Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-19 / 8. szám

ha Gyönkön maradna) zsúfolva lenne évenként növendékekkel. Hát még ha oly református központba helyeznék át, mint pl. Siklós! Maga a baranyai papság is megtölthetné az intézetet évenkint növendékekkel. Nekünk tehát meg kell értenünk a kor figyelmeztető szavát! Mert vannak ugyan már gyéren leányiskoláink, de nagy szűkében vagyunk olyanoknak, melyek a magyar közép- és alsó osztályok leányait nevelnék puritán református szellemben és öntudatban. Hisz ha egységes, virágzó egyházi életet akarunk teremteni, úgy képtelen gondolat ennek létrehozásában kizárólag csak a férfiakra támaszkodni! Itt az ideje, hogy a református egyház százados mulasztását végre helyrehozni igyekezzék. Mert a nők ébredésével számolnunk kell. A modern nő már nemcsak érezni, de tudni is akar. S ha mi nem adjuk meg neki a megfelelő alkalmat és módot egyéniségének kifejlesztésére, keresni fogja azt azoknál, a kiknél nem az Isten félelme minden bölcseség kezdete. Vallásos családanyák és nevelők nélkül pedig nincs erős hitű új nemzedék, nincsenek s nem lesznek vallásos lelkű férfiak sem ! Sebestyén Jenő. TÁRCZA. Az angol biblia háromszázados évfordulója. Az angol biblia története az egymást követő reviziók története. Az 1611-ben, I. Jakab uralkodása alatt megjelent hivatalos fordítás utolsó lánczszeme csak a fordítások ama sorozatának, mely Wycliffel kezdődik a XIV. században s két és fél századon vezet végig. Legnevezetesebb eset közt Tyndale fordítása 1525-ből. Ezt követte Coverdale, majd Matthew vagy Kogers fordítása; azután az 1539-iki úgynevezett nagy biblia, majd az 1560-ból eredő genfi biblia. Nyolcz évvel később a „Bishop's Bible" ; aztán a rheimsi római katholikus szeminárium; tagjai által készített római katholikus fordítás. Végre az I Jakab idejében létrejött hivatalos fordítás, melynek ez évben ünneplik hármnszázados fordulóját. Az angol bibliafordítás egész mozgalmán végigvonul különben a protestáns gondolat, vagyis az, hogy a biblia a népé s a nép által érthető kell, hogy legyen, minélfogva az eredetiből való átültetésnél nagy gond fordítandó a nép felfogása és értelmi fokára. De legjobban Tyndale ismerte fel a czélt, s szem előtt tartotta mindig, a mit Erasmus óhajtott: hogy „a földműves ekéjénél, a takács motollájánál épüljön a biblia igéin, s hogy a vándor fárasztó útja alatt történeteivel vidítsa fel magát". E vezóreszme hatása alatt a szentírás angol fordításainak kitételei rendesen tág és általános jelentésűek, sokszor megtartják archaikus formáikat, a rheimsi fordítás kivételével, mely az egyházi tanok abstrakt nyelvezetét igyekezett megőrizni, abban a föltevésben, hogy a keresztyénségnek vannak misztériumai, melyeket csak a pap magyarázhat és érthet. így a róm. kath. fordításban ily kitételekkel találkozhatunk a Miatyánkban : „Add meg nekünk ma a mi lelki (supersubstautial) kenyerünket". A hazájukból kiüldözött, hitükhöz életük koczkáztatásával is ragaszkodó férfiak által 1560 ban lefordított, úgynevezett genfi biblia czélja az volt, hogy a szentírást mindenkinek hozzáférhetővé tegye. S e czélt a genfi reformátorok oly fényesen elérték, hogy az uralkodó angol egyház kénytelen volt egy külön bibliát, az úgynevezett püspöki bibliát (Bishop's Bible) bocsátani ki a puritán törekvések ellensúlyozására. E különböző forrásokból keletkezett aztán a hivatalos fordítás, a melynek legnagyobb érdeme, hogy minden fordítást egybevet s fölhasznál, bármily czélzattal készült is. Azonkívül, mint a legjobb fordítások, s a Tyndale-é is, nem csupán a Vulgatán alapszik, hanem az eredeti zsidó ós görög szöveg tanulmányán is. Innen rendkívüli szóbősége, nyelvének komolysága és egyszerűsége, valamint a valósággal zenei stílus, a mely az angol irodalom virágzó korának hatása, a mikor még a kevésbé műveltek is bizonyos lendülettel írtak és beszéltek. A legkülönösebb a hivatalos angol bibliafordításban az, hogy egyáltalán még az is vitás, vájjon tényleg hivatalos jellegű-e ? Matthew bibliafordítását 1537-ben a király engedélyezte ; a püspöki bibliát egyházhatóságilag hagyták jóvá; a Nagy Bibliát különösen is kihirdették. Ellenben a hivatalos szentírásfordítás nem annyira a király vagy a papság tekintélyének köszönheti hitelességét, mint inkább a közönség és a tudományos világ elismerésének. Van egy dedikácziója, melyben a fordítók, udvaroncz, készséggel, érdemén túl magasztalják I. Jakab erényeit. Azután van a czímlapon egy pecsét, mely konstatálja, hogy a fordítás a templomokban való használatra van rendeltetve, s hogy a korona fenntartotta magának a nyomtatás jogát. De formális szentesítésnek vagy följogosításnak sehol semmi nyoma. Ez azonban csak annál szilárdabbá teszi a szóban forgó bibliafordításnak a közvéleményen nyugvó erejét, a mellyel minden más fordítást kiszorított; mert így érdeme egészen belső értékére vihető vissza. Tény az, hogy Jakab királynak teljes támogatásával találkozott. Magának a fordításnak a terve az 1604 januárjában, a puritán és az egyházi elemek között támadt viszályok elsimítására s az egyház helyzetének megvitatására egybehívott híres Hampton-Courti konferencziára nyúlik vissza. Ez alkalommal került szóba, hogy elérkezett az ideje a szentírás új fordításának. Dr. Reynolds, az oxfordi Corpus Christi College elnöke vetette föl a kérdést, azzal az indokolással, hogy a meglevő fordítások rosszak és nem felelnek meg az eredetinek. ítéletében bizonyára nem a genfi fordítást értette, hanem a püspöki bibliát. Kitetszik ez abból is, hogy Baneroft londoni püspök rögtön ellene nyilatkozott, azt mondván, hogy „ha mindenki tetszését meg akarnók nyerni, vége-hosszí nem volna a bibliafordításoknak." Dr. Reynolds eszméjét azonban magáévá tette az