Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-01 / 1. szám

irányult, hogy a hugenották táborát furfangos, csalárd és sokszor erőszakos módon csökkentsék. Ha így a gyer -mekek a róm. katholikusokhoz szegődtek, a protestáns szülők tartoztak bizonyos korig a gyermekek ellátásáról gondoskodni. Mikor a nantes-i edictumot visszavonták, föl­szólították a protestáns lelkészeket, hogy két hét alatt hagy­ják el az országot. Megtiltották azonban, hogy hétéves, vagy hét éven felüli gyermekeiket magukkal vigyék, mert ezeknek — a törvény értelmében — alkalmat kellett nyúj­tani arra, hogy lelkük üdvösségéről idejekorán gondoskod­hassanak. Az idők azóta nagyon változtak. A római egy­ház meglehetősen letört. Akkor a protestáns hétéves gyermekekről gondoskodott atyai szeretettel, most meg a saját gyermekeivel törődik féltékeny gonddal! Németország. Küzdelem az erkölcstelen sajtó ellen. A „Leuchtturm" kiadója a közélet tisztaságának híveivel együtt erőtel­jes küzdelmet vezet Németország romlott sajtója ellen. „Feketekereszt Egyesületet" alapítottak. Ennek tagjai kis fekete keresztet viselnek és kötelezik magukat arra, hogy házukból száműzik mindazokat az újságokat és füze­teket, a melyek erkölcstelen czélzatúak. Az üzletemberek hirdetésekkel és egyébként is csak a tiszta újságokat támogatják. Dr. T. I. > IRODALOM. A Protestáns Szemle 1910. évi 10-ik füzete, Szöts Farkas szerkesztésében, a következőket foglalja magá­ban : I. Czikkek. Erőteljes protestáns keresztyén iroda­lom. Dr. Szabó Aladár. — Petőfi világképe. Dr. Kristóf György. — Tolsztoj Leó gróf. Dr. Márk Ferencz. —A zsolnai zsinat háromszázadik évfordulójára. Krupecz István. — Népművelés Európa északi országában. Dr. Horváth Károly. II. Belföldi Szemle. Nyugotiaskodás a magyar irodalom­ban. Omega. III. Külföldi Szemle. Külföldi egyházi élet. —p. —f. IV. Irodalmi Szemle. Ferenczi Zoltán : A könyv­tárak. Dr. Horváth Károly. — Hazay Olivér: Egy könyv. Halasi Tamás. — Dr. Obál Béla: Die Religionspolitik in Ungarn. Sz. M. V. Társulati Évkönyv. Jelentés a Társa­ság 1909. évi működéséről. Szőts Farkas. Választmányi ülés és közgyűlés jegyzőkönyve. A társaság tisztikara és választmánya. Számadás, vagyonkimutatás, költség­vetés. A társaság kiadványainak raktári jegyzéke. A társa­ság tagjainak névsora. A Szemle előfizetési ára 8 korona. A Magy. Prot. írod. Társaság tagjai ingyen kapják. Az Igehirdető folyó évi első füzete, Révész János ev. lelkész és Soltész Elemér ref. lelkész szerkesztésé­ben a következő tartalommal jelent meg: Zábrák Dénes soproni ev. lelkész: Ha az Isten velünk, kicsoda elle­nünk ? (Újévi) — Görög Ernő tési ev. lelkész: Áldás­teljes újév. — F. Varga Lajos nagyrábéi ref. lelkész: Nyugalom és csend (Téli). — Tóth Kálmán gárdonyi ref. lelkész : A szeretet (Vasárnapi). — Jancsó Sándor nagy­enyedi ref. lelkész : Boldogok a tisztaszívűek (Vasárnapi). — Kund Sámuel répczelaki ev. esperes-lelkész: Test­vériség (Vasárnapi). — Lukácsy Imre laskói ref. lelkész : Az Isten lélek (Vasárnapi). — Az Igehirdető előfizetési ára egész évre 12 korona. Megrendelhető Nagybányán Híd-utca 19. sz. Szerkesztő