Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-30 / 44. szám

okiratoknak a királyi tetszvény nélkül történő közzététele valóságos rendszerré fajult, melyben a kir. tetszvényjog napról-napra jobban elhomályosul. Oda jutottunk, t. közgyűlés, hogy nemcsak a klerikális sajtó hirdeti, hanem aggasztóan széles körben hódít az a jogi felfogás, hogy a kir. tetszvényjog ma már nem is létezik. Minden vitán föliil áll, t. közgyűlés, hogy a kir. tetszvényjog (jus placeti) ma is élő jog. Ha nem alapítjuk is Zsigmond 1404. évi s I. Ulászló 1440. évi IV. és Y. t.-czikkére, melyek a Corpus Jurisban nem foglaltatnak, törvényerőre emelte azt a legerősebb jogforrás : a szokás. E joggal 1848 előtt is többször éltek királyaink, s közjogi iróink általában mint régi jogot ismertetik. Igaz, hogy a kir. tetszvényjogot az 1850. évi április 18-iki pátens és az 1855. évi konkordutum eltörölte; azonban ezek az alkotmányon kivül létesült rendelkezések hazánkra nem kötelezők. Világos szankcziója ennek az egyedül alkotmányos felfogásnak az, hogy a koronázás s a jogfolytonosság visszaállítása után, maga, dicsőségesen uralkodó királyunk, I. Ferencz József, 1870. évi aug. 9-én kelt legfelső elhatározásával kijelentette, hogy a kir. tetszvényjogot a jövőben gyakorolni óhajtja s e joggal a felelős kormány útján fog élni. Élt is e joggal, midőn Jekelfalussy Vincze székesfehérvári püspök, a ki a vatikáni zsinat határozatát a kir. tetszvény nélkül kihirdette, 1871. évi szeptember hó 11-én minisztertanács által a király nevében megdorgáltatott. Szabad legyen e tekintetben még két fontos történeti mozzanatra, két klasszikus tanúra hivatkoznom. Egyik Pauler Tivadar, volt vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1871. évi április hó 22-én egy interpelláczióra adott következő válasza: „A kormány a placetumot elévültnek nem tekinti, annak érvényét elismeri és annak foganatbavétele iránt intézkedett; mert a királyi tetszvényjogban azon módot látja, mely szerint apostoli királyaink az államjogokat védelmezték, melynek érvényét legjelesebb publicistáink mindenkor elismerték és mely alkalmasnak bizonyult arra, hogy az állam érdekét megóvja, a nélkül, hogy az egyháznak vagy egyeseknek lelkiismereti szabadságát érintette volna". A másik, hazánk nagy fiának, Deák Ferencznek 1873. évi jún. hó 28-ikán tartott képviselőházi beszédének következő része : „Ez a tetszvényjog igen sajátságos dolog. Én azt nem specziális jognak tartom, hanem olyan jognak, mely nem egyedül egy státust, kivételesen Magyarországot, hanem minden státust a világon megillett, hogy a maga fennállásának biztosítására fellépjen, oly tanok vagy cselekvések ellen, a melyek a státus fennállását veszélyeztetik. Ez a státus fogalmából eredő jog, mely minden státust egyaránt megillet". A milyen tisztán áll az, hogy a királyi tetszvényjog élő jog, éppen olyan világos az a tétel, hogy ez a jog nem tartozik az úgynevezett rezervált királyi jogok közé. Midőn a pápa 1841. évi április hó 30-án kelt brevejét, mely a vegyes házasságok egyházi megáldását reverzális adásához kötötte, V. Ferdinánd királyunk a kir. tetszvénnyel ellátta s a miatt az 1843- évi országgyűlésen szenvedélyes sérelmi vita folyt, aulikus mágnások és a felső papság megkísérlette ugyan érvényt szerezni annak e jogi felfogásnak, hogy a kir. tetszvényjog a király fenntartott joga, azonban már akkor nagy kisebbségben maradt az a felfogás, mert az alsó tábla a placetumot a magyar állam alkotmányos jogának jelentette ki, melyet az uralkodó nem gyakorolhat tetszése szerint, hanem csak az alkotmányos törvények korlátai között, s ebből kifolyólag kérte Ö Felségét, hogy azokat a breveket, melyeket placetumával helyesel, az ország rendjei elé terjeszteni méltóztassék. Ma pedig, midőn az 1848. évi III. t.