Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-13 / 33. szám

hálásak is vagyunk érte. Ha azután még tovább benn időzünk, újabb és újabb szépségekre buk­kanunk, a miket előbb nem láttunk. Abban mind­nyájan egyetértenek azok, a kik bementek a hasonlat által jelzett kertbe, hogy ott végtelenül sok megélni való van. Azt is bátran elmondhat­juk, hogy még ritkán akadt olyan ember, a ki megbánta volna, hogy odabenn járt. A legtöbben csak most tudjuk meg, hogy érdemes a világon élni. C. G. Ford. Dr. T. I. Reflexiók egy főrendiházi beszédre. Gyurátz Ferencz, a dunántúli evang. egyházkerü­letnek általunk igen tisztelt püspöke, a vallás- és köz­oktatásügyi tárcza költségvetésének július 21-diki főrendi­házi tárgyalása alkalmával emelkedett szellemű beszé­det mondott, a melyben több olyan dologra hívta föl a vallás- és közoktatásügyi minisztert, a minek megvaló­sítása nagy nyeresége lenne felekezeti iskoláinknak és felekezeti tanítóképzőinknek. Sürgette a lelkészi kongrua rendezését és a korpótlékok behozatalát és az 1848: XX. t.-cz.-nek a protestáns egyházakra nézve leendő végre­hajtását. Ez utóbbi kérdéssel kapcsolatban nevezetes kijelen­téseket tett a püspök úr a róm. kath. egyházi vagyonra nézve. Olyanokat, a melyeket elismeréssel honorált még a róm. kath. sajtó is. Az 1848: XX. t.-cz. végrehajtásának a prot. egyházak részéről való sürgetése, mondá a püs­pök úr, „kizár minden szekularizácziós gondolatot, Nem irigyeljük, nem kívánjuk a másét. A mit óhajtunk, a mit kérünk, a szentesített törvénynek végrehajtása, ille­tőleg a szentesített törvény szellemében az egyházainkat megillető javadalmak biztosítása. En a magam részéről az egyházak segélyezését közérdekűnek tartom és így a róm. kath. egyház javadalmainak fentartására nézve is az a meggyőződésem, hogy ez a mai, különösen a mi hazai viszonyaink között nemcsak az egyháznak, de általában a nemzet érdekének is megfelel". Majd nagy elismeréssel szólva a magyar róm. kath. egyház vallá­sos, kulturális és honvédő szolgálatairól, kijelentette, hogy ,a mely egyház ily hatást gyakorolt nemzetének életére, fejlődésére; a melynek annyit köszönhet nem­zetünk, az, be kell vallanom, megérdemelte azokat az eszközöket, a melyeket czéljaihoz nyert volt az ál­lamtól". Ezeket a kijelentéseket mi is készséggel aláírjuk, annyival is inkább, mivel a mióta újabban felvetődött a szekularizáczió gondolata, sohasem voltunk annak támo­gatói, hanem ugyanazt az álláspontot foglaltuk el, mint Gyurátz Ferencz püspök, t. i. hogy az 1848: XX. biz­tos alapjára állva, követeljük az államtól protestáns egyházaink arányszerű segélyezését, illetve dotáczióját. Ha mégis reflexiókat fűzünk a püspök úr kijelentései­hez, — azt azért tesszük, mivel az ő, valamint majdnem összes egyházi vezérférfiaink e kérdésre vonatkozó nyi­latkozataiból is hiányzik egy, szerintünk oly lényeges mozzanat, a mi nélkül az 1848: XX. arányszerű végre­hajtásának sürgetése vagy követelése csak a levegőben lóg és a teljes eredményt meg nem hozhatja sohasem, legfelebb csak az államsegélynek évről évre büdzsésze­rűleg emelkedését. Ez a lényeges mozzanat pedig a róm. kath. egyház kezén levő vagyon jogi eredetének tisztázása, értékének és teherbírásának pontos megállapítása. Mert mi értelme és jelentősége van arányszerű segélyt vagy dotácziót kérni, a mikor senki sem tudja, sem azt, hogy a róm. kath. egyházi vagyon mily részben állami eredetű, sem azt, hogy annak mi az értéke és teherbírása? Mindazok az adatok, a melyek erre vonatkozólag, akár a históriában, akár a statisztikai kimutatásokban rendelkezésre állanak, csak pontatlan tapogatózások, a miknek alapján elindulni alig lehet, ítéletet mondani pedig tiszta lehetetlenség. Az a parlamenti bizottság, a mely hivatva lett volna ezeket megállapítani, dolgavégezetlen tette le mandátu­mát már évtizedekkel ezelőtt, s azóta a dolog tisztázása nemcsak szóba sem került az egymást felváltó kormá­nyok és parlamentek alatt, sőt az utóbbi időkben szinte határozott tervszerűség látszik az ügy elhomályosítására, — természetesen nem a prot. egyházak érdekében. Ehhez az elhomályosításhoz tartozik a róm. kath. auto­nómia sürgetése ós ismételt beígérése, az 1848: XX. t.-cz.-re való hivatkozással a róm. kath. papi kon­grua rendezése, a róm. kath. gimnáziumok állami segí­tése, tanáraik fizetésének állami rendezése, a vallás- és tanulmányi alapnak az állampénztárból való folytonos töltögetése, — miután, állítólag, mindezen czélok szol­gálatára nincs elég anyagi ereje a róm. kath. egyház­nak 1 Nincs elég anyagi ereje ? De ki tudja, hogy csak­ugyan nincs-e? Hivatalosan és nyilvánosan ez sehol és soha nem volt kimutatva. Azt a felszámítást is, a mely­nek alapján a nagy egyházi javadalmasoknak a lelkészi kongruarendezéshez való hozzájárulása megállapíttatott, sohase láttuk, — nem látta még a törvényt megalko­tott parlament sem, legfeljebb maga a vallás- és közok­tatásügyi miniszter. Pedig, hogy a róm. kath. nagy egy­házi javadalmasok évenként csak 700,000 koronát képe­sek fordítani az alsó papság fizetésrendezésére, a hiányt pedig az államnak kell pótolnia, — csak az hiheti el, a kinek még megközelítő fogalma sincs a róm. kath. egyházi vagyon nagyságáról. Az itt terjengő homályt tehát el kellene oszlatni mind a róm. kath. egyház reputácziója, mind az állam anyagi érdeke szempontjából. Minket, protestánsokat érdeklőleg pedig abból a szempontból, hogy az 1848 : XX. alapján való arányszerű segély vagy dotáczió követelé­sénél ne csak frázisokat pufogtassunk a levegőbe, hanem követelésünknek biztos alapot is vethessünk. A mikor tehát az általunk nagyon tisztelt püspök úr védelmére kelt a róm. kath. egyházi vagyonnak és ezzel párhuzamosan az 1848 : XX. alapján a prot. egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom