Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-18 / 38. szám

társalkodó szobával. Az internátus felügyelőnőjének külön lakása is itt van. Egy tágas terrasz kellemes játéktérül szolgál. A növendékek szabad levegőn lehetnek a nélkül, hogy az udvarba kellene lemenniök. Ilyen terrasz az első emeleten is van, mely felül, a nagyterem beton mennyezetének csaknem felét elfoglalja. Az internátus tágas folyosójának egy része mosdónak van berendezve, minden növendék szániára kiilön mosdómedenczével. Végül van egy minden helyiségtől gondosan elkülönített betegszoba is két ággyal és külön fürdőszobával. Az egész épület úgy van tervezve, hogy az utczáról külön kapu és folyosó vezet a nagyterembe, külön kapu az elemi és polgári leányiskolába, külön lépcsőházzal, mely csak az első emeletre közlekedik; külön kapu és lépcsőház a magánlakásokhoz és az internátushoz. Ezen kivül még egy lépcső van az udvar végén, melyet mint vészlépcsőt a főváros rendelt el. Az épület pinczéjében vannak elhelyezve a központi fűtő testek s a szolgai lakások. A padlás egy részén, a negyedik emeleten, két nagy mosókonyha és mángorlóhelyiség van. Az épületbe villany-és gázvilágítás van bevezetve. Gondoljunk vissza a régi épületre! Egy bejárat volt azon az iskolákhoz, nagyteremhez, magánlakásokhoz és internátushoz. Folyosó csak annyi, a mennyi a lépcsőházban volt. A nagyterem alacsony volt, nagyobb öszszejöveteleken a hőséget és levegőt alig lehetett tűrni; a villamos kocsi miatt vagy csukott ablak mellett, vagy kellemetlen zajban kellett beszédet tartani, vagy beszédet hallgatni. A többi helyiség is oly állapotban volt, hogy az utóbbi években dicséretére vált a hatóságok türelmének. Az új épület a skótoké, mert az ő pénzük és az ő imájuk építette azt. A mi részünk kevés benne. És mégis ez az épület nem lehetne a skótoké, ha a miénk is nem lenne. Ok áldozatot hoztak, mi ajándékot kaptunk. Ok dolgoznak, mi erkölcsileg támogalunk. Egy fenséges személyben azonban találkozunk. Ok Krisztusnak szolgáltak s mi Krisztus által jutottunk azon áldásokhoz, mit munkájuk eredményezett és fog eredményezni fővárosunkban és hazánkban. Övé legyen hát a dicsőség! Mi pedig skót testvéreinkkel együtt igyekezzünk arra, hogy az új épület és a benne folyó munka legyen állandó és élő emlékoszlopa a krisztusi szeretet alkotó és munkálkodó hatalmának. Hétfőn d. u. 1 órakor a Fővárosi Pavillonban a Skót Misszió zártkörű közös ebédet adott. Számos tószt hangzott el. Az elsőt Ewing úr mondta, éltetvén Nagybritannia uralkodóját és a magyar királyt. Azután sorban jöttek a felköszöntők a magyar ref. egyház vezetőire, a skót vendégekre, Webster úrra és feleségére, a Skót Misszió tantestületére, a más prot. egyházak jelen volt képviselőire, a tanfelügyelőre, az új épület tervezőjére, építőjére stb. (Folyt, köv.) Forgács Gyula. KÜLFÖLD. Svájcs. Nők az urnánál. A vaud-i kantonban az idén mindenütt új egyháztanácsosokat választottak. Ez alkalommal a választójogot nyert nők is megjelentek az urnánál, még pedig sokkal nagyobb számmal, mint az emberek előre gondolták. Tizenkétezer szavazat közül ötezret a nők adtak. A városokban többen szavaztak, mint a falvakon, mert a falusi asszonyok vonakodtak jogukkal élni, sőt egy helyen egy se mert elmenni az urnához. Sok férfi nem jó szemmel nézte őket a szavazásnál, azért el se mentek és odahaza duzzogtak. Másokat azonban ez a körülmény ínég inkább föltüzelt és ha máskor tartózkodtak is, most leszavaztak. Azt azonban el lehet mondani, hogy általánosságban ez alkalommal a férfiak kevesebb szavazatot szolgáltattak, mint a megelőző években, a nők választójoga behozatala előtt. Akadtak olyan prédikátorok is, a kik a szószéken hevesen kikeltek a jiők szereplése ellen. Most már hiába dörögnek, a törvényt nem másíthatják meg. Érdekes, a nők sok olyan egyháztanácsost kibuktattak állásukból, a kik az alkoholból kelleténél többet élveztek, vagy pedig más tekintetben kifogás alá estek. Ezek után a félénkebb természetű nők is bátorságra kapnak és a jövő tisztújításnál mindenesetre még számosabban fognak szerepelni. A franezia abbé szenvedései. Coutté M. A. domont-i plébános (Seine-et-Oise francziaországi megyéből) a „Le Peuple francais" czímű napilapban élénk színekkel festi le nagy szenvedéseit, melyeket Genfben élt át, a mikor a Szentpéter-templomban a protestáns istentiszteleten megjelent. íme ezek okozták nagy fájdalmait : 1. A templom kapuit csak akkor nyitják meg, a mikor az istentisztelet már kezdődik. 2. A templomban nincsenek térdeplők és az embernek az egész idő alatt állnia kell. 3. Nincsen oltár. Ennek helyén czifra, nagykalapú hölgyek énekkara szerepel. Az eucharisztikus istenség helyett nők! 4. Mikor a hívek belépnek a templomba, jó napottal köszöntik egymást, kezet fognak és beszélgetnek, mintha csak nem is szent helyen lennének. 5. A falak üresek, csupaszok, sehol egy képet, szobrot se láthatni. Végtelen hidegség fogja el az ember lelkét. 6. Csak az asszonyok énekelnek. 7. A pásztor imádsága közben az istent tegezi és a reformátorokat emlegeti. 8. Prédikácziójában nagy, hírneves elődökről tesz említést. 9. Az emberek, a mint jöttek, beszélgetve távoznak. A czikk végén így sóhajt fel keservében: „íme, ez jött a mise helyére a Péter-templomban! Oh, ti szent kövek, égbetörő, karcsú pillérek, fenséges boltivek, annyi századon át meghatva hallgattátok a szent férfiak buzgó imádságát és most kénytelenek vagytok ennek a komédiának szomorú szemtanúi lenni!" — Elhisszük, hogy a szegény abbé fájdalma őszinte, de bámulatunkat kell kifejezni az ő gyermeki naivsága fölött.