Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1911 (54. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-12 / 7. szám

gereblyéltek össze, a mely aztán agyonnyomta a munkát és eleve biztosította az érdeklődés hiányát. A Doumergue Emil könyve azért lesz valami egészen új jelenség, mert a két véglet között és egyúttal fölött is áll. Van ennek a nálunk még oly kevéssé ismert nagy tudósnak és nagy embernek egy kiváló tudósi és művészi adománya, a mely a magyar kálvinizmusról írott, szóbanforgó müvében is igen szerencsésen érvényesül. Szerencsésen : nemcsak a könyvére, de még inkább reánk nézve is. Doumergue vérleli történetfilozófus. Ez nem azt jelenti, hogy meddő filozofémák elvont magaslatain járkál s ott szövöget a fogalmak pókfonalaiból egy soha meg nem történt „történeti" fejlődést. Hanem — ellenkezőleg — azt, hogy le tud szállni az általánosból a különöshöz, a fogalmiból a történetihez, az eszmeiből a valóhoz — és ott a fejlődés ezernyi kusza szálát fejtvebontva, felismeri és páratlan szemléletességgel, sokszor valóban drámai jelenetezésben fel tudja mutatni a vezető törvényszerűséget, a mozgató eszmét. 0 nemcsak historizál, nem is csak konstruál a levegőbe, — ő lát. Egy filozófus biztonságával és egy művész ihletésével. Esztii éta történettudós. Keze között az egyháztörténetem hősi éposszá, a keresztyén szellem történetévé válik: a szellemévé, az Igéévé, a mely egyének lelkében, népek,'nemzetek, társadalmak fejlődésében, karaktere kialakulásában vívta és vívja szünet nélkül a maga megváltó csatáit. A történet nem egyéb, mint a jelen élő szelleme, a múltban megalapozva és igazolva. A jelen nem más, mint a megeleveniilt történet, a megdicsőült avagy a megtagadott mult . . . Ezek előtt a látó szemek előtt támadt fel, éledt meg a mi magyar kálvinizmusunk nagy múltja. Ez Doumerguenél nem jelenthette néhány banális adatnak a porból való kiásását (bár meglepően gazdag és változatos nyers anyaga fölött is teljes biztossággal rendelkezik), de jelentette a magyar kálvinista lélek történetének megírását. Egy finom, a legkisebb érintésre is vibráló lélek, egy egyetemes látókörű, gazdag szellem érintkezett ezzel a kálvinista lélekkel, enuek hasonlíthatatlan, sajátos történeti milieujével, a melyben napokat töltve, „átélte — mint maga mondja — Magyarország egész történetét, ennek a lovagias, ennek a kálvinista, ennek a vértanú, ennek a toleráns nemzetnek a történetét minden ő dicsőségével és minden ő szenvedéseivel egyben". Ezért, hogy megértett bennünket. Meg úgy, a hogy nem vérünkből való vér még soha. De a mikor megértette magyar kálvinista jellemünknek sajátosságát, a mikor az ő lelkében ihletszerűen megismétlődött az a felséges és bűvös történeti folyamat, a mely a genfi világhatalomból, a kálvini keresztyénségből a magyar nemzetet megtartó „magyar vallás"-t csinálta : akkor és ugyanazon a réven mást is végzett. Beleállította magyar kálvinizmusunkat ő, a kálvinizmus hasonlíthatatlan ismerője az egyetemes kálvinizmus s ezzel együtt, bátran mondhatjuk, a világtörténelem távlatába. És így, a míg a magyar kálvinista lélek felidézésével megnyerte az alapot a mai magyar kálvinizmus megítéléséhez: ez a kulturhistóriai távlat, ez az egyetemes pillantás az értékmérőt is megadta neki hozzá. Doumergue Emil személyében egy óriási eleven kulturhatalom : a XX. század kálvinizmusa