-czik értelmében O Felsége a végrehajtóhatalom alkatelemét képező minden jogát és így az az egyházakra vonatkozó jogait is a minisztérium útján gyakorolhatja s elhatározásának érvényéhez nélkülözhetlen kellék a miniszteri ellenjegyzés, csakis az lehet az egyedül jogosult, mert egyedül alkotmányos felfogás, hogy a kir. tetszvényjog gyakorlásáért vagy gyakorlásának elmaradásáért a kormány felelős a nemzetnek. Ez az alkotmányos felfogás nyilatkozott meg O Felségének 1870. évi aug. hó 9-én kelt legfelső elhatározásában, melyben kijelentette, hogy a királyi tetszvényjoggal a felelős kormány útján fog élni. Erre vezethető vissza az a körülmény, hogy a csalhatatlansági dogma kihirdetése miatt 1871-ben a székesfehérvári s 1873-ban a rozsnyói püspökökkel szemben alkalmazott megtorlás az országgyűlésen interpelláczíók alakjában vita tárgyává tétetett; hogy ezek felett az országgyűlés határozott, sőt utóbbi esetben a megtorlást enyhének találván, a miniszteri választ nem vette tudomásul s tárgyalásra tűzte ki. A jogállapot tehát az, hogy a királyi tetszvényjog élő jog és hogy nem tartozik a rezervált királyi jogok közé és így semmi törvényes akadálya nincs annak, hogy O Felsége és a kir. kormány a jus placetit gyakorolja s ennek erejével a „Ne temere", az „Edité Saepe Dei" és más hasonló pápai bullák kihirdetését megakadályozza, illetve a törvényellenes kihirdetést megtorolja. A mi a megtorlást illeti, t. közgyűlés, ez sajnos, intézményesen szervezve nincs s ennek, a körülménynek bizonyára része van abban, hogy a kir. tetszvényjog holt pontra jutott. Azoknak a régi törvényeknek alkalmazhatása, melyeket 1843-ban az alsó táblán és 1873-ban a képviselőházban szóba hoztak, már akkor is kétséges volt, ma pedig, midőn az 1878. évi V. t.-cz. 1. §-a meghatározza, hogy büntetteti, vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánít, kizártnak tekintendő. Ebből azonban okszerűen nem az következik, hogy a jogot elaludni és elavulni hagyjuk, hanem szükségszerűen folyik, hogy a jog ellen elkövetett cselemények megtorlási módja iránt törvényhozási úton intézkedjünk, hogy a törvényt a mai modern jogi felfogás szellemében kiegészítsük és szükséges szaukczióval ellássuk. A jus placeti törvényes szabályozásának már vannak jogtörténeti előzményei. Az 1843. évi büntető törvénytervezet hivatal- és javadalomvesztéssel óhajtotta büntetni azokat, a kik pápai bullát királyi tetszvény nélkül kihirdetnek. Az 1873. évben pedig az országgyűlés, maga Trefort Ágoston, akkori kultuszminiszter javaslatára, egy bizottságot küldött ki, melynek többek között a placetum jogának szabályozásáról is javaslatot kellett volna készíteni. A javaslat azonban nem készült el. Ezért mondja a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat indokolása, hogy a legfelsőbb tetszvényjog törvényes rendezése a jövő feladata leend. Abban a meggyőződésben élek, t. közgyűlés, hogy ennek a feladatnak megoldása tovább nem halasztható, hogy a kir. tetszvény nélkül kihirdetett pápai bullák nyomán felfakadó sérelmek elodázhatlanul megkövetelik, hogy a jogrend helyreállíttassék. Különösen jogosítva, sőt kötelezve érezzük magunkat ennek sürgetésére mi, az állam református polgárai, mert hiszen a királyi tetszvényjog nemcsak az állam-