100 koronába kerül.