Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-25 / 39. szám

Isten a hit és erkölcs világát akként rendezte be, hogy az emberi lélek nevelése, építése főként az ő lelke által áthatott ós kiképzett lélek ráhatása által történjék. Nem hit és erkölcsi szabályok reczitálását várják az emberek tőlünk, hanem várnak a Krisztus lelke által meggazdagított életet. Mert jól mondá a nagy angol theológus (Chalmers): We want not measures, but men; nem szabályokra, programmokra van szükségünk, hanem férfiakra. Férfiakra van szüksége minden jó ügynek, hát még Isten ügyének, az ő tudományának, a theológiának 1 Jézus is nem holt szabályokat adott az embereknek, hanem igazsággal és kegyelemmel teljes élete, a brutális emberi szívet is foglyul ejtő áldozata és megelevenítő Szent Lelke által adott a világnak férfiakat, a kikben mintegy ő élt ós járt tovább az emberek között, a kik nemcsak testükben és testükön hordozták körül az ő szenvedésének bélyegeit, hanem a kik lelkileg is hozzá hasonlatosakká lőnek. Mi lehet reánk nézve értékesebb és felemelőbb, mint tanulmányozni azt, hogy miként nevelte Jézus az ő tanítványait. Csak felszínesen is olvasva az evangéliumokat, látjuk, hogy mily féltő szeretettel és gonddal igyekezett őket a rövid együttlét egész ideje alatt, de különösen az utolsó napokban magához vonni, a maga képére és hasonlatosságára átformálni. Mily sok függött attól, hogy sikerül-e ez! Mily mély meghatottsággal olvassuk az egész történetet, de különösen a legodaadóbb szeretet és hűség csalódozásait, szemrehányó szavait. Az emberi restségnek, makacsságnak, hálátlanságnak micsoda mélységei tárulnak itt fel előttünk; és micsoda liűség, szeretet, áldozat és mily nagy isteni erő volt az, a mely e hitvány cserépedényeket megtisztítva, megszentelt és a Gazdának hasznos és minden jó cselekedetre alkalmas edényeivé tette. Ezen, különösen reánk nézve megkapó, megszégyenítő, de egyszersmind biztató történetet látjuk bizonyos értelemben megismétlődni az Úr hűséges szolgájának és apostolának életében. Felvette és megharczolta a nemes harczot, futását elvégezte, hitét, hűségét megtartotta. S most közel a vég; itt az elköltözésnek, a inegáldoztatásnak ideje! Ha igaza van a hagyománynak : súlyos volt a szenvedés, a megáldoztatás, melynek elébe nézett. De nem az aggasztotta, hiszen most is örül a másokért való szenvedéseknek és annak, hogy a maga részéről betöltheti, ha még valami híjjá volna a Krisztus szenvedéseinek, egyszeri örök áldozatának. A mi lelkét különösen nagy fájdalommal töltötte el, a melynek sóhajait szinte halljuk a sorokból, az a Mesteréhez hasonló aggodalmas érzés volt. Sokan elestek, hátra állottak a lelki és testi megpróbáltatás idején. Az ázsiabeliek : Figéllus és Hermogenes elfordulnak tőle, Demas elhagyja, sokan bajt szereznek néki, többen nem az igazság beszédét hasogatják, hanem mint Himeneus és Filétus rákfekélyliez hasonló tanokat hirdetnek és vígasz helyett bánattal illetik sebzett szívét; ki jobbra, ki balra ment, s mind egykor Jézus, így ő is egyedül állott bírái előtt; védekezése alkalmával senki sem volt mellette. Midőn e sorokat írja, nincsen vele senki, az egy hűséges orvoson, Lukácson kivül. Csoda-e, ha aggodalom tölti el lelkét. Csoda-e, ha féltő gonddal és szeretettel ír a tanítványnak és buzdítja őt, hogy becsületesen megálljon, hív, igaz, Isten beszédét igazán hasogató munkás legyen. Most, midőn a tanév elején végig tekintek e sorokon, az Úr leendő szolgáin; ha figyelembe veszem a munkát, melyre hivattunk, úgy tetszik nekem, nem üres képzelődés, a midőn úgy érzem, mintha bennünk is szólna „Istennek amaz igaz beszéde", a mely bennünket a tanév elején a hitben és a tiszta életben becsületes megállásra int. I. Mint Pál leveleiből láthatjuk, sokan elhajoltak, elestek az egészséges tudománytól, hitető beszédek miatt. Sokan merültek botor és gyermekes, balgatag vitatkozásokba, szentségtelen, üres lármákba, nemzetségekről való tudakozódásokba. Voltak, a kiknek tanítása mint rákfekély terjedt és fenyegette a Krisztus testének épségét. Sokan eltévelyedvén az igazság mellől, feldúlták némelyeknek hitét. Pedig mily nagy szüksége volt akkor és mily nagy szüksége van ma is az egyháznak igazi mély hitű szolgákra. Hiszen Jézus erre a hitre építette fel egyházát, s míg az ő tanítványai, szolgái lelkében épen van meg a hit, semmi sem vehet rajta diadalt. .Jézus ezért fordult hát tanítványaihoz és másokhoz ezzel a kérdéssel: van-e hitetek?! Azért dorgálta meg őket: óh ti kishitűek, restszívűek! Pál is fájdalommal konstatálja: a hit nem minden ember dolga. Nem lehet czélom itt a hit lényegét, hatalmát fejtegetni, hiszen önök hittanhallgatók és sokszor fognak ezzel foglalkozni; most csak reámutatok arra, hogy sokaknak lelkében mily gyenge a hit és e gyenge mécses is mily sok ellenséges légáramlatnak van kitéve. Hiszen lelkünkben a világosság mellett ott van az árny, és az Istenbe, az ő jóságába, bölcseségébe vetett és megváltását gyermekörömmel és bizalommal elfogadni kész hit mellett ott leselkedik a kétely. Nem vonhatjuk ki magunkat ennek hatása alól. Járt-e itt e földön valaha ember, a kinek lelkébe sohasem furakodott be a kétely, a kinek hitét nem zavarta, nem támadta semmi? Hiszen még annak is, a kit a Mester az asszonytól születettek között legnagyobbnak nevezett, megvolt sötét órája, a melyben kérdezte : Te vagy-e, a ki eljövendő vala, vagy mást várjunk ? Csak egy volt, az, a kinek eledele vala cselekedni a mennyei atya akaratát, a kin az Örökkévalónak lelke megnyugodott, csak Ő volt ment a kételytől. Nem vonhatjuk ki magunkat hatása alól. Nem csak a botor, gyermekes vitatkozások, szentségtelen, üres frázisok, lianem mindenekfelett az élet nagy problémái: a