Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-13 / 33. szám

egy levelemben. De az agyonhallgatás (nálunk ehhez pompásan értenek) volt a felelet. Azért térek vissza reá. A kérdés a következő: Dr. Pruzsinszky Pál theol. tanár áthelyeztetett a pedagógiai tanszékről a történelmi tanszékre. Ezzel megüresedett a pedagógiai tanszék. Az 1909. októberében tartott közgyűlés 52. sz. határozatában elfogadja a tanszék ad hoc ellátására vonatkozó választmányi indítványt, de kategorikusan kimondja: „A kerületi közgyűlés egyben felhívja a theol. választmányt, hogy a bölcsészet-pedagógiai tanszék végleges betöltésére nézve a legközelebbi kerületi közgyűlés elé tegyen javaslatot 1" Eltelvén az ily módon engedélyezett tanév első fele, a theol. választmány, a tanári kar azon világosan kifejezett óhajával szemben, hogy: „mivel nincs kvalifikált jelöltünk, kit meghívásra ajánlhatnánk, a választmány hirdessen pályázatot", — 1910. február 2-án tartott ülésében: „megfontolandónak tartja, nem lenne-e czélszerűbb ezt a tanszéket továbbra is a meglevő tanárokkal láttatni el, kiknek javadalmazását e tanszék dotácziójából egyenlővé lehetne tenni a hazai hasonló fokú egyházi és állami intézetek tanáraiéval". A választmány e javaslatát szögezzük le. A theol. választmány legnagyobb részben a kerületi közgyűlés alkotó tagjai sorából kerül ki. Kiküldetésének minden bizottság akkor felel meg, ha a kiküldő gyűlés intencziójának megfelőleg jár el. Nem ismerek bizottságot, mely, ha a gyűlés intencziójával szembehelyezkedik is, mindjárt intézkedjék is. Itt úgy cselekedett a theol. választmány. Az utasítás a tanszék végleges betöltését czélozta; de a választmány nagyon „megfontolta", hogy betöltse-e? Kedves szerkesztő uram ! Lőtt a választmány, de nem arra czélzott, a hová kellett volna, hanem máshová! Előbb a kerületi utasításnak megfelelőleg kellett volna eljárnia és azonfelül kellett volna „megfontolnia", hogy a theol. tanárok fizetésemelése kérdését is meg kell oldani! Azt fontolta volna meg a választmány, hogy alapot létesítsen, de ne a meglevőt ossza széjjel! A „megfontolás" ilyetén eredménye csak növeli a bizottságok iránt való ellenszenvet, pláne ha figyelembe vesszük, hogy itt a választmány így intézkedett is! A közgyűlés elfogadta a mult évi határozatával és a tanári kar előterjesztésével szemben hozott választmányi határozatot és így a tanári kar fejenként 1200 korona — fizetésbe be nem számítható — pótlékot kap ! A tanári kar tagjai ugyan a mai megélhetési viszonyok szerint a theol. képzés emelése érdekében kétannyit is megérdemelnének; de nem pótlékot, hanem nyugdíjba beszámítható fizetést. De nem ily „megfontolással", hogy terhet is raknak a tanárok vállaira, megszüntetve egy tanszéket. Kérdem, kedves szerkesztő uram, hogy melyik gyűlésnek volna lelke a professzor urakat most már ez 1200 korona fizetésemeléstől megfosztani, és viszont mikor lesz lehetőség a tanszék-kérdés végleges megoldására? Mert hogy specziál kollégiumokról hallunk jelentéseket : Raffay, Kováts, Germanus, újabban Veress, Sebestyén privát kollégiumairól, — ezek bajosan oldják fel a választmányt a rendes tanszék betöltésének kötelezettsége alól! Kedves szerkesztő uram! Olvastam egyszer az Ön tollából egy hatalmas czikket a bizottságok hatalmának növekedése ellen, midőn a közös-bizottságról írt. Én minden soránál a mi theol. választmányunkra gondoltam, mert látom, hogy nőnek nemcsak fent, de lent is a bizottságok felelőtlen hatalmokká! Ez se jól van, kedves szerkesztő uram! Áldja meg az Isten 1 Balatoni István. * * * A felelőtlen hatalmú bizottságoknak perhorreskálója vagyok. A jelen alkalommal azonban úgy látom, hogy czikkíró olyan intézkedéseket imputál a theol. választmánynak, a melyeket ez nem tett meg. A vád tehát nem állhat meg. Igaz ugyan, hogy a választmány az 1909. évi gyűléstől arra nyert utasítást, hogy a tanszók végleges betöltésére tegyen javaslatot; de ha ennek daczára megfontolandónak ítélte — nem maga, hanem a közgyűlés által — hogy nem lenne-e czélszerűbb addig, míg az intézet anyagi helyzete javul, a tanszéket továbbra is a meglevő tanárokkal láttatni el, a mely esetben a tanszók javadalma a tanárok fizetésrendezésére fordíttatnék, s ha a tanári kart és a pénztárnokot arra utasította, hogy a dolog pedagógiai és anyagi oldalára nézve tegyen javaslatot, — ezzel, szerintem, nem lépte át hatáskörét és nem vált felelőtlen hatalommá, mivel a beterjesztendő javaslatokra nézve a közgyűlés döntését kívánta kérni s kérte is. A közgyűlés elutasíthatta volna a választmány javaslatát; de nem tette, hanem inkább elfogadta, s ezzel elismerte, hogy a jelen viszonyok között a választmány javaslata volt HZ^ cl mellyel más fontos kérdések is, legalább egyelőre, megoldhatók. Hatalmi túlkapásba tehát, szerintem, a választmány nem esett. Más kérdés azonban, hogy a dolognak ilyetén megoldása pedagógiailag czélszerű és méltóság tekintetében megfelelő-e ? Pedagógiai tekintetben mindenesetre helyesebb volna, ha valóságos szaktanár látná el a filozófiai-pedagógiai tanszéket. De a jelenlegi helyettesítés sem minősíthető abszurdumnak. A filozófiai tárgyakat olyan tanárok látják el, a kiknek arra diplomájuk van; a pedagógiai tárgyak és a szocziológia pedig olyan tanárok kezében vannak, a kik, ha diplomával nem rendelkeznek is hozzájuk, de elég egyéb kvalifikáczióval rendelkeznek, hogy azokat akadémiai színvonalon előadhassák. A dolognak nem pedagógiai, hanem anyagi oldala csupán az, a mihez joggal szó férhetne, ha a kerület a megoldást nem ideiglenesnek, hanem véglegesnek tekintené. A tanárokat ugyanis nem a 6-dik tanszék helyet-