Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-11 / 24. szám

Itt is távolban lévő nagynevű egyéneket keresnek, s az eredmény azután az — tisztelet a kevés kivételnek —, hogy megjönnek az egyházmegyei gyűlésre elnöközli, de máskor feléje se néznek egyházmegyéjüknek. Pedig akadna ám dolguk máskor is. Hiszen törvényünk szerint az egyszerű látogatásnál is részt kellene venni az e. m. gondnoknak s így kellene megismernie egyházmegyéjének ügyeit, bajait. S ha ezt tennék avagy köztünk élnének, egy pár szóval könnyen elintézhetnék s elejét vennék az elmérgesedő közigazgatási és fegyelmi ügyek nagy részének az egyházmegyei gyűlés elé való hurczolásának. A felsőbaranyai egyházmegye, úgy látszik, már e tekintetben öntudatra ébredt. Legutóbb már nem ment a távoli perifériákra gondnokot keresni, hanem megválasztotta hivatalra nézve legidősbb tanácsbiráját gondnokká. S én azt hiszem, hogy vele az egyházmegyei kormányzat sokkal intenzivebb — az egyházak és lelkészek ügyére nézve. Sokkal alkalmasabb faktort nyert, mintha bármi nagytekintélyű távoli nagyságot ültetett volna a gondnoki székbe. Üdvözlöm Felsőbaranya közönségét ezen helyes felfogásért. En úgy vélem, hogy derék és érdemes esperesi karunk volna arra egyedül hivatott és illetékes, hogy az egyházkerületen megüresedő világi tisztviselői állásokra jelöljön. Lépjenek egymással szóval vagy Írásban érintkezésbe s ez után állapodjanak ők meg abban, hogy kit jelölnek. Ok ismerik egyházmegyéikben azokat a világi férfiakat legjobban, a kik tudásuk, buzgóságuk s szorgalmuk által érdemeket szereztek arra, hogy egyházunk felső kormányzatában is érvényesíthessék lioszszas gyakorlat útján megszerzett tudásukat. S ha ily férfiakat jelölnének, mindenesetre nagyobb nyereség lenne egyházkormányzatunkra felsőbb fórumon is, mert a vidéki külső egyházi élet bajait, viszontagságait jól ismerő egyének kerülnének fel, kik bő tapasztalataikat és gyakorlatukat egyetemes egyházunk érdekében ott is jól gyümölcsöztetnék és az eleven, lüktető s való életet vinnék be egyházkerületünk tanácskozó termébe. Ha ezen őszinte szavaim, melynek czélja az, hogy ezzel egyházaink és lelkészeink jól felfogott érdekeit szolgáljam, megszívelésre találnak, hozzájuk azon kérést intézem, hogy mint a régebbi múltban is szokás volt, most is az egyházmegyéknél kitűnt és kipróbált egyházmegyei tanácsbírói karból válasszák meg a megüresedett egyházkerületi tanácsbirói állásra az arra érdemeket szerzett egyént. Parragh Béla, a külső somogyi egyházmegye világi tanáesbírája és ügyésze. A kultuszvita a képviselőházban. A kultuszvita még egyre tart az országgyűlésen. A május 31-iki ülésen Bakonyi Samu Justh-párti a kultuszminiszter programmjáról szólva, helyesli az egyetemek szaporítását. Meggyőződése szerint legalább két egyetemre egyszerre, egy időben való felállítására volna szükség és pedig a felsőbb oktatásban első sorban irányadó, nagy nemzeti czélok szempontjából: Debreczenben és Szegeden. Első sorban Debreczent ajánlja; nagy kulturális múltjánál, történeti szerepénél, az ottani főiskolában kifejlődött egészséges diákéletnél és a közönség páratlan áldozatkészségénél fogva ez a város a legalkalmasabb környezet az új egyetem számára. Beszédét azzal végzi, hogy módot kell találnunk a felekezeti ellentétek kiegyenlítésére és nem szabad tétlenül néznünk azt, hogy a vallási villongásoknak nagy nemzeti érdekek essenek áldozatul. Utána Béla Henrik pártonkívüli szólalt föl és beszédében a kultúra munkásait, főképen a tanítókat vette védelmébe. Ajánlja a miniszternek, hogy a gazdasági tudósítói intézmény mintájára iskolai tudósítókat alkalmazzon, a kik az ország minden részéről tájékoztatnák az elemi oktatás állapotáról. A június 1-én tartott ülésen néhány liberális szellemű beszéd szőtte tovább a kultuszvita fonalát. Elsőnek a Kossuth-párti Bakó József beszélt. Először is a felekezetek állami segélyezéséről szóló miniszteri jelentéssel foglalkozott. Úgy véli, hogy ez a jelentés és az abban foglalt részletes elszámolás nem felel meg az igazságnak, de nem felel meg a törvényeknek sem. Ugyanis az 1883. XXX. t.-cz. sehol sem mondja azt, hogy a középiskoláknak adandó segély a lakosság felekezeti arányának számához képest osztandó el, sőt ez a törvény egészen mást mond a 47. szakaszban. Ez a szakasz ugyanis felhatalmazza a minisztert arra, hogy a nem-állami középiskolákat segélyezze, ha tudniillik ezek fentartói iskoláik fentartásáról gondoskodni képtelenek és ha ezt hitelt érdemlőleg igazolni tudják. Mindenkinek be kell tehát látni, hogy ez a törvény első sorban is a protestáns egyházakon akart segíteni, mint a melyek főiskolákat és középiskolákat tartanak fenn minden vagyon nélkül. A 90-es években már háttérbe szorították a protestáns egyházakat és előtérbe nyomult a róm. kath. intézetek támogatása. A protestáns középiskolák segélyezése ma már kihalófélben van és a középiskolai ügy teljes katholiczizálása ma már olyan méretű, hogy tisztán állami pénzen épülnek róm. katholikus iskolák, sőt ínég azoknak fentartása is állami pénzből történik. Állításait Bakó statisztikai adatokkal igazolja. Beszéde végén kíméletlenül támadja Barkóczyt, a ki szerinte a protestáns iskoláknak nem fejlesztésére, hanem megfojtására törekszik, mikor azoktól a törvényes segélyt megvonja. Bakó után Richter János katholikus papképviselő szólalt föl. Hangoztatta a felekezetek között való türelmesség és béke szellemének szükséges voltát. Szólott a zsidókról is, a kiket — úgymond — nem üldözni, hanem utánozni kellene. Utánozni élelmességükben, szorgalmukban, összetartásukban ós tiszta családi életükben. A kongrua kérdésével foglalkozva, konstatálta, hogy a kongrua mai mértéke nagyon alacsony. Föl kell emelni. De a katholikus egyház ebben nem szorult az államra. Csak