Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-07-02 / 27. szám

hogy mind a két irányú iskolát egyenlő mértékben támo­gassák. A katholikus iskolákba jelenleg mintegy 400 ezer növendék jár, kiket 8258 tanító és tanítónő oktat és ezeknek legnagyobb része a kongregáczió tagja. Ha a miniszter javaslata törvényerőre emelkednék, akkor a klerikálisok iskolái az eddig élvezett javakon kívül még körülbelül 10 millió frank segítséghez jutnának, mely összeget a községek fizetnék. Palesztina. Jeruzsálemi régiségtani ásatások. A Témoignage cz. lap híradása szerint Montagu Parker angol tudós és társai az Ophel hegy aljában ásatásokat rendeztek. Sok földalatti barlangra bukkantak, melyekben emberi csont­vázak kőlapokon hevertek és kőlapokkal voltak befödve. Ez volt a temetkezés ősrégi formája. A halottak közelé­ben találtak a jebuzeusok korából származó agyagedé­nyeket is, melyek háromezer évvel Kr. sz. előtt készül­hettek. A sírok is ilyen idősek lehetnek. A földalatti üregekben sziklába vésett szobákra akadtak, melyeknek fülkéi valószínűleg szintén holttetemek befogadására szol­gáltak. Ezeket a halotti kamrákat később az izraeliták lakóhelyül választották, mert találtak bennük tűzhelye­ket, széndarabokat és izraelita mécseseket. A leletek nem olyan fontosak, mint a milyeneknek előre gondol­ták, de mégis némi világosságot vetnek a jebuzeusok műveltségi állapotára, a kik a zsidó uralom előtt Jeru­zsálem városát lakták. Ausztrália. A keresztyén felekezetek és a katonai szolgálat. Ausz­trália szövetségi parlamentje új törvényt hozott, mely állandó hadsereg szervezéséről gondoskodik és így a katonai szolgálatot mindenkire nézve kötelezővé teszi. Van a törvénynek egy czikke, mely kimondja, hogy a kiknek vallási meggyőződése tiltja a tényleges szolgá­latot, azok beállhatnak a hadsereg kisegítő csoportjaiba és csak háború esetén tartoznak fegyverhez nyúlni. A törvénynek ez az engedménye azonban nem nyugtatja meg a kvékereket és egyéb keresztyén felekezeteket, a kik valamennyien antimilitaristák és hallani se akarnak há­borúról. Még a háborúban megsebesültek ápolására se hajlandók vállalkozni. Azt követelik tehát, hogy azok, a kik vallási meggyőződésük alapján a háborúviselés ellen vannak, egyáltalán ne köteleztessenek katonai szol­gálatra. Emez antimilitarista emberek között vannak ma­gasrangú férfiak is, nagy, hírneves emberbarátok, a kik a társadalomnak már eddig is kiváló szolgálatokat tet­tek. Lehetséges, hogy a szövetségi parlament mégis szá­mot fog vetni ezekkel a tényezőkkel és megfelelő, meg­nyugtató megoldást talál. Dr. T. I. RÉGISÉG. Vallásügyi vonatkozások Nagy Sámuel bécsi ágens leveleiben, VII. Bécs 1762. szept. 14. Mgos Grof Teleki László Ur levelét magam is vettem még az elmúlt penteken mult egy hete, mellyben ugyan azt írja ö Nga, amit a Tettes Urk. Ezen gratiá­ját ö Ngák a ma egy heti postával el sem is mulattam megköszönni. Az Urnák Domokos Márton Uramnak is a tegnapi postával ujjra veszem levelét, mellyben az Ur Marjasi László Uram candidatiojaról tudósít a jó Ur, ugy arról is, hogy még a Duna inellyeki superintendentia votumát sem vehetvén el az ott való Urak s sz. ministerium, bizonytalanok, ezen tudva levő dologban a kotzka tsak ugyan kin fog megállapodni. Azt minden levelebői tapasz­talom ezen Jó Urnak; hogy nem tudom mitsoda oktúl viseltetvén különös indulattyát mutattya hozzam. írja a Tettes Urrul is, hogy valamelly munkatskájat vettek volna az Ágensben meg kívántató qualitasokrul s ezt írja róla: Ha az a szemgyógyító írunk lett volna, vagy ha akartunk volna vele élni, nem lőttünk volna el a tzél mellett. En ugyan in compendio valóban emleget­tem az illyeneket Patakon, de ki degustalta, ki nem. Már itt az Ur Ráday Uram munkátskájábul, minden iudiciuinmal bíró ember által látthattya, mitsoda creatura legyen egy purus Prokator erre a munkára. Minthogy pedig tudom, hogy ezen faradsagra a Tettes Urnák leginkább nyomorúlt szemellyem szolgaitatott alkalma­tossagot; ebbeli szorgalmatoskodasát alazatos devotióval köszönöm. Amint ez előtt is meg írtam, ugy legyen, amint Istennek ő sz. Felsegenek tettzik, és legjobb lészen, privata interessentia ezen gondolatokra, hogy magamat ne resovaljam, bizony nem vitt, hanem az Isten ditsőssege előbb mozdíttasanak kívánása, mellyre ha más alkalmatossabb találtatik, en, tudgya Isten, magam fogok rajta örülni. . . . Lukács TJramrul azt írhatom, hogy amint Tiszt, superintendens Vetsei Uram most Helvetiábul erkezett nagyobbik fiatul ertem, ő kegyelme ezen holnap végével szándékozik megindulni Genevabul. En meg Maius 10-dik napja tettem itt Wechselre az ő kegyelme számára, 15 Holl. Aranyokat Nagy István Uram commissiojabul, mellyeket tudom elvett, s ahoz kepest pénz nélkül sem szűkölködik. Remenlem, hogy nem fog már ő kegyelme soká késni. VIII. Bécs 1762. szept. 28. Az igaz, hogy megjártam Szathmari Pál Urammal: de kiilönössen alazatossan köszönöm ez eránt való infor­maltatasomat, a Tettes Urnák. Ez után tudom magamat

Next

/
Oldalképek
Tartalom