Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-20 / 34. szám
PROTE EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : IX. ker., Kálvin-tér 7. sz., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos, kiadó és felelős szerkesztő : HAMAR ISTVÁN. Főmunkatársak: Dr. Kováts István. — Veress Jenó. Előfizetési ára : Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér Hirdetési díjak : Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolczad oldal 5 K, TARTALOM. Az Elet Könyvéből: Erős vár a mi Istenünk. Keresztesi Samu. — Vezérezikk: Ptispöki székfoglaló-beszéd. — Iskolaügy: Reformok a tanítóképzés körül. Elekes Imre. — Belföld: Baltazár Dezső püspök beiktatása. Tudósító. — Az ország 1909. évi egyházi és valláserkölcsi közállapotai. Homola István. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Különfélék. — Pályázatok. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. Erős vár a mi Istenünk. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azértnera félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe." Zsolt. XLVI. 2.3 . v. A verejtékkel öntözött munka, a nap perzselő hevének viselése, a gyötrő szomj ellankasztanak, levernek, mintha a tüzes kemencze borzalma szakadna ránk. Epedve várjuk az alkonyt, s az est lehűlt leheletétől valamennyire ismét felüdítve, boldog örömmel szemléljük a ragyogó csillagtábort, — aztán a napi harcz án csendes szívvel térünk nyugalomra, mert testnek, léleknek szüksége van pihenésre, új erőgyűjtésre. Fejünk nehéz, a forrongó gondolatok lassacskán elcsendesednek, s szeretteinkre gondolva lépünk át az ébrenlét küzdő világából az álom pihentető világába. És álmodunk. Álmodunk az égről, mely ép úgy ragyog felettünk, mint az első emberpár felett; a földről és virágairól, az örvendezésről és sírásról, a soha nem szűnő harczról és az örökké tartó békességről. Midőn álmunk legédesebb, midőn az álomban ép azt nyertük meg, a mi után ébrenlétünk harczában legfőkép epekedtünk, rettenetes hatalom rázza meg a védelmet nyújtó hajlékot! A föld inog, mozog, mintha ki akarna szaladni alólunk, s mi szállunk, sülyedünk a rettenetes mélységbe, hogy örökre elnyeljen kedveseinkkel együtt. Borzasztó, észbontó ébredés! A föld reng, — itt az ítélet 1 Jő titkon, hirtelen, hogy megsemmisítsen. Megdöbbenünk s remegve gondoljuk, mert nincs időnk és erőnk kiáltani: „Uram, tarts meg, mert elveszünk!" A félelem és remegés azonban csak pillanatokig tart. Midőn tudatára ébredünk a veszedelemnek, már ott van a megmentő, a megtartó oltalom, a legerősebb és legbiztosabb vár: a mi Istenünk. Igen, a mi Istenünk, ki pozdorjává törhet, mert 0 az Úr mennyen és földön, de a ki kegyelmes is, mert Atyánk, s kész arra, hogy keblére öleljen. De oda borul-e minden engedetlen, daczos gyermek az Ö keblére ? Oda kellene borulnia! Az összes teremtmények között egyedül az embernek van félteni, veszteni valója. Minden más teremtmény, ha rendeltetésének megfelelt, meghal, eltűnik, megsemmisül a veszedelem tudása nélkül; de az ember él akkor is és pedig örökké, midőn a megnyílt föld magába temeti. Nem kell-e megtanulnunk: hogy az ember úgy bölcselkedjék, mintha minden nap meghalna és úgy cselekedjék, mintha örökké élne! Gondolatunk, bölcselkedésünk csak a sírig vezet, de cselekedetünk átkísér homályon, sötétségen az örök Világosságélé, ki előtt nincs titok, nincs rejtély, ki előtt tudva van minden gondolatunk. A földi életben pedig mennyi a homály és sötétség. Mennyi megoldatlan rejtély, mennyi kimagyarázhatatlan titok! Főkép a sötétség gondolatban és cselekedetben! A romlás, gonoszság, a bűn millió és millió változatában! A jogfosztás, a szabadságrablás 1 Hirdetjük, mint egyetemes isteni törvényt: mindnyájan egyenlők, testvérek, szabadok vagyunk, de szavainkat meghazudtolja cselekedetünk, életünk. Mindnyájan hatalomra, elsőségre vágyunk és törekszünk, s jól esik látnunk, ha a kisebbek, a gyengébbek előttünk hajlonganak, hogy erőnk tudatában egyet rugjunk rajtuk. Pedig a föld itt is reng, mozog, hogy egyházi, társadalmi és politikai életünket fölkavarja, megsemmisítse ! Nem hallják a nagyok, hatalmasok, a királyok az itt és ott gyakran fölhangzó morajt, melyet sokszor szuronyokkal kell elfojtani ? Nem érzik a rengést, a recsegést-ropogást, melyet a föld munkásférgei: a nyomorgók milliói idéznek elő, a kik, ha erejük tudatában összefognak^ bilincsekkel összezúzzák elnyomóikat s a megsemmisülés örvényébe temetik őket? A moraj nő, erősödik ; az elfojtott erők: a szenvedélyek minden pillanatban kitörhetnek, — s akkor ki őriz meg a véres pusztulástól ?