változás. Az ORLE. „Lelkészegyesület" czímű hivatalos lapjának szerkesztését dr. Baltazár Dezsőtől dr. Lencz Géza debreczeni theologiai tanár vette át. Új protestáns hetilap. Raffay Sándor budapesti evang. lelkész és Sztehló Kornél, az evang. egyház egyetemes ügyésze „Evangélikus Lap" czímmel új pro­testáns hetilapot indítottak meg Budapesten. A lap két íven jelenik meg. s előfizetési ára egész évre 14 korona. A szerkesztők egyénisége, valamint a lapnak első száma jó reménységet nyújt a vállalkozás erkölcsi sikere iránt. Az „Evangélikus Lap" második magyar lapja lesz az evang. egyháznak. Á két lap ugyan ínég nem sok, de megosztja mind a dolgozó, mind az olvasóközönséget, az erők gyengítésére vezet, s így nem tudjuk, hogy olcsó ára és a munkatársak honorálása mellett anyagi tekintetben képes lesz-e prosperálni, vagy ha képes lesz, nem fogja-e megszűnésre kényszeríteni a másik hetilapot? Legyünk azonban jó reménységben mind­kettő felől! EGYHÁZ. A tiszai evang. egyházkerület püspökválasztása. A tiszai evang. egyházkerület a Zelenka Pál elhunytával megüresedett püspöki hivatal betöltésére február 10-ig rendelte el a szavazatok beadását. Lelkészbeiktatás. A tállyai evang. gyülekezet mult évi decz. 18-án iktatta be hivatalába új lelkipásztorát, Varsányi Mátyást. A hivatalos beiktatást Turóczy Pál esperes végezte. Felügyelöbeiktatás. A gömöri evang. egyházmegye a mult héten iktatta be újonnan választott felügyelőjét, Kulinyi Géza orsz. képviselőt. Az ünnepélyen a köz­igazgatási hatóságok, a református, r. kath. papság, az izraelita hitközség, a kishonti egyházmegye küldöttein kivül nagyszámú, előkelő közönség vett részt. Templomszentelések. A nyíregyházai evang. gyü­lekezet a mult évi deczember 18-án, advent negyedik vasárnapján szentelte fel újra, Isten dicsőségére, renovált templomát és abba beállított új orgonáját. A felszentelést, hét egyházmegyebeli lelkész segédkezése mellett Materny Lajos tiszavidéki főesperes végezte. A felszentelő isten­tiszteleten jelen voltak: dr. Meskó László egyházm. fel­ügyelő, továbbá a főgimnázium, a templomegyesület, a népiskolák, a nőegyletek, a ref. egyház, a városi tanács, a kir. törvényszék, a pénzügyigazgatóság és a vármegye képviselői. A templomszentelés alkalmára Csengery Gyula és neje 1000 korona értékű oltárterítőt készíttettek. A templom új, 30 fő- és 20 mellékváltozatú, remek hangú orgonáját Rieger Ottó budapesti orgonagyáros építette. — Ugyanezen a napon történt meg a marczalgergelyi evang. gyülekezet új templomának felszentelése is. A gyülekezet örömünnepében részt vett Gyurátz Ferencz püspök is s ő mondta az első istentiszteleten a felszen­telő beszédet. Vallásos estély. A gödöllői ref. gyülekezetben a mult hónap 21-én vallásos estélyi tartottak. Megnyitóul az iskolás gyermekek Tóth Lajos tanító vezetésével két szólamra a 137. dics. 1—2. versét énekelték. Ezután Bárdy Pál lelkész imádkozott és bibliát olvasott; felol­vasást tartott DeáJc Károly tanító; szavalt Jirus Lujza elemi iskolai növendék. A záró szót és imádságot Bárdy Pál lelkész mondotta. A hívek nagy számban jelentek

Next

/
Oldalképek
Tartalom