s ezen át az egész nyugati kultura ítéli meg a magyar kálvinizmust, a Kálvin János élő szelleme ítél szülöttei fölött. Hogyan ítél ? A köteles diszkrécziót meg kell őriznem a még egészében kiadatlan munkával szemben. Azok a kevesek, a kik egy-egy kis részét, a fakultásokról szólókat ismerik, talán igazat fognak nekem adni (a kinek — kéziratban — az egészet megadatott megismernem), a mikor azt mondom, hogy ez a könyv, a maga plasztikus leírásaival a külföldnek szól ugyan, nem is csak a franczia külföldnek pedig: a szerző neve egymagában kezesség arra, hogy a műnek német, angol és hollandus fordításai is keletkeznek mielőbb, — de meglepő értékeléseivel első sorban nekünk. Doumergue könyve rólunk: felfedezés lesz a nyugati protestantizmus előtt, de hatalmas okulás lesz magának a magyar kálvinistaságnak, eszköz a magunk jobb megismerésére, ösztönzés nemesebb megbecsülésére, felhívás igazabb megítélésére. Néha — üdvös elítélésére. A könyv 1000 (ezer) példányban, díszes köntösbe öltözötten, körülbelül 12 történelmi illusztráczióval ellátva fog megjelenni, a mint már jeleztem, egész multunkat, jelenünket, sőt — az elevenbe vágó ítéleteivel—jövőnk kérdéseit is felölelve. (A magyar kálvinizmus története; jelen állapota — szervezet; tan; élet; az öt fakultás és városaik ; befejezés, következtetések). Arát Langereau, a toulousei kiadó, Doumergue jó embere, mindössze két frankban szabta meg, a mi ilyen kiállítás mellett ós a franczia viszonyokat tekintve, igazán ajándékár. Egyre azonban feltétlenül szükség volna. Hogy a mű a franczia nyelvű protestantizmus köreiben minden nehézség nélkül terjedhesen: az 1000 példányból legalább 200-nak az árát — 400 frankot (380 koronát) -— okvetlenül előre biztosítani kellene. Tekintve, hogy a magyar kálvinista egyházat a mű megjelenéséhez és minél intenzivebb megismertetéséhez kettős érdek, egyformán súlyos és életbevágó két kötelesség fűzi: a maga megismertetésének és megismerésének nagy érdekei ós kötelmei, úgy hiszem, egészen természetesen tartom e 400 frank biztosítását, illetve a megfelelő 200 példány megvásárlását és elhelyezését a művelt magyar kálvinisták kötelességének s jogának. Azért legyen szabad illetékes köreink figyelmét teljes tisztelettel felhívnom erre a tényre és erre a szükségre. Egészen különösen pedig öt theologiai akadémiánk tanári karának és ifjúságának figyelmét. Hiszen kálvinista egyházunk minden ilyen nagy szellemi létérdekének ezeken a tűzhelyeken kell elsősorban otthont, melengető megértést találnia, ezek között a falak között, a hol a multunk és a jelenünk, kéz a kézben, neveli a — jövendőnket. Igen, a jövendőnket! Doumergue Emil tudja, hogy a rólunk való írásai a múltról a jelennek szólva, a jövőre mutatnak. Meleg rokonszenve szíves emlékezése mellett ennek a ténynek, ennek az öntudatnak szimbolizálását akarja megadni azzal, hogy könyvét az öt magyar kálvinista theologiai fakultásnak dedikálja. Nem púszta udvariassági tény ez, hanem több : látomás I Milyen szép is volna, ha mi sem pusztán udvariasságból, hanem legnagyobb életérdekeinkre gondolva vennők meg s olvasnók a könyvét! Montauban, 1911. január hó. Révész Imre. BELFÖLD. Küriarchia és evangélizáczió. II. Teljesen felesleges volna annak a fejtegetésébe bocsátkozni, hogy a nem lelkészi elem semmiféle erőszakos evangélizácziót nem hozott be egyházunkba, tehá