Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-13 / 46. szám

víz. Vezess engem: „az éj sötét és messze még a hajlék". Te tudsz vezetni. Óh! vajha én meg tudnám maffam vezettetni! Couve B. Szabadon ford. K. I. A kultura munkásainak megbecsülése. A mult héten országos középiskolai tanárkongresszus volt Budapesten. Százhetvennvolcz középiskolának több mint háromezerre rúgó tanársága képviseltette magát rajta. S ez a hatalmas státus nem a felett tárgyalt, hogy. a tanítás és nevelés körében milyen módon, milyen eszközökkel szolgálhatná sikeresebben a magyar kultura iigyét. Nem a tananyag, a tanterv és methodus kérdéseit beszélte meg. Hanem azért jött össze, hogy panaszos szavát hallassa az egész ország előtt, azon elbánás miatt, a melyben ama legfelsőbb körök részesítették, a melyek első sorban volnának hivatva arra, hogy a magyar kultura munkásainak megadják úgy az erkölcsi elismerést, mint a tisztességes anyagi megélhetést. Ez a kongresszus, annak panaszos szavai és orvoslást sürgető határozatai sajnálatos világot vetnek a magyar kultura munkásainak e hazában kijutó elbánásra, s azt mutatják, hogy még a legfelsőbb illetékes körök sincsenek tisztában a tanárok kulturális munkájának jelentőségével és azzal a testi és lelki fáradsággal és erkölcsi felelősséggel, a mellyel a tanári hivatás becsületes betöltése jár. A középiskolai és legelső sorban az állami középiskolai tanárság már évek óta küzd a mai életviszonyoknak megfelelő tisztességes anyagi megélhetés biztosításáért. ígéretet nyert is erre nézve már eleget. Törvényjavaslat is készült már e tárgyban évekkel ezelőtt, de a zavaros politikai viszonyok között nem lehetett valóság belőle. Adminisztratív úton mozdult ugyan a dolog egy-egy kicsit, de a tanárság mégis messze maradt attól a kielégíttetéstől, a mely pedig már a Széli-kormány idejében biztosnak látszott reá nézve. Legújabban pedig a kormánykörök oly módon gondolták el a tanárok igényének kielégítését, hogy a kivánt státusrendezés fejében felemelik a szolgálati időt 30-ról 35 esztendőre, a heti óraszámot pedig 18-ról 20-ra. A tanárvilág a do ut des elvének a különös s a középiskolai törvénybe is beleütköző érvényesítése ellen felemelte tiltakozó szavát és sürgette a dolog megbeszélése és reparálása végett az országos kongresszus összehívását. Erre a nagyarányú mozgolódásra feleletképen egy félhivatalos kormánynyilatkozat látott napvilágot, a melynek indokolása nemcsak megdöbbentette, de végleg el is keserítette a tanárságot és még inkább meggyőzte arról, a mi miatt már korábban is panaszkodott, hogy a közoktatásügyi minisztériumban olyan emberek kezében van a középiskolák és a tanárság Ugye, a kiknek nagyon is hiányos érzékük van a tanári munka értékének megbecsüléséhez. Eltekintve attól, hogy a félhivatalos nyilatkozat, históriai tényeket magyaráz félre és visszaszív már megtörtént nyilatkozatokat és megállapodásokat, olyan mértékkel méri a tanári munkát, a melyet arra csak azok alkalmazhatnak, a kik a munka természetét, fáradalmait, felelősségét és a tanárságtól az iskolán kivül is elvárt kulturális működés mértékét és annak természetét nem ismerik. „Kétségtelen és köztudomású, — mondja a félhivatalos nyilatkozat — hogy a tanárság a más szolgálati ágazatban működő állatni alkalmazottakkal szemben mindig sokkal kedvezőbb elbánásban részesült", mert 30 évi szolgálat után „a legszebb férfikorban és munkaképességének teljes birtokában már nyugdíjba mehetett." „A tanárnak továbbá kétszáz tanítási nap egy évben alig jut, a mi pedig oly példátlan kedvezés, melyhez még megközelítőt sem élvez semmiféle más állami alkalmazott." Ez argumentácziót olvasva, szinte alig tudjuk elhinni, hogy a kommünikét a közoktatásügyi miniszter bocsátotta ki s nem ott készült valamelyik szocziálista pártirodában, a hol csak legfelebb a testi munka értékelésére van képesség, de nem a szellemi munka megbecsülésére. Hát elképzelhető, hogy a közoktatásügyi minisztériumban ne tudnák, hogy az a „legszebb férfikorban" és „a munkaképesség teljes birtokában" való nyugdíjba mehetés csak azoknak a a szerencséseknek lehet a legjobb esetben is osztályrészük, a kik a tanárhiány évtizedeiben pelyhedző bajuszkával is már álláshoz jutottak, — de nem azoknak, a kik most, a tanárbőség idejében, szinte már kapkodó fejjel kerülnek állásba. S elképzelhető, hogy a közoktatásügyi minisztériumban ne tudnák azt, hogy a tanárember 30 esztendei szolgálata és heti 18 órai kötelező tanítása épen nem példátlan kedvezmény más hivatalnokok 35 —40 éves szolgálatával szemben, mert az a munka, a melyet a lelkiismeretes tanár ez idő alatt végez, nehezebb, kiszabottabb és általában felelősséggel teljesebb, mint az irodának sokszor sablonszerű munkája? Távol van tőlünk, hogy lebecsüljük az irodai munkát. Még távolabb van tőlünk, hogy el ne ismernők azok munkájának nehézségét, a kik nemcsak aktákat másolgatnak és sablonszerű ügyeket intéznek, de a kiknek, mint pl. a bíráknak, nagy, erős szellemi munkát is kell végezniök kötelességük teljesítése közben. De azt bátran