Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-26 / 13. szám

kezében van. A rendes iskolai vallástanítás mellett nagy szerepet tölt be az ú. n. vasárnapi iskola, melynek tagjai az iskolás gyermekek. Itt a lelkész mintegy másodrangú szerepet tölt be. Az ifjúsággal közvetlenül önként vállalkozó laikusok (moniteur és monitrice) foglalkoznak. Az egész gyermeksereg kisebb csoportokba van beosztva, melyek mindegyikét egy önkéntes tanító vezeti. A tanítás menete a következő. A rendes istentisztelet után összegyülekező gyermekeket a csoportvezetők az előző héten elmagyarázott bibliai részből kihallgatják, nagy súlyt helyezvén a levont gyakorlati tanulságokra. Körülbelül egy félórai kérdezés után a lelkész a következő hétre szóló részt magyarázza meg. Közben kérdéseket intéz, a melyre a gyermekek felelnek. Az előadást a gyermek életéből vett példákkal tarkítják. Sokszor bizony hangos nevetést idéz elő egy-egy példa. Enek, ima zárja be a tanítást. E rendszer egyik gyengéje az, hogy a főszerepet olyanok töltik be, kiknek pedagógiai képzettségük s talán még a keresztyén vallás elemi ismereteiben való jártasságuk sincs meg. Ne feledjük azonban, hogy a csoportvezetők vallásosságáról a lelkészek a családok látogatásánál meggyőződhetnek, az oktatásra, a gyermekekkel való bánásmódra tanácsot adhatnak, a csiiggedőket, a félénkeket bátoríthatják. Viszont, ha a csoportvezetők igazi keresztyéni életet élnek; ha a kicsinyek körében hirdetet telvek megvalósítására törekszenek, ezzel példát adnak a templomon kívül is a keresztyéni életre. Megkönynyítik ezzel a lelkész munkáját, s ez a reájuk bízott feladat erősebben fűzi őket a hívek közösségéhez, az egyházhoz. Ha csak a legszűkebb családi körben töltik is be az evangéliumi kovász szerepét, már ezzel a keresztyén élet fejlesztésének ügyét szolgálták. A puszta ismertetés mellett legyen szabad különösen arra a körülményre utalnom, hogy ez a rendszer különösen a mi falusi gyülekezeteinkben pompásan beválna. Nem egész évi tanításról van szó. A téli hónapokban nem kell a hideg templomban tanítani. A tavaszi és őszi időt meg épen fel lehetne használni a szabadban való tanításra. A szószékből dörgő paptól csak félnek a gyermekek, ellenben a velük egy sorban ülő lelkészt szeretik is. Egészségi szempont, a tanítás eredménye kívánja ezt. Nem ragadja-e meg a gyermek figyelmét, ha a jézusi példázatok által megtanítjuk őt a természet mögött levő láthatatlan erőnek, az Istennek szeretetére ? Még egyet. E tanítások közben sohase büntessünk. Ne szigorral, hanem a szeretet szavával hívjuk magunkhoz a gyermekeket, Ezt látom én Genfben, hol a gyermekeket, megbecsülik, mert azt is „polgártárs"-nak (concitoyen) tartják. Az iskolákból kikerült gyermekek tömörítésére nagyon jó közeg az ú. 11. „parókhiális énekkar", melynek Genfben meghonosítója dr. Choisy Jenő egyetemi theol. tanár. Legidősebb a plainpalaisi, mely a jövő évben ünnepli liusz éves fennállását. A genfi kantonban magában körülbelül 18—20 ily parókhiális énekkar működik, melyek egy szövetséget alkotnak. Februárban a szövetség kb. 800 énekessel hangversenyt rendezett a Salle de la Réformationsban. Ez szintén nagyon könnyen szervezhető nálunk is alkalmas időben. Erről azonban még remélem, hogy más alkalommal szólhatok. Ha ezek után még megemlítem a minden parókhiális körben működő ifjúsági egyesületeket, könnyen számot adhatunk magunknak az itt lüktető keresztyén életről. Genf. Horváth Lajos. KÜLFÖLD. Svájcz. Bootli Vilmos Genfben. Booth, az üdv hadseregének öreg, ősz generálisa a reformáczió nagytermében tisztjeitől körülvéve, óriás számban összegyűlt közönség előtt előadást tartott. Beszédének elején arról szólott, hogy mi is az üdv hadserege (Salvation Army). Férfiak és nők nagy társasága, — mondá — a kik szeretik az Istent, életöket Krisztus követésére szánják, a világ hiúságainak hátat fordítanak, lemondanak a hiábavaló gyönyörökről, embertársaik nyomorát, a hol tehetik, enyhítik, első sorban azoknak a lelkeknek megmentésére indulnak, a kik az egyház falain kívül élnek. Ezt a nagy társaságot a katonai fegyelem és szervezet tartja össze, mertez bizonyult legjobbnak, legerősebbnek. Sokan szemére vetik Boothnak,.hogy ezáltal altért a. demokratikus alaptól és a hierarhikusra épített. Elmondotta azután, hogy mint alapította ez előtt mintegy 50 évvel az üdv hadseregét, Lelkészkedése alatt megdöbbenve látta, hogy mennyi gonosz, istenkáromló, sötétlelkű ember van a világon. Ezek megmentésére szánja el magát és munkáját 1866-ban London keleti részében kezdette meg feleségével együtt. Jelenleg már 58 országban vannak katonái ennek a hadseregnek, mely roppant áldozatok árán 8500 hittérítői állomást tart fön. Az üdv hadserege Booth állítása szerint nem akar az egyházak, vallásos intézmények útjába akadályokat gördíteni, vagy azokkal versengeni, hanem azoknak segítségére akar lenni az Isten országának kiépítésében. Svájczból Booth Olaszországnak vette útját és legelőször Milanóban állapodott meg. A vasárnap meg szentelése. A vasárnap megszentelését előmozdító genfi bizottság a genfi katonai előkészítő tanfolyam tisztjeihez levelet intézett, melyben arra kéri őket, hogy a vasárnap délelőtt 7 órától 10-ig tartandó előadások idejét változtassák meg, esetleg délutánra tegyék át, hogy így a 16—20 éves fiatal emberek eljuthassanak az istentiszteletre. Ha 10 óra után kiszabadulnak is a tantermekből és a gyakorlóhelyekről, fáradtan inkább pihenésre vágynak vagy szórakozóhelyeket keresnek föl. A többek közt ezeket olvassuk a levélben: „Nem elég az, ha a katonának testi ereje és szakképzettsége van; szükséges, hogy erkölcsi erejé is legyen. Ezt legjobban a vallásos élet gyakorlásának az alapján