Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-13 / 46. szám

Farel érdekében így ír : „Tudós és istenfélő férfiak, szerfölött buzgók". Kéri egyik hatalmas barátját: „fogd pártjukat, segíts rajtuk felszólalásoddal a tanácsban". A későbbi években sem állítja előtérbe az elvi különbségeket, mikor kérdést intéznek hozzá. A küzdőt tartja szemei előtt, s csak azt feleli, a mihez kétség nem fér: a konszisztorium szabályai az Igével megegyeznek. Magatartását megmagyarázza az, hogy felfogásbeli ellentétek miatt nem akarta koczkáztatni a lényeget, s nem akarta meggyöngíteni a kapcsolatot. Arra nézett, a mi összeköt s nem arra, a mi elválaszt, Kálvin halála után mintegy tíz esztendővel, midőn egy ízben a genfi egyházi szabályzatok szóba kerültek, Bullinger így szólt: „Módunkban volt véleményünket, felfogásunkat érvényesíteni, vagy legalább is ajánlani; de mi a békének útját tartottuk szem előtt". Köz- és egyházi életünknek egyik kitűnőségétől valamelyik prédikáczió után azt kérdezte valaki: mi az a szentek egyessége ? A felvetett kérdésre a felelet körülbelül így hangzott: a hittani meghatározást most nem tudom megadni, de a gyakorlati életből egy példával megvilágíthatom, mi a szenteknek egyessége. Elmondta, hogy egy nagyobb külföldi kongresszuson olyan kérdés volt napirendre tűzve, a melyre nézve igen nagyok voltak az elvi ellentétek. Attól lehetett tartani, hogy a homlokegyenest ellenkező felfogások az összekötő kapcsot meggyöngítik, vagy épen megszakítják. Mit tettek ? Az evangélium erőivel magasabbra emelkedtek az ima szárnyán; felemelkedtek oda, a hol nem annyira azt látja az ember, a mi elválaszt, hanem inkább, a mi egyesit. A kérdést akkor már könnyű volt elintézni. Munkájában, hatásában íme a szenteknek egyessége. Kálvint és Bullingert a sok felfogásbeli különbség sohasem szakította el egymástól. Egyesültek annak lábainál, a kinek szolgáltak. Mi kötötte őket egybe? A kérdésre a feleletet megtalálni a fentebbiek nyomán talán — nem lehetetlen. Dr. Pruzsinszky Pál. BELFÖLD. A Magyar Evangéliumi Nőegyesületek Szövetségének konferencziája. II. Október 31-én, az ünnepségek második napján tartott összejövetelek közül különösen kettő emelkedik ki: a délelőtti konferenczia és este a teaestély. Míg az elsőn inkább csak az evangéliumi nőegyletek küldöttei jelentek meg, addig a budapesti ref. theol. akadémiai Önképzőkör közreműködésével rendezett teaestélyen az evangéliumi munkák barátai mellett ott üdvözölhettük egyházi életünk kiválóságait és más vallásúakat is szép számmal, úgy hogy a hatalmas terem alig volt képes befogadni a teaestély közönségét. . A konferenczia tárgya volt: „Krisztus realizálása" és pedig az egyéni életben; a társadalomban vasárnapi iskolák és nőegyletek által; szeretet, könyörület-munkák és irodalom által; végül Krisztus reálizál-ása az egyházban. Az előadók nagyobb részt nők voltak, kik mély vallásossággal ós buzgósággal fejtegették azokat a nagy kérdéseket, a melyek helyes megoldásától függ nemcsak az egyén, de a társadalom, sőt a nemzet boldogsága is. Dr. Misley Sándorné előadása komoly és tanulságos volt. „Hogy konferencziánkon — mondotta — az előadóasztalnál nagyobbrészt nőket látnak, a berlini világgyűlésnek tudják be. Amerikában, Angliában s mindazon országokban, a hová az angolok ültették át a ker. ifjú nők szövetségét, Tndiában, Japánban, Chinában s másutt saját gyűléseiken, konferencziájukon a nők a vezetők, az ő kezükben van az egyesület mindenféle érdeke letéve ... Bennünk a berlini gyűlések azt az érzést keltették, hogy nekünk is meg kell mutatni, hogy nem szégy éljük a Krisztus evangéliumát... s bizonyságot tenni arról, hogy a magyar nő is gyönyörrel iil Jézus lábainál." Majd rámutatott arra, hogy minden keresztyén szívében oly élénken kellene élnie a Megváltó alakjának, mintha mindig együtt lenne vele. A ki befogadta Jézust, midőn így szólt hozzá: íme itt állok ajtód előtt és zörgetek, a ki elfogadta az 0 ajándékait, annak szívében valósággá válik, abban él és működik. Az új életnek bűnbánat a kezdete; hitünknek meg kell látszani cselekedeteinken is. Isten országában sokféle munka van, mindnyájan megtaláljuk a nekünk való helyet, ha dolgozni akarunk. Bűnbánat, bizalom, hit, jó cselekedet és szeretet a fővonások a „Jézusban fiúságot nyert" keresztyén embernél. Ezek voltak beszédének főbb gondolatai. Dr. Misley Sándorné különben nemcsak a beimisszió terén buzgólkodik, hanem a külmisszióért is sokat fárad és a konferenczia összehozásában és sikerében is érdeme van. Szalay József lelkész szintén Krisztusnak az egyéni életben való realizálásáról beszólt. Az ő előadása újabb bizonyságtevés volt arról a boldogságról, a melyet megnyertek mindenkor azok, a kik Krisztust, mint Megváltójukat szívükbe fogadták. Müller Matild azt fejtegette, mit tehetnek a nők, hogy a családot megnyerjék Krisztusnak? Különösen: tanítás, ima, jó könyvek és példa által. A gyermekeknek kezdjünk bátran szólni Istenről, továbbá Jézus szeretetéről, csodáiról. Minél előbb hozzuk érintkezésbe a gyermeket a Bibliával, de a fő mindig Jézus személyisége legyen. A keresztyén családban legyen reggeli és esteli házi istentisztelet, a melyben minden családtag vegyen részt. Hogy mily hatalmas tényezője a nevelésnek a példa, a következő történettel világosította meg az előadó : „... Erezte ezt — t. i. a példaadás nagy jelentőségét a nevelésben -— amaz atya is, a kinek az élete nem a legjobb volt, mert iszákos ember volt. Egy téli napon korán reggel kilépett kunyhójából, de éjszaka oly nagy hó esett, hogy alig bírt lépni. Miután azonban né-