Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-20 / 34. szám

Isten, a mi erős várunk. De előbb Istenhez kell térnünk; Krisztust, az isten-embert kell követnünk, hogy lelke újjászülje a mai romlott emberiséget. Akkor, ha a földben harczolnak is a titkos erők, — a földön lesz béke, mert a szeretet uralkodik fölötte ! Keresztesi Samu. Püspöki székfoglaló-beszéd. Tartotta: dr. Baltazár Dezső tiszántúli püspök, 1910. ang. 15-én. „Mit látni mentetek?" Ezekkel a szavakkal fordult Jézus a sokasághoz, mikor bizonyságot tett a felől, hogy az útegyengető Keresztelő Jánosban a prófétánál is nagyobbat láttak az emberek. „Mit látni jöttetek ?" Kérdezem tőletek én is: imádott mesteremnek, királyomnak, Ídvezítőmnek alázatos szolgája. A Jézusé: a kit embernek is, Istennek is vallok; életének, csodadolgainak, halálának, feltámadásának, menybemenetelének, öröktől fogva való és örökké való ídvezítésének valóságával egyben. Ő általa, a kiben élek; 0 vele, a kiért meg is tudok halni, annyit el merek én is mondani, hogy itt sem láttok „ingadozó nádszálat". Emberi gyarlóságomban én is érzem a magam „nyomorúságos, elvettetett állapotát" ; tudok a léleknek és „testnek töviseiről", melyek megaláznak s a melyekkel épen azért „dicsekedem" ; de tudok az én hitemnek és esküvésemnek erejéről is, melynél fogva „megmaradok azokban, a melyeket tanultam és a melyek reám bízattak, tudván Kitől tanultam"; tudok a „fegyverekről, melyek nem testiek, hanem Istennek ereje által erősek, nagy erőségek lerontására"; tudok a megigazításnak amaz ajándékáról, melyet az Úrtól vettem „hit által, ingyen kegyelemből, a Jézsusért". Ezekkel lehetek „összetört nádszál", melyet legázol az élet viharja és földre tipor a halál; de a melyet felegyenesít és újra megépít az, a ki „a füstölgő gyertyabelet nem oltja el; de „ingadozó nádszál" nem lehetek soha; mert a kőszikla a melyen állok, erős és a vezérfény, a mely után megyek, bizonyos. Ez a kőszikla, ez a vezérfény, mely is a „Jézus Krisztus", tart meg engemet attól, hogy „ide s tova hajtassam az emberi tudományok különböző szelei által", a melyeknek manapság olyan járványos ideje vagyon. Ennek az időnek a teljességében jött meg az alkalma annak, hogy — habár a „Jézus, sőt a próféták lába sarujának szíjját sem vagyok méltó megoldani" — a hivek sokaságának bizalma vezérül hivott el engemet. Ez a bizalom az Úr ama szavait tolmácsolja nekem, a miket a küldetés nagysága előtt megroskadó Jeremiás mondott: „ne mondd ezt: gyermek vagyok' én,' hanem valamire küldelek, elmenj s valamiket parancsolok, megmondjad". A kit tehát láttok: az vezér. Gyarló erőkkel, de alátámasztva az Istennek kegyelme, népek bizodalma, erős elhatározás és reménységek által, melyeket az Istenben vetek ós hiszem, hogy azok a reménységek meg nem szégyenítenek; mert bizonnyal elhittem, hogy „az Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok és az 0 kegyelnie nem volt és nem lesz hozzám hiábavaló". Minden vezér küzdelmeinek harczteret keres és vezérfényt, a mely után megyen. A tér, a melyen futásomat elvégezni, nemes harczomat megnarczolni és hitemet megtartani akarom, maga a válóságos, az egész élet, földi és égi boldogságukért tusakodó emberekkel. A vezérfény, az evangélium úgy, a mint az újszövetségi szentírásban megíratott. Eletet vezetni, vigasztalni, gyógyítani és megmenteni csak úgy lehet, ha ismerjük, méltányoljuk, felkaroljuk minden oldalát. Az én vezérségem lelki vezérség, udom. De azt is tudom, hogy valóságos embereket kell vezetnem, a kik megéheznek, megszomjúhoznak, elfáradnak, nyomorúság tőreibe esnek és sírnak nemcsak a lelki bánattól, hanem a testi fájdalomtól is. Az Antikrisztus a test által kárhoztatja a lelket; Krisztus a lélek által teszi szentség templomává a testet. A közvetítés tehát megvan a test és lélek között, úgy a hit, mint a hitetlenség, úgy az ídvesség, mint a kárhozat viszonylatában. A visszatérő nagy társadalmi áramlatok, melyek a lélek fényes kultuszának romjain, a testi, anyagi élet kizárólagosságának akarnak eszménytelen templomot építeni, épen a tagadott lélek legönállóbb erejével: azzal, a mely az Istentől elszakadt, lázadnak fel ós támadnak a lélek valósága ellen. Viszont az az irányzat, a melyik a szegénység, szolgaság, testsanyargatás, világmegvetés jelszavával indult s a lelki élet, mint egyedüli élet feletti kizárólagos uralmát hirdeti, a végén a külső fény, anyagi gazdaság, testi élet és földi hatalom bálványaihoz érkezett el. Nem az ember, hanem az Isten bölcsesége az, a mi eligazít. Jézust ott látjuk az élet minden viszonylatában, ott a társadalmi élet forgatagai között. Nem kicsinyli, nem tagadja meg sem a test, sem a lélek szükségeit. Nem zárkózik el képmutató titokzatosságba, mintha csak szellemmel élne, viszont csodatevő hatalmának csak egy részét adja át a kenyérkérdés szolgálatába. Az élet kettőssége közötti középút arany hidján vezetnek át bölcseségének lábanyomai. A tökéletesség nagy találkozóját a magasságos mennyekben tűzi ki; de az odajutáshoz a leggyakorlatibb földi életben jelöl ki utakat. Hiszen, ha az ő országa nem e világból való is, de ebbe a világba való. A keresztyénség nagy eszményei nem arra valók, hogy az elméleti kegyesség farizeizmusa a maga számára sajátítsa ki, vagy hogy elmerengjen rajtuk a vérnélküli ábrándozás; nem arra valók, hogy szolgálatukból üzletszerű hivatali titkot csináljanak; hanem arra valók, hogy belőlük minden halandó ember életére, a tudatlantól a tudósig, a kunyhótól a palotáig a földi és égi közvetlen áldás mannái hulljanak. „Jézus az út, igazság és az élet." A merre ő vezet, megyek. Látom, mint kinálja pásztorainak, nyájának az életet, hogy használják mennyei Atyjának, ki az övék