Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-25 / 52. szám

háznak. — A nagybányai egyházmegyébe kebelezett mikolai ref. egyház meghívás útján Magos Ferencz egri lelkészt, egyházmegyei főjegyzőt választotta meg a Gachay János eltávozásával megüresedett állásra. — A nyírlövői ref. egyház Bertalan Imre nagylétai ref. segédlelkészt választotta meg egyhangúlag lelkipásztorává. — Szepsy József kenderesi segédlelkész a kéli, Ferenczy Dániel edelényi segédlelkész az újonnan szervezett páczini egyház lelkészévé választatott. — A bulkeszi ev. egy­házközség a nov. 28-án tartott jelölő közgyűlésén Alexy Bélát, az eddigi helyettes lelkészt nagy többséggel meg­hívta. Templomszentelés Magyarnádason. Hosszas vajú­dás után végre fölépült s nov. 27-én föl is szentelték Magyarnádason is a kis templomot. Magyarságát inkább csak nevében hordja már a kis község. Nov. 27-én d. e. szentelték föl az egyszerű, de rendeltetésének megfelelő kis templomot. A szentelésre Kenessey Béla püspök nem mehetett el; fölszentelő imát az egyházmegye esperese, Biró András mondott. Prédikált Székely János mákói lelkész. Urvacsorát — Daróczi Ferencz vistai lelkész úrvaasorai beszéde és imája után — az esperes osztott Daróczi Ferencczel. Szabó Géza az építés történetét mondotta el, megköszönve a nagyobb és kisebb adako­zásokat. Imaházfelavatás. Az idén fiókegyházzá alakult alberti-irsai ref. gyülekezet f. hó 18-án avatta fel ritka buzgósággal felépített, imaházát és annak harangjait. A kis gyülekezet ünnepi istentiszteletén Mády Lajos esperes, Perjessy Károly, a nyáregyházai anyagyüleke­zet lelkésze és Szabó Károly fővárosi vallástanár végez­ték a lelkészi szolgálatokat. Gyülekezet-alakulás. Róbert Károly, Nagy Lajos, Hollós Mátyás egykori kedves tartózkodási helyén, Viseg­rádon karácsony szombatján tartják az első ref. istentiszte­letet. Gróf Pálffy-Daun Lipótné erre az alkalomra fel­ajánlotta a fellegvár tövében épiilt kastélyát. Ezen az első istentiszteleten a dunabogdányi anyaegyháznak presbitériuma teljes számban megjelenik, magával vivén a dunabogdányi hívek szerény, de nemes szívből fakadt ajándékát : 100 darab „koszorú"-füzetet. A visegrádi ref. gyülekezet megalakításában elismerésre méltó része van az evang. vallású Lágler Gyula főerdőtanácsosnak, ki erdőőreivel Összeíratta az eddig szétszórt, gondozatlan nyájat s fogatát a gondo/.ó dunabogdányi lelkésznek egy­szersmindenkorra felajánlotta. — Adjon az Isten az ala­kuló gyülekezetnek külső és belső erősödést! Kálvineum-estély. A hajdúszoboszlói ref. egyház a papi árvák befogadására épülő internátus javára deczember 18-án, d. u. fél 3 órakor az állami polgári fiúiskola tornacsarnokában Kálvineum-estélyt rendezett. Az ugyanaznap délelőtti istentisztelet alkalmával — a mikor Haypál Benő budai lelkész prédikált — a persely­pénz szintén a Kálvineum javára engedtetett át. Az ünnepélyen szabad előadást tartott Haypál Benő budai lelkész, záróbeszédet mondott Kiss Ferencz püspök­ladányi lelkész, a Kálvineum végrehajtó bizottságának elnöke. Adóalapi segélyek. Az egyházközségeknek az egye­temes adóalapból adandó segélyekre vonatkozó kérvé­nyeiket legkésőbb deczember 31-ig kell beadniok. A később érkező kérvények a késedelmes egyházak költ­ségén tárgyaltatnak. A kolozsvári Rákóczi-keliely. A kolozsvári ref. egy­ház Rákóczi-ereklyéje, a Rákóczi-kehely iránt a Rotli­schildok is érdeklődtek. Legutóbb