Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-27 / 48. szám

indította azt az óriási fejlődési folyamatot, melynek végső czélja a mindenségiek isteni világgá, boldog istenországgá való alakítása. Nem erőszakkal és világot rengető külső harczokkal, a milyent várt az ilyenekhez szokott világ. Nem a világ végének pusztító robajával, a minek gondolata nem volt távol tanítványaitól. Nem közeli csodás testi visszajövetelének világátalakító erejével, a milyenre igénk szerint maga is gondolt s követői is áhítoztak. Az emberek személyes életébe való szellemi behatolással, saját személyiségéhez hasonló személyiségeknek lelki teremtése által. Az ember Fia eljövetele isteni emberek születésében s az azokból épülő istenország fejlődésében nyilvánul meg. Az Isten Fia eljövetele után való majdnem kétezeréves világtörténet a Világadvent felé való haladás. Haladás Jézus Krisztusnak minden ember személyes életébe való eljövetele s az egyetemes istenország megvalósulása felé. Az újkori művelődésnek, a modern európai és amerikai életnek végső forrásai, legnemesebb tényezői a keresztyénségből származtak : Ex Oriente Lux ! S a napnyugati világ Keletnek és mind a négy égtájnak viszi ezt a világosságot: Ex Occidente Lux ! Tizenkilencz századdal ezelőtt csak három nyelven volt a keresztre felírva Jézus királysága. Ma több mint négyszáz nyelven szól a Krisztus evangéliuma a föld népeinek. Haladunk a Világadvent felé. Jézus eljön az egész világba. Munkálkodjunk a mi világunkba való adventjén is! V. J. Hívogató hangok. A legutóbbi napokban hívogató -hangok hallatszottak a róm. kath. egyház vezető vagy legalább is előkelő köreiből a „protestáns testvérek "-hez. Gróf Széchenyi Emil a X-dik róm. kath. nagygyűlést megnyitó beszédében erősen hangsúlyozta, hogy a „Keresztény világnézlet védelmére és annak a nyilvános élet minden tényezőjébe bevitelére szervezkedő róm. kath. egyháztársadalomnak karöltve kell haladnia a többi vallásfelekezetekkel és azok kimagasló egyéniségeivel, a kik egyházuknak hű fiai es a kik átérzik nehéz munkánk úgy etikai, mint államfentartó voltát". Gróf Apponyi Albert, a Szent Imrés főiskolai ifjúsághoz intézett beszédében azt hangoztatta, hogy a róm. kath. szervezkedés nem elszigetelten kiván küzdeni, hanem „készséges együttműködésben másokkal, a keresztény világnézlet közösen bírt igazságainak és a nemzeti fentartás nagy érdekének megvédésére". Gróf Majláth Gusztáv „erdélyi püspök" pedig az erdélyi róm. kath. státusgyűlésen azt jelentette be, hogy a Borromeus-encziklika miatt háborgó „protestáns testvéreket" az encziklika hiteles magyar szövegének megküldésével fogja megnyugtatni; sőt oly határozatot fogadtatott el a státusgyűlés által, hogy a sajtó túlkapásainak megfékezése tárgyában a kormányhoz intézendő felirat támogatására a „protestáns testvérek" is fel kéretnek. Ilyen természetű hangokat nem most hallunk először. Most azonban úgy érezzük, mintha ezek a hangok komolyabbak volnának, mint azelőtt voltak. Mintha valami átalakulás történt volna a róm. kath. vezetőknek a protestantizmus felől való felfogásában. Ugy látszik, mintha a vezetők érezni kezdenék a protestantizmusban rejlő valláserkölcsi erő jelentőségét és annak a segítségnek a fontosságát, a melyet a protestantizmus nyújthatna abban a konzerváló és restauráló munkában, a melyet a modern római katholiczizmus úgy világszerte, mint Magyarországon elvégzendőként lát maga előtt. A hívogató hangok e sűrűbbé és komolyabbá válását könnyen meg is tudjuk érteni. Abban a nehéz harczban, a melyet a mai korszellem szabadgondolkodó, szabadkőműves, szocziáldemokrata és egyéb destruktív képviselői és az ezek kezében levő sajtó indít és folytat minden pozitiv alapon álló hit és egyház ellen, a róm. kath. egyház áll örökre megkötött dogmáival, a demokracziát teljesen kirekesztő egyházszervezetével, a szabadgondolkodással szemben lényegéből folyó averziójával a legexponáltabb helyen. Messze ellátó szemeivel látja, rendkívül finom érzőszerveivel érzi ezt igen jól. S a mikor a harcz esélyeit, a maga védekezéséuek eszközeit számba veszi, érzi, látja azt is, hogy abban az eretnekített protestantizmusban, ha megnyerhetné, hatalmas segítőtársat találna. Helyzetének e gondos megfigyelése s a protestantizmusban rejlő valláserkölcsi erő mérlegelése csalja ki azután a hívogató, szinte testvéries hangokat vezetői ajkain. Mit feleljünk ezekre a hívogató, sőt testvéries hangokra ? Visszautasítsuk azokat egyszerűen ? Ezt részünkről nem tartanánk sem ildomosnak, sem a saját érdekünkben valónak. A hívó szóra feleljünk vissza komolyan, világosan, hogy értsenek belőle azok, a kik szövetségüket ajánlgatják. Látjuk, érezzük mi protestánsok is, hogy nehéz harcz közepette állunk s még nehezebb idők is következnek reánk. Látjuk, érezzük, hogy a Krisztus tudományának örök alapjait elvakult, vakmerő kezekkel bontogat| a a hitetlen korszellem, s az evangélium fenséges erkölcsi elveit szétmállasztani, az élet minden viszonylatából kiküszöbölni törekszenek a keresztyén alapokról lesiklott vagy azokon soha nem állott emberek. Látjuk, érezzük, hogy a hitetlenség, az erkölcsi lazaság,