Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-23 / 4. szám
den ifjúsági egyesületben mentőszekrényt kell tartani, a melyben a segélynyújtáshoz tartozó eszközök könnyen hozzáférhetően vannak elhelyezve. Az I. vitakérdéshez legelőször Preiszner Péter brassói tornatanár szólott hozzá, oly értelemben, hogy a sárói Szabó Lajos által hangoztatott katonás nevelést szükségtelennek tartja. Katonásdi a tanuló ifjúságnak nem való, az ifjúság azt nem szereti, részint mert nem testképző, ele másrészt azért sem, mert az ifjúság a kivezényelt altisztek brutalitásának is ki van téve. Waldapfel János szükségesnek találja a katonás szellemben való nevelést, mert csak ily irányú nevelés járulhat hathatósan az energia növeléséhez, a melynek szolgálatában áll mindenkor az ügyesség és erő s ha e kettő egyesül az ifjúságban, akkor, de csakis akkor érhetünk el fokozottabb eredményt. (Folyt, köv.) Hcddsz Zsigmond. KÜLFÖLD. Angliai szemle. Az egész művelt emberiség nagy érdeklődéssel és feszült várakozással tekint most ama nagy küzdelem felé, a mely Nagy-Britanniában a mostani képviselőválasztások alkalmával folyik. Talán érdekelni fogja e lap olvasóit is, ha röviden adom e nagyjelentőségű választás előzményeit. Több ízben jeleztem már e lap hasábjain, hogy mily nagy fordulatot jelentett Anglia történetében az a nevezetes nagy győzelem, a melyet az angol liberális — whig — párt 1905-ben az angol konzervativek — tory — felett kivívott. A nagy angol konzervativ-párt, kilencz évi uralom után, nagy kisebbségbe jutott és a hatalmas liberális párt vezérei: az elhalt Campbell Bannermann és a mostani miniszterelnök: Asquith alatt szinte lázas sietséggel igyekezett megvalósítani mindama reformokat, a melyeken a nemzet részéről felhatalmazást és megbízást nyert. Mert hiszen szükségtelen reámutatnom arra és hangsúlyoznom azt, hogy Angliában a parlament a szó igaz értelmében népképviselet és semmiféle párt vagy kormány nem állhat meg, a mely nem kifejezője és végrehajtója a nemzet akaratának. Anglia a parlamenti „váltógazdaság" hazája. Nagy és a nemzet életét mélyen érintő elvek azok, a melyek felett az uralomban egymást váltogató politikai pártok küzdenek. Ilyen elv volt a mult század kilenczedik és utolsó évtizedében az ir home rule. Ebben buktak el: Gladstone s utódja Roseberry lord. A nemzet a birodalom egységét védő pártnak, a konzervatívokból és a Chamberlain által vezérelt liberálisokból álló „Unionist-party< '-nak adott igazat. E pártnak hivatalos vezére Salisbury, majd ennek halála után unokaöccse, Balfour lett. E század első éveiben hangzott fel az unionista-libefális Chamberlain által kiadott új jelszó: a „tarif reform", a védővámos politika jelszava, a melynek értelmében az anyaország, szövetkezve a gyarmatokkal, egy hatalmas vámszövetségben és területben egyesülve, védelmezné magát a „free trade" — szabad kereskedelem — rendszere által okozott bajok ellen. Ez a Chamberlain által kiadott jelszó olyanformán hatott, akkor, mint nálunk egyik nagy politikusunk által annak idején közölt „levél". Megbontotta az uralmon levő nagy unió-pártot. A nemzet a free tradereknek, a szabad kereskedelem híveinek, a liberális — whig — pártnak adott igazat. A Balfour-Chamberlain vezetése alatt álló unió-pártot olyanforma vereség érte, mint nálunk a szabadelvűeket ama nevezetes januári választás alkalmával. A liberálisok e győzelmét nagyban előmozdították a nonkonforinisták, a kik a liberálisoktól a Balfour-kormány által 1902-ben alkotott, rájuk nézve sérelmes iskolai-törvény revízióját, a püspöki egyház állami jellegének megszüntetését és egyéb liberális-szocziális törvények alkotását várták. A liberális kormány tehát igyekezett beváltani az adott ígéreteket. Jöttek egymásután: az iskolai, az italmérésre, a walesi szeparáczióra, az elaggott munkaképtelenek penziójára vonatkozó törvényjavaslatok, más, különösen a földbirtokra vonatkozó szocziális bill-eken kívül. Tudjuk, hogy az angol felsőház e fentjelzett fontos javaslatok közül, csak az „old age pension bill-t" (aggkori nyugdíjbiztosító törvényjavaslat) fogadta el, a többit visszavetette. Tudjuk, hogy különösen az iskolai bili visszavetése mily nagy felháborodást szült a nonkonformisták körében. Hallatszott a vád: íme nem érvényesülhet a nemzet akarata a lordok miatt. íme, annak daczára, hogy a whigeké lőn a győzelem, mégis a toryk uralkodnak, mert nem az alsó-, hanem a felsőházé a döntő szó ilyen nagyjelentőségű kérdések felett. íme nem Bannermann, illetve Asquith, hanem továbbra is Balfour a nemzet vezére, daczára annak, hogy pártja oly nagy kisebbségben maradt! A liberális lapok egy-egy fontos bill-nek elutasítása alkalmával heves támadásokat intéztek a lordok-háza ellen és sürgették ennek reformját, illetve vétójogának korlátozását, hirdetvén, hogy a felsőház feltétlen vétójoga egyrészt a nemzet, másrészt a király jogának megszorítása. De mindezek csak előzmények voltak. Jött az 1910. évre szóló költségvetési törvényjavaslat feletti nagy mérkőzés. Bannermann halála után az eddigi pénzügyminiszter : Asquith lett a miniszterelnök és helyére a radikális Lloyd George lépett. Ő nyújtotta be az 1910-re szóló költségvetést, a mely az alsóház és a lordok-háza közötti nagy mérkőzésnek, a parlament feloszlatásának és a most folyó választás elrendelésének okozója lőn. A „People's budget" — a nép budgetje — ez, mint benyújtója mondá. A brit birodalomnak sok-sok millióra van szüksége, főként, hogy hajóhadát szaporítsa és tengeri hegemóniáját megőrizze. Ezen kívül a szocziális reformok és különösen az elaggottak nyugdija nagy összegeket igényelnek. Az államnak tehát új jövedelmi forrásokra, adóalapokra volt szüksége. Ezt mindegyik párt belátta. A radikális pénzügyminiszter: Lloyd George ilyen új adóalapokat a nagy