a frankfurti Rothschild­ház kétszázezer koronát volt hajlandó letétbe helyezni egy kolozsvári pénzintézetnél és a kehely megtekintésére egy megbízottját le is küldte Kolozsvárra. Örömmel érte­sülünk, hogy a presbitérium az összes ajánlatokat, így a Rothschildokét is, visszautasította és a kelyhet meg­őrzés végett az Erdélyi Bank és Takarékpénztárban he­lyezte el. A lelkészek száma hazánkban. Bizonyára mind­annyiunkat érdekel, hány lelkész és lelkészjellegű egyén van Magyarországon? A legutóbbi statisztikai adatok sze­rint a) Latin szertartású róm. kath. van : férfi szerzetes 2188, női szerzetes 5536, plébános 2455, egyéb pap 656, az egyházmegyék területén kívül élő szerzetes és pap 263, összesen 13.104. b) Görög szertartású római kath.: férfi szerzetes 39, plébános 1318, káplán stb. 820, egyéb és nyug. pap 169, összesen 2346. c) Refor­mátus : lelkész 1977, segédlelkész 333, összesen 2310. d) Ág. hitv. evangélikus: lelkész 901, segédlelkész 192, összesen 1093. e) Görög keleti: szerzetes 62, plébános 1926, káplán stb. 404, egyéb pap 72, összesen 2464. f) Unitárius: lelkész 113, segédlelkész 2, összesen 115. g) Izraeliták : rabbi 407, rabbi h. és vallástanító 1340, összesen 1747. — Összesen 23,179. Az antimodernista eskü. A nagyváradi r. kath. egyházmegye papsága a papnevelő-intézet kápolnájában letette Fetser Antal püspök kezébe az antimodernista esküt. — A lombardiai papságban nagy mozgalom indult meg az antimodernista eskü letétele ellen. Fontanában az összes papok vonakodtak az esküt letenni. Ferrari kardinális egyelőre fölfüggesztette érseki egyházmegyé­jében az eskü letételét. — A müncheni egyetem theológiai tanárai közül többen, a kik nem akarják letenni az anti­modernista esküt, lemondtak lelkészi működésükről, a melynek alapján az eskütételre lehetett volna őket kénysze­ríteni. Egy pap megtagadta ez eskü letételét. — A bajor­országi roftenburgi egyházmegye papjainak egy része elhatározta, hogy nem teszi le az antimodernista esküt. A papok nem lázadnak föl a pápa ellen, hanem passzív rezisztencziát fejtenek ki s megvárják viselkedésük kö­vetkezményeit. A papok a laikusok segítségét kérik, hogy ne legyenek kénytelenek megalázott s aikarat nél­kül való rabszolgák lenni, a püspököt pedig arra kérik, hasson oda, hogyr ne legyenek kénytelenek a méltatlan esküt letenni. Úgy látszik, csak nálunk terjed minden akadály nélkül a sötétség! Portugál jezsuiták Boszniában. Két hét előtt az elűzött portugáliai jezsuiták egy bizalmiférfia járt Szera­jevóban. Stadler érsekkel és két más boszniai r. kath. lelkésszel beutazta az országot, hogy megfelelő terüle­teket, vásároljanak meg kolostorok czéljaira. Kiszemeltek Travnik mellett, a hol már van jezsuita kolostor, és Tusla környékén nagy kiterjedésű birtokokat, sőt állí­tólag a vásárlás már létre is jött. ISKOLA. Pápay József kitüntetése. Pápay Józsefet, a debre­czeni főiskola tanárát, a helsingforsi Finn-Ugor Nyelv­művelő Társaság — a finn akadémia — mult hó 27-én tartott ülésében egyhangúlag külső tagjává választotta. Pápay József osztják tanulmányai és azok érdekében tett utazásai, azóta megjelent dolgozatai szakkörökben régen ismertté tették a fiatal magyar tudós nevét, kit a magyar tudományos Akadémia is mindjárt észrevett és tagjai közé sorozott. A tekintélyes magyar tudósnak a magunk részéről is szívből gratulálunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom