Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-22 / 4. szám

szakítja, kész kegyelem. Nélia Isten az ilyen lelkeket hirtelen sorscsapással állítja meg. Az ember kétségbeesve borul lábához. Akkor Isten föléje hajol és azt mondja: „Csendesedj, gyermekem, csendesedj s ismerd meg, hogy én vagyok, a te Istened!S a bánat és kétségbeesés lassankint megadássá és engedelmességgé változik át. A szegény, fáradt, ingadozó ember ismét erőt nyer új szárnyalásra. Peabody G. Ferencz. Ford. V. J. A hitoktatásügy rendezése az állami iskolákban* I. A hitoktatás fontossága az iskolák államosításának folyton fokozódó aránya szerint egyre növekedőben van. A régi felekezeti iskolák hagyományait, erőteljesebb vallásos szellemét a hitoktató lenne hivatott abban a heti két órában ápolni, föntartani. Ez egyike a legnehezebb és legkevósbbé méltányolt föladatoknak. Mégis egyházi hatóságaink se méltatták kellőképen ennek a fontosságát. Legutóbbi egyházi törvényeink megemlékeznek ugyan a kizárólag hitoktatással foglalkozókról. Nagy kegyesen bevették őket a lelkészek közé; — de nagyon meglátszik, hogy csak amúgy „Isten kegyelméből" tették. Az egyháztanácsban annyi helyet sem adtak nekik, mint a gyülekezet elemi iskolai tanítóinak, az egyházmegyén és följebb meg még ennyit se ! De ez más lapra tartozik! Azokról a lelkészekről, tanítókról, tanárokról azonban nem emlékeztek meg, a kik rendes főfoglalkozásuk mellett, mint óraadó hitoktatók, mellékfoglalkozásképen végzik ezt a fontos munkát. A hittanórákat adó lelkészeket, tanítókat, tanárokat úgyszólván teljesen figyelmen kívül hagyták egyházi törvényeink. Érdekeik megoltalmazása terén teljesen magukra hagyták őket az iskolák felügyelőivel szemben, így igen sok esetben a szó legszorosabb értelmében ki kell veszekedniük az adandó órák számát és hosszas huzavonák után szinte úgy kell kikoldulniok nagyon is megszolgált csekélyke tiszteletdíjukat. Ilyen módon eljutottunk azután ahhoz a képtelen állapothoz, hogy a rendes tantárgyként szereplő hittant tanító, főiskolai végzettségű lelkészek kisebb díjat kapnak pl, a középiskolákban a fáradságos hittanórák adásáért — a melyekre pedig nemcsak a felsőbb, de az alsóbb osztályokban is elő kell készülni -—, mint az úgyszólván semmi előkészületet nem igénylő mellék- és rendkívüli tárgyakat, mint a tornát, éneket, gyorsírást stb. tanítók. Az állami elemi iskolákban adott hittanóráknak a díj azasa pedig sokszor igazán megszégyenítő lelkészeinkre nézve. Ezeken a képtelen állapotokon segíteni kell I Egyházi hatóságainknak kell az ügyet kezükbe venniök. Ez egy körülménynél fogva immár halaszthatatlanná is vált. Már Lapunk mult évfolyamának 50. számában megemlékeztünk a vallástanárok államosításáról, a középiskolai tanároknak ez ellen való állásfoglalásával kapcsolatban. Az ő érveiket, a melyeket az akkoriban még nagyon is kérdéses fizetésrendezésük miatt való aggódás sugalt, mi is jól megkérdőjeleztük. Nekünk azonban sokkal alaposabb kifogásaink lehetnek a tervezett újítás ellen. Az 1911. évi költségvetés indoklásában ugyanis a következőket olvashatjuk: „Indokolt, hogy legalább oly intézetek, a hol 100 tanuló van egyazon valláson, fokozatosan rendes hittanárt kapjanak. Ezen 70 állás költsége, tekintettel arra, hogy 9 állást csak 1911. évi szeptember 1-től fognak betölteni, 218,067 korona többletet igényel." Ebből a néhány rövidke sorból sok mindent megérthetünk. Mindenekelőtt azt, hogy 61 ilyen „kiválasztottéról van szó egyelőre; az ősszel meg még 9 járul hozzájuk. Ez a hetven vallástanár nem kevesebb, mint 218,067 kor. fizetéstöbbletet kap, vagyis fejenként átlag több, mint 3000 koronát. Tekintettel arra, hogy a 70 „kiválasztott" közt több fiatal vallástanár is van, több olyan idősebb is akad, a kinek 4000 K-val, vagy még ennél is többel emelkednék egyszerre a fizetése ! S most egy szerény kérdést közbevetőleg, a mely némi fényt vet az egész állandósítási szándékra. Ugyebár azok a vallástanárok, a kik több állami középiskolában száznál több növendéket tanítanak, de külön-külön egy intézetnél sincs száz növendékük, azok a szokásos 100 kor. óradíjat kapják ezentúl is? Ugyebár a heti 18 óráért 1800 kor.-t kapnak ezután is, holott az ő összes növendékeik számánál talán kevesebb tanulót tanító 70 „kiválasztott" ugyanazért a 18 óráért, a mit még hozzá egy intézetben, kényelmesebb órabeosztássaladhat, három-négyszer annyit kap, mert hisz nagyrészüknek csak a fizetésemelkedése egymaga kétszer annyi, mint a másik „ki nem választott" kolléga évi „tiszteletdíja". Sőt a „kiválasztottaknak" még kevesebbet kell tanítaniok, mert a 18 órából csak 16-ot (8 osztály heti 2 órával) tanítanak s az ifjúsági istentiszteletet (ú. n. vasárnapi ájtatosságot) számítják be a még hiányzó két órába! Vagyis míg a „kiválasztottak" átlag 800 koronát kapnak egy óráért, addig a „ki nem választottak" továbbra is 100.-t, amannak egyharmadát kapják 1 S kik ezek a „kiválasztottak" ? Kik lennének mások, mint a r. kath. vallástanárok és még néhány izraelita. S kik a „ki nem választottak" ? Talán mondanunk sem kell, hogy a jobbról-balról szorongatott és mindenütt háttérbe szorított protestáns vallástanárok. A nélkül, hogy láttuk volna a 70 „kiválasztott" névsorát, nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy protestáns aligha van csak egy is köztük. így bűnhődünk azért, hogy mi, protestánsok egy sereg középiskolát tartunk fönn, igazán erőinket meghaladó áldozatok árán. Csak a reformátusoknak egymaguknak 28 gimnáziumuk van egy közös az evangélikusokkal). Ezekbe jár növendékeinknek közel háromnegyed része: az 1908/9. tanévben összesen 6062, míg az állam rendelkezése alatt